A szülőknek álmatlan éjszakákat okozhat, mikor rájönnek, nem tökéletesek, és nem tudnak megfelelni a gyermeknevelés elvárásainak. Ezen a területen senki sem szeretne kudarcot vallani. Azonban ha tudatosítjuk, hogy a gyermekeink nem a tulajdonaink, hanem csak egy időre kapjuk kölcsönbe őket, egy bizonyos útszakaszra és időtartamra bízza ránk őket Isten – ez segít abban, hogy hálásak legyünk értük.
A gyermekeknek csecsemő- és kisgyermekkorukban nagyon sok gyöngédségre, védelemre van szükségük. Az édesanya vagy az édesapa jelenléte igen fontos személyiségük fejlődéséhez. A szülőknek ügyelniük kellene arra, hogy ne cserélődjenek túl gyakran azok a személyek, akikhez a gyermek kötődik. Arra is fontos vigyázni, hogy a napok bizonyos rendszerességgel teljenek. Ha egy gyermeket órákon át sírva magára hagynak, már kiskorában kialakulhat az egyedülléttől való félelem. Nem tapasztalja az igazi biztonságérzetet.
A biztonságérzet mellett éppen a kisgyermekkorban alapozódik meg a későbbi konfliktuskezelő képesség. Már a kicsiknek is meg kell – és meg is tudják – tanulni, hogy az élethez a korlátok is hozzátartoznak. Maguktól erre nem képesek, ebben segítenünk kell őket. Ha a gyermek nem fogad szót, az anya vagy az apa tegye érthetővé, mit kíván éppen akkor tőle. Ez csak úgy sikerülhet, ha pontosan elmondja gyermekének, hogy akkor marad vele, míg engedelmeskedik, tehát nem ellenkezik. Ha egy gyermek tiltakozásból sír, az egészen más, mintha az egyedüllét miatt sírna. Ilyenkor ő azzal próbálkozik: „Milyen messzire mehetek el? Mennyire gondolják komolyan a szüleim, amit mondtak? Mennyire megbízható a szavuk?”
Sok szülő csak gyermeke után kiált, ha valamit akar tőle. S ha nem engedelmeskedik, a szülő nem szól ugyan többet, de kudarcként éli meg a helyzetet. Bosszankodik és megsértődik. Ez természetesen kihat kettejük kapcsolatára. A szülőben nagyon hamar előötlik ez a negatív gondolat: „Úgysem fogad szót a gyermekem. Mondhatok, amit akarok, úgysem használ semmit.” Pedig elegendő lenne egy kicsi változtatás: kézen fogni a gyermeket, és odavezetni, ahová küldtük. Vagy elvezetni onnan, ahová nem szabad mennie. Esetleg valamit ki kell venni a kezéből vagy éppen odaadni neki valamit.
A gyermeknek is jó érzés, ha a szüleinek örömet szerez engedelmességével. Gyermeki bizalmával egészen gyorsan megtanulja, mit értenek a szülők igen és nem alatt. Ez biztonságot jelent számára. A szülők és a gyermekek közötti kapcsolatban valósággá lesz, hogy „tudunk örülni és örömet szerezni egymásnak.”
Gyermekeinkkel való kapcsolatunk állandóan változik. Csemetéink is növekszenek, változnak. Mi, szülők is új élettapasztalatokra teszünk szert, ezek hatással vannak ránk és átformálnak. Ezért gyermekeinkkel való bánásmódunk soha nem marad változatlan. Ha tudatában vagyunk ennek, nem ér váratlanul, ha az élet új helyzet elé állít. Mikor nagyobbak lesznek gyermekeink, néhány kiskorukban hozott szabályt enyhítenünk kell vagy fel is kell oldanunk. A határokat kijjebb tolhatjuk vagy éppen újra meg kell húznunk azokat. Ez gyermekenként teljesen eltérő lehet.
Tökéletes szülők nem léteznek, de még csak elég jó szülők sem lehetünk, ha nem tudjuk megélezni a „szerszámainkat”. Ezért időnként jó, ha elvonulunk – egyedül vagy kettesben – egy gyermekmentes helyre, hogy pihenjünk és egy kicsit feltöltődjünk. Úgy ahogy régen az aratók nekiálltak kaszát pengetni vagy a halászok hálóikat foltozták, időnként a szülőknek is rendet kell tenniük gondolataik között. Ha elfoglalt életünk néhány napját pihenésre és felüdülésre áldozzuk, az nem csupán luxus; ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szülőként is sikeresek legyünk.
(folytatjuk)
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
