50 évnyi marxizmussal való játszadozás után eljött a felvilágosult imposztorok által hirdetett demokrácia ideje.
Őszintén, cinkosok, szájhősök és lelátón ücsörgő demokraták között szólva: vajon nem együtt vertük szét a hazánkat? Egyesek milliókat kergetve, mások hagyva, hogy milliók kergessék őket.
Egyesek – községszéli szupermarket-esőként tapsolva Európának, mások – azt a tejet, kenyeret és húst vásárolják, ami a portájukon már nem terem meg, de begyűjthetik azokat a pultokról. Egyik is, másik is magát hülyítve, saját buja gondolattalanságában tévelyeg, mint egy dölyfösen lakkozott iránytű a tű eltávolítása után.
Egyre sötétebben világos, hogy ugyanazzal a lépéssel vezettük magunkat a végzetbe, ami a legkegyetlenebb kommunizmust is adta nekünk az idealizmus, a gondolatok és a meggyőződések eltűnésével.
Az analfabéták által 50 éven keresztül adagolt marxizmussal való játszadozás után eljött a felvilágosult imposztorok által hirdetett demokrácia ideje. Mentálisan nincs semmi különbség. Ha félretesszük a nép rejtett gondolat iránti bolondulását, az eszme szisztematikus elutasításáról beszélünk.
Mindaz, ami valamiképpen az igazság két kézzel való megragadásának tűnt a 90-es évek elején, az Coposu Corneliu néhai polgárral együtt a sírba és üres megemlékezésekbe szállt. Ma, 30 évnyi gyötrelmes züllés után az erkölcs, a vízió és az igazságkeresés professzionalizálódott. Vagyis azt a modellt követi, amely társadalmi ugródeszka-rangra emelte a prostitúciót, a PR-egységekben ülő makogókat pedig politikai tanácsadói tisztségekkel látta el. Az elvek a militáns gondolkodás preambulumává, civil edzőtermekben fejlesztett képességgé és a naivitás szolgáltatóivá váltak obskúrus madzaghúzogatók számára.
Így aztán a frissen megdicsőült USR szavazói éppen arról értesülhettek, hogy vezetőik beomlottak Macron, a nagy álmodozó köpönyege alá, aki arról képzeleg, hogy eltörlik a nemzetállamot, a hagyományt, az európai jogegyenlőséget és demokratikus szerénységet mindenhol, Franciaország kivételével. Az USR-s erényekre szavazók számára még érdekesebb hír a joviális kvaterkázás Victor Pontával.
A szavazók kezét engedély nélkül használó Dan Barna barátságosan megpaskolta a Colectiv hulláit és megégett testeit.
Az USR-s szavazótábornak persze sikeresen elkerüli majd a figyelmét ez az aljasság, vagy ami még jobb, a demokratikus érettség bizonyítékának fogja azt tartani.
Megnyíltak a zsilipek. Az új világ kiárad és elárasztja a teret, ahol az utóbbi 30 évben gyümölcsözően trappoltak a kommunizmus veterán elitjei és felsorakozott utódaik. De a meder nem változott. Nem mélyebb, nem kanyarodik, megtörve az áramlást. A bikkfanyelvet a kinyalt formalizmus váltotta fel. A hazugság elvesztette azt a testességét, amely egy cégvezető bendőjének tartalmára emlékeztet a bowlingozás napján. Ezzel szemben, egy légies kliséken alapuló diétával átvette a bankári-euro-korporatista diskurzus könnyedségét.
Az új tenorok a tökéletes unalom verbális akvarelljében tündökölnek. Mint például az USL (a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt 2011 és 2014 között létezett összefogása Szociál-Liberális Szövetség néven – szerk.) egy jól kiprovokált érzelmi hullám által Cotroceni felé lendített volt szimpatizánsa. Az Elnök, számára is érthetetlen módon, belekapaszkodott egy szám kerekded idomaiba, és úgy döntött, hogy ünnepélyesen mumifikálja a kommunizmus bukásának 30. évfordulóját.
Ezt egy olyan országban, amely már nem ismeri és nem is tanították meg neki az igazságot a kommunizmusról, mert az új rezsimet túlságosan lefoglalta, hogy ne építsen utakat, kórházakat és iskolákat.
Rosszul hangzik? Igen, mert e sorok szerzője nem ihletett, hanem dühös. De még rosszabbul hangzanak azok a cukrászdaavatásra alkalmas diskurzusok, amelyekkel az Államfő a kommunizmusról beszél. Bár valamivel jobban, mint az Elnök által, valószínűleg a pártvezetők autogramjainak megszerzése érdekében javasolt Európa-párti paktum.
