A nép hallgatott az édes szavakra és rá is harapott a mézesmadzagra. A kormánypártok csúfos vereséget szenvedtek, és az ellenzék, velük Iohannis népszavazása győzött. Pedig a népszavazáson feltett kérdések közel sem voltak olyan érthetőek, mint mikor a Nemzet állapota műsorban  pár embernek feltették a kérdést: (vox populi) ha fenyeget az Afrikából jövő kánikula, amely ott már áldozatokat is szedett, ki lehet ezért a hibás és mi a teendő? A meginterjúvoltak azt válaszolták, hogy a kánikulát feltétlenül meg kell állítani a határon, és  ezért csakis a politikusok a hibások, a hatóságoknak és rendőrségnek feltétlenül fel kell lépniük a kánikula ellen!

Az előző választási és népszavazási siker láttán a szavazók azt várták, hogy május 27-től az ellenzék ígéretének megfelelőn beköszönt nálunk az újabb aranykor. Az igaz, hogy az alkotmánybíróság elhalasztotta a referendum érvényességével kapcsolatos döntéshozatalt, és ezt kihasználva az újabb gengszterváltás elmaradását még ki lehetett volna magyarázni. De a választók türelmetlenségét érzékelték az ellenzéki pártok, és ezért – hogy menjen a munka, mint a bolondoknál –, benyújtottak egy bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, hogy ne mondhassa senki, nem próbálták meg. A kormánypártoknak nem okozott különösebb emóciót e móció (moţiune). Úgy látszik, matematikából erősen gyengék az ellenzéki pártvezérek, mert előre kiszámítható volt, hogy nem gyűl össze a kormánybuktatáshoz szükséges 233 szavazat. De még a számításaik szerinti 215 sem jött össze. Pedig olyasmiben reménykedtek, hogy a maguk oldalára csábíthatnak a fránya magyarokon kívül más nemzeti kisebbségeket is, ám azok nem voltak hülyék, hanem hűek a kormányhoz, amelytől ha nem is csurran, de legalább cseppen.

Aztán a Liberális Párt vezére, Ludovic Orban abban is reménykedett, hogy csábmosolyával magukhoz édesget néhány kormánypárti szociáldemokratát, és a kisebbik kormánypárt a Liberális Demokraták választási kudarcát látván testületileg melléjük áll. Nem így történt, így minden marad a régiben.

Legjobban úgy tudták volna sikerre vinni a bizalmatlansági indítványt, ha az egész kormányt átállítják a saját oldalukra.

Így megy ez mifelénk. Ha ilyen nagy horderejű dologról van szó, akkor azért áldozatot kell hozni, némi pénzt költeni néhány kormánypárti honatya megvásárlására. Iohannis is felajánlhatott volna egy szép summát nagyszebeni házai béréből erre a célra. Vagy felkérték volna a jászvásári polgármestert, Mihai Chirițát, akit kizártak a szociáldemokrata pártból, hogy járulna ő is hozzá valami pénzecskével néhány kormánypárti honatya megszerzéséhez, mert van amit aprítania whiskyjébe, hisz hetedikes és negyedikes kislányának nevén egy 240 négyzetméteres villa szerepel. Aztán a múlt héten kiderítették azt is, hogy az egy éves 11 hónapos gyermeke tulajdonosává vált egy Jászvásár központjában található teleknek és háznak, amiért 250 ezer eurót pengetett le. A gyermeket a tranzakcióban a nagymama képviselte. Esetleg még néhány erdélyi nagyváros liberális polgármesterét is fel kellett  volna kérni, hogy dobjanak némi pénzmagot eme célra a pártperselybe. Aztán a kormánypártiakat miniszteri tárcákkal való kecsegtetéssel is lehetett volna csábítani. Megígérhették volna nekik, hogy ha megszavazzák a saját kormányuk megbuktatását, (saját miniszterelnöküket már kétszer is sikerült), mindenik miniszter az újabb és most már ellenzéki kormányban is visszakapja eredeti  tárcáját. Az ellenzékiek a mostani zűrzavarban amúgy se nagyon vágynak kormányzásra, talán egyedüli éhes disznó Ludovic Orban , aki makkról, jobban mondva miniszterelnökségről álmodik. Ha netán mégis sikerül a kormánybuktatás, akkor úgy sem tudnak egymással megegyezni az ellenzéki pártok vezetői, mert ugyebár mindenik párt élén okosabb vezérek állnak, mint a másik elején. És ha hamarabb nem is, de egy következő parlamenti választás után mégiscsak hatalomra juttatja őket az istenadta, akkor félő, hogy ugyanolyan vezéreink lesznek, mint amilyenek most vannak.

Bár minden feltétel adott ahhoz, hogy rosszabbak is jöhetnek.