Sokatmondó névsort lehetne összeállítani, csak úgy hevenyében is... Ha aztán napjainkra terelődne ilyen tekintetben a szó, akkor Görömbei András nevét lenne illő kiemelni a mai középgeneráció írástudói közül. Mellette és vele együtt persze többeket is érdemes számon tartani, de ezúttal csak egy alkotóra terelném az olvasó figyelmét, éspedig Elek Tiborra, akinek erdélyi magyar irodalmi tárgyú tanulmányait és kritikáit erdélyi kiadó jelentette meg nemrég.*

Elek Tibor sokoldalú irodalmár, akit kritikusként és irodalomtörténészként csakúgy számon tartanak, mint szerkesztőként és rangos irodalmi-kulturális programok szervezőjeként. Nyíregyházán született 1962-ben, Debrecenben végezte egyetemi tanulmányait — itt lett Görömbei András tanítványa —, Gyulán él, és a Békéscsabán megjelenő Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője.

Nemegyszer fordult meg Háromszéken is, tehát feltételezhető, hogy szűkebb pátriánkban is vannak olvasói Elek Tibornak. Ő ugyanis azt vallja, hogy a kritikus munkájának csak akkor van értelme, ha valakihez szól. Amíg ugyanis az író megteheti, hogy nem számol az olvasóközönségével — érvel kritikai hitvallásában a szerző —, lévén hogy a művészetet egyesek önmagáért való foglalatosságnak tartják, addig a kritika ,,lényegéből fakadóan mindig valami másról szól, mint önmaga". A kritika akkor teljesítheti szerepét, ha részt vállal a mű és az olvasó közötti kapcsolat elmélyítésében, illetve az értékek közvetítésében, befogadásában és feldolgozásában, egyszóval: az irodalmi műveltség kiteljesítésében.

Elek Tibor új kötetét több mint húsz év terméséből válogatta, legkorábbi írása 1985-ből, legfrissebb 2008-ból származik. Több tanulmányban és kritikában foglalkozott Sütő András, Székely János, Bogdán László, Mózes Attila munkásságával, elemezte Ferenczes István, Markó Béla költészetét, bemutatta Kocsis István drámaírói pályáját, és figyelmet szentelt például Sigmond István, Király László, Szőcs Géza, Vida Gábor egy-egy kötetének. Felkészültsége és hozzáértése nemcsak tanulmányaiban és kritikáiban jut kifejezésre, hanem szintoly igényesen készített terjedelmes életműinterjúiban is, amelyeket az évek során Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Ferenczes Istvánnal, Bogdán Lászlóval, Mózes Attilával, Orbán János Dénessel készített. Megjegyzendő végezetül az is — s ezt a vele készült kötetzáró interjúban fejti ki Elek Tibor —, hogy egyetlen magyar irodalomban gondolkodik a szerző, és azonos mércét alkalmaz alkotókra, illetve művekre, tartozzanak azok akár az anyaországi irodalomhoz, akár valamely kisebbségihez.

A fenti vázlatos ismertetésből is kitűnik, hogy Elek Tibor nem valamilyen előregyártott rangsoroláshoz vagy értékrendhez, nem valamiféle előírt kánonhoz tartja magát, hanem — ahogy egy helyütt fogalmaz — egy-egy időszaknak ,,jellegadóan meghatározó, értékteremtő" alkotóját, illetve művét mutatja be egy szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetően.