Részkövetkeztetések felállítására elegendőek egyelőre annak a két kutatásnak az eredményei, melyeket a Székelyföldi Közpolitikai Intézet (SZKI) égisze alatt Székely István Gergő, valamint Csata Zsombor folytat a közszférában tapasztalható jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek témakörében, és amelyekről kedd délután számolt be az Etnikai alapú jövedelmi és gazdasági egyenlőtlenségek Székelyföldön című konferencián. A féléves kutatómunka során feldolgozott adatok megerősíteni látszanak azt a kiinduló hipotézist, mely szerint a magyarság mind jövedelmi, mind státusz tekintetben alulreprezentált az állami közigazgatáshoz tartozó intézmények esetében.
A konferencia az első állomása annak a sorozatnak, melyet a 2017-ben létrehozott intézet indított Fókuszban a Székelyföld címen, és melynek célja a térség társadalmi, gazdasági, politikai folyamatait vizsgáló társadalomtudományi kutatások bemutatása – ismertette Zsigmond József, az SZKI vezetője. Az ügyvezető igazgató röviden a kutatóintézetet is bemutatta, egyebek mellett elmondva: céljuk szakmai háttéranyagok készítése társadalmi, gazdasági és politikai területen, amelyek az önkormányzatokat segíthetik a közpolitikai céljaik megvalósításában.
A konferencián elhangzott előadások egy korábban már kérdőíves felmérésekben érintett témakörbe illeszkedtek, a Székelyföldön tapasztalható etnikai egyenlőtlenségekébe, viszont a kutatók egy sajátos szegmenst – a közszférát – választották, amelyet ráadásul szociológiai szempontból aranybányának is tekinthető eszközön keresztül – a vagyonnyilatkozatok – közelítették meg. Székely István Gergő, az intézet kutatási igazgatója, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa Kovászna megye szinten vizsgálta és vizsgálja az etnikai alapú jövedelmi, gazdasági és vagyonbeli egyenlőtlenség jelenségét a már említett módszertannal, míg Csata Zsombor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa, a BBTE oktatója a marosvásárhelyi közigazgatási elitet célozta meg, hasonló hipotézisek mentén végezve kutatását. Amint az az előadások felvezetőjéből kiderült, a mintegy féléves munka egyelőre csak részeredményekkel szolgál, mivel a nyersanyag feldolgozása, illetve annak hiányosságai komoly feladat elé állították a kutatókat. Csata Zsombor egy tágabb kontextusban is ismertette a vagyonnyilatkozatok intézményét.
Mindkét kutatás során a központi államigazgatás megyei kihelyezett szerveinél, a helyi és megyei önkormányzatoknak alárendelt intézményekben dolgozók vagyonnyilatkozatait elemezték (több ezer dokumentumot). A háromszékieknél annyi eltéréssel, hogy a 2012-ben, valamint 2017-ben benyújtott nyilatkozatokat egyaránt feldolgozták, az ötéves változást is figyelve, Marosvásárhely esetében a 2017-esekre koncentrált a kutató. A nyilatkozatok az intézmények vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség honlapjáról származnak.
Székely István Gergő szerint az eddig feldolgozott adatok alapján pár következtetés már elég nagy bizonyossággal levonható. Az egyik, hogy a lakossági arányokhoz képest a magyarok jelentősen alulreprezentáltak a dekoncentrált intézmények minden típusában, leginkább a honvédelemben, a belügyi szerveknél, továbbá a prefektúra intézményeiben. Ezzel szemben a helyi önkormányzatokban és az oktatási intézményekben visszatükröződnek a lakossági etnikai arányok, sőt, a megyei önkormányzat intézményeinél már a felülreprezentáltság jellemző. A második konzekvencia, hogy a románok egyértelműen előnyben vannak a jövedelem terén. Vélhetőleg ezzel összefüggésben a románság körében nagyobb az eladósodottság mértéke, így kisebb a megtakarítások aránya is. A nagyobb jövedelem nagyobb hitelképességet is jelenthet, illetve – úgy tűnik – a románok és magyarok pénzgazdálkodási és kockázatvállalási jellemvonásai is eltérnek – vélte a kutató. A leírtaktól eltérő képet mutat viszont az az ingatlanvagyonra (elsősorban a telkek) vonatkozó elemzés, mely szerint a magyarok előnyösebb helyzetben vannak. A kutató ugyanakkor rámutatott: nem sikerült egyértelmű választ adni arra, hogy a románok többet fordítanának fogyasztásra, de pár adat (a birtokolt járművek kora például) erre mutat.
Csata Zsombor korábbi kutatásokra is hivatkozva úgy vélte: folyamatosan romlanak az erdélyi magyarok társadalmi pozíciói, és ez a jövedelmekben is megmutatkozik. Marosvásárhely esetében a hátrányok különösen látványosak, hiszen míg a lakosság közel fele magyar, a közszférába tartozó intézmények vezetésében való részvétele a legoptimistább számítás szerint sem haladja meg a húsz százalékot. Egy marosvásárhelyi magyarnak kétszer-háromszor kisebb az esélye, mint egy románnak, hogy olyan tisztségbe kerüljön ezekben a szervezetekben, amelyre vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vonatkozik. A belügyminisztérium alkalmazottjai körében, a honvédelemben, az igazságügy dekoncentrált intézményeiben nagyon alacsony az arányuk, a helyi és a megyei tanácsnak alárendeltekben valamivel magasabb, a környezetvédelmi, egészségügyi és az oktatási minisztériumhoz kötődőkben is, de itt sem közelítenek a lakossági arányokhoz. A kutatási eredmények azt is megmutatták, hogy ott vannak inkább magyar vezetők, ahol alacsonyabbak az átlagbérek: a szociális szolgáltatásokban, kulturális intézményekben, oktatásban. Ez magyarázza azt a tizenöt százalékos bérhátrányt is, ami a magyar vezetőkre és köztisztviselőkre általában jellemző a románokhoz képest – összegzett Csata Zsombor.