Mára visszafordíthatatlanná vált a tudás eltűnése és a körülmények végtelen vállalásával történő felváltása. Semmi sem kaphatja többé vissza a formáját és a tartalmát. A kommunizmus belénk táplált genetikája a sejtek mélységében működik. Az oktatás összeomlott és a barbarizálódás a közélet minden formájára kiterjedt, a nyelvtől a közigazgatásig és az igent mondó szó előtt a menyasszonyra vetett tekintetig.
Virágzik a kommunista kétszínűség művészetével gazdagon felruházott cinizmus és szarkazmus. Senki sem beszél már a mocskos befeketítés, vagy aljas nevetségessé tétel szándéka nélkül. A sajtó egy lelkek füstölésére és elmék torzítására szolgáló kovácstűzhely. Akkreditált hóhérok tanítják a tisztelt nemzetet estéről estére kegyetlennek és kisszerűnek lenni, Halepből Isten Anyját vagy Sátán Lányát csinálni, nem akarni semmi többet, mint páros lábbal beleszállni a szomszéd gyomrába és másnap újrakezdeni mindent.
Az európai hitvallású oldalon, ennek tükörképeként, ugyanez a műsor zajlik más kellékkel: a méltóságnak álcázott gyűlölettel.
Itt egy mozgékony, SMURD-szerzetesekhez illő kereszténység dívik. Vallási tesztté vált a PSD-vel és a Dragnea letartóztatásával kapcsolatos álláspontra irányuló kérdés. Ismered a hitvallást vagy sem? Ha nem ismered, akkor javíthatatlan vagy és az út szélén hagynak.
Az új ájtatosság egyik tipikus hangja nemrég bejelentette, hogy végre rábukkant a román büszkeség forrásaira. Három dolog késztette arra, hogy a szégyen vagy a levertség nyoma nélkül románnak érezze magát: Iohannis teljesítménye egy EPP-s bulin, a pápa látogatása és az otthonról elhurcolt Dragnea látványa. Lecsó és önkéntes rövidlátás!
Egy jó keresztény, aki nem veszi észre, hogy Románia Isten Anyjának gazokkal benőtt kertje. És, hogy a románság Isten kenyere szeletelt változatban.
Az erényes hamisításnak ez a fajtája haszonelvű jelképpé változtatja Romániát – csata előtt, megelőlegezett érdemekért önmagadnak osztogatott éremmé. Márpedig az, aki egy országot használ fel eszközként, hogy erőt leheljen egy témába, az ugyanazt az országot késedelem nélkül fogja polgárok nélküli tájjá változtatni. A kiválasztottak parkjává, amely befogadja a felekezet tagjait, a többieket pedig elutasítja.
Vége a tapogatózásnak. A régi politikai osztály lecserélése elkerülhetetlen, és személyi, de nem strukturális változtatásokba fog torkollni. A legjobb esetben is csak azt remélhetjük, hogy az újonnan érkezők nem tudják vagy nem fogják megtudni, hogy a régi röppálya utasai. Hiszen a kommunista berendezkedés igazgatókból, mérnökökből és bürokratákból álló hálózatát kulisszák mögül érkezett parancsra küldték nyugdíjba, nem azért, mert egy új civilizáció söpörte volna félre őket. A jövőnk a régi uralkodó manökennek fog majd új ruhákat szabni.
Mostantól kezdve az olcsó, dagályos és tehetetlen utánzás korszaka vár majd ránk. Jobban mondva: a szenvelgésé.
Elkezdtük és folytatni fogjuk mások ostobaságainak lelkes átvételét. Ezért kapcsolatunk az EU-val egy turbánra szorosan ráhúzott kendő, és az is marad.
Ennek tökéletes példája az USR-től érkezik, amely nyalkán összecsapja a patáit és bejelent egy törvénytervezetet, amely közvetlenül az azonnali fejlődéshez vezet: a dohányzás megtiltását a parkokban. A tervezet a kezdők izgalmától köhög. Egyszerűbb lenne megtiltani a parkoknak a dohányzók köré való telepítését. De az USR-s javaslat kétségtelenül egy ékszer: manírjait utánozva tapadunk Európához. Hajdanán ezt adta Chiriţa ütődött frankofóniája. Ma inkább ahhoz a Brüsszelből hazatérő béreshez állunk közelebb, aki a portára belépve azonnal arra utasítja a feleségét, hogy biocímkével lássa el a hulladékot, amivel a disznókat eteti.
Jövőnket megóvják majd az egyenes derékkal és fennhangon gondolkodás szokásától. A konformizmus teremt itt dinasztiát. Sokan viselik majd boldogan a láncaikat és fogják majd dicsérni azt a szabadságot, amelyet a pányva csak a szekta iránt igazán elkötelezetteknek fog engedélyezni. Ha és amikor egyáltalán megértik ezt majd, már túl késő lesz. De nem fogják megérteni. Túl sok visszafordíthatatlan dolgot halmoztunk már fel.
Szétvertük az országunkat anélkül, hogy felrobbantanánk. Áttértünk a szenvelgésre.
Adevărul/Főtér
