„Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6,31)
Ha akár szenvedélybetegként, akár hozzátartozóként vagy kívülállóként azt gondoljuk, hogy a szenvedély kiiktatásával visszaállhat a régi rend, akkor még keveset tudunk a gyógyulás lépéseiről. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, el lehet-e törölni a múlt történéseit úgy, hogy mindenki tiszta lapokkal indulhasson? Mi történik akkor, ha tovább gyötör a bűntudat és a szégyen a múltban elkövetet sérelmekért, bántásokért, főleg azokért, amiket másoknak okoztunk? Hány szenvedélybetegnek fájhat, hogy becsapta vagy magára hagyta családját, feleségét, gyermekeit? Hányan szeretnének bocsánatot kérni szüleiktől, barátaiktól, szomszédoktól, ismerősöktől vagy akár munkatársaktól?
Mindegy, hogy mekkora a vétségek listája, ha ez őszinte lelkiismeret-furdalást okoz, nem léphetünk tovább a felépülés útján anélkül, hogy múltunkat ne tisztáznánk ki. A bűntudat, a szégyen, de még a fájdalom is a visszaeséshez vezethet. Ha kezdem megtalálni, illetve megtapasztalni az újonnan megtalált belső békét, akkor a jövőnek tisztának és világosnak kell lennie, nem homályosnak és bizonytalannak, mint régen.
Az biztos, hogy veszélyes, fájdalmas és nehéz is lehet visszatekinteni az eddigi életemre, félelem is elfoghat, de nem léphetünk tovább, amíg nem rendeztük sorainkat. Mindent meg kell tenni a szenvedély legyőzése érdekében. Még ezt is. Elszántságunk megerősítése érdekében Isten kegyelméért esedezhetünk.
A tiszta és új önismeret csak egy eszköz, hogy megszabaduljunk a múlt roncsaitól.
A szenvedélybetegek környezetében a sérelmek sokasága figyelhető meg. Ilyen a felelőtlenség, érzéketlenség, közöny, kritizáló és cinikus magatartás, de nagyon sok helyen az indulatosság és az erőszakos magatartás is. A mindennapossá vált hazudozások, csalások csak nehezíthetik a szenvedélybeteg helyzetét. Ezek mellé társulhat még a depresszió és az önsajnálat, de az önző szexuális viselkedés is. Mindezek fizikai, lelki, szellemi, illetve érzelmi sérüléseket okozhatnak másoknak. Mind a bocsánatkérés, mind a megbocsátás a sértettek részéről nélküzhetetlen. A bántásokat, a sértéseket nem könnyű elfelejteni, de még néha feldolgozni sem. Viszont a negatív érzelmek energiakészletünket meríthetik le, és nem kízárt a nemkivánatos betegségek kialakulása sem. Éppen ezért fontos a teljes szívből való megbocsátás, amennyiben ez még lehetséges.
Legtöbb szenvedélybeteg, főleg azok, akik az alkohol vagy egyéb tudatmosósító szerek rabságából szabadulnak, részlegesen vagy egyáltalán nem emlékeznek vissza előző életük egyes részleteire. Ilyenkor az információgyűjtés nélkülözhetetlen. Megromlott kapcsolatainkat számba kell venni, ugyanakkor érdemes meghatározni, melyek azok a személyi vonások, amelyek révén másokat megsértettünk. Ha helyre akarjuk állítani kapcsolatainkat embertársainkkal, a változás útján kell haladni tovább. Ha ki akarunk lépni elszigetelődésünkből, ahová önmagunkat kergettük, s harmóniában akarunk élni magunkkal és másokkal, akkor néhány olyan tulajdonságra szert kell tennünk, melyek az érzelmi szabadság útját vetíthetik elő. Egy szenvedélybeteg vallomása szerint: „Össze kellett szednem a bátorságomat ahhoz, hogy nekilássak, őszintének kellett lennem, hogy megtudjam, hol hibáztam, igazi vágyra volt szükségem ahhoz, hogy helyrehozzam a dolgokat, alaposság kellett a lista összeállításához, és hajlandóvá kellett válnom a valódi alázathoz szükséges kockázat vállalásához.”
Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa
(telefon: 0757 489 778)
