A Kriterion Könyvkiadó néhány esztendeje új, pompás kiállítású könyvsorozatot indított 111 vers a szerelemről címmel, erdélyi magyar költők szerelmes verseiből.
Hasonló kiállításban következtek a antológiák, városok: Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad ihlette költeményekből, jött a Székelyföld ihlette versek gyűjteménye, a nő költők antológiája, a 101 vers az elődökről. A méltán népszerű sorozat nyolcadik darabja a 111 versparódia Katona Éva válogatásában, Benczédi Sándor szobraival, amelyek méltóan illusztrálják a kecses kis kötetet, és Szőcs István előszavával. Szőcs szerint ,,Az erdélyi magyar irodalomban a paródia műfaja különösen dúsan tenyészett az utóbbi öt-hat évtizedben (…). A paródiának sok minden mást pótolnia kellett a múltban, s pótolnia kell még a sokáig tartó jelenben is, ilyesmiket például, mint Bennfentes Irodalomszemlélet, Korszakos Szatírapótló Dokumentáris Szatírizmus (nemcsak orvosi értelemben), Meditációk Kisebbségi Lelkü-letváltozásokról, Kelet-európai Identitástudat, Történeti Panoptikum, s hasonlók."
A könyv középpontjában kétségkívül a nagy hírű Bajor Andor áll, aki még az ötvenes évek elején kezdte el szellemes és vitriolos paródiáit, a Kerek Perec című kötetben már olvashatók a proletkult irodalmát kiveséző és nevetségessé tevő paródiái, csak sajnálhatjuk, hogy vélt vagy valós érzékenységre való tekintettel kimaradt Szabédi László A pacsirtája s a róla szóló Bajor-paródia, az Egy költő és a vöcsök. (Szőcs István utólag, a Helikon l6-os számában szellemes felvezető jegyzetével közli újra őket…) Annál is inkább indokolt lett volna a proletkultos költő helyzetét tragikomikusan és szarkasztikusan bemutató két paródia közlése, mert a kötetben méltán szerepel a harmadik, a szocialista költő helyzetét vitriolosan bemutató, zseniális Szilágyi Domokos-paródia, A tücsök és a hangya. Nem szerepel, sajnos, Bajor Füstöl az acélkalapácsa sem, a Hogyha megnövök, traktor lesz belőlem kezdetű, amely önmagában is felülmúlhatatlanul teljesíti egy korszak költészettel szembeni elvárásait, s nem szerepelnek Szilágyi Domokos legjobb, Gellért Sándor-, Székely János-, Méliusz József-, Szemlér Ferenc-paródiái sem, ezenkívül szerepel minden, ami egyáltalán számba jöhet. A könyv Benczédi Sándor zseniális szobraival szarkasztikus és szórakoztató képét adja az elmúlt évtizedek váltakozó költői szerepfelfogásainak, Bajortól és Szilágyi Domokostól Király Lászlóig, Zágoni Attiláig sokan sokféleképpen közelítették tárgyukat, s örömünkre jelen vannak a legfiatalabbak is, mindenekelőtt Fekete Vince, Orbán János Dénes, Székely Csaba, akik szintén megérezték egy megváltozott költészettörténeti pillanatban a paródia fontosságát, folytatva a paródiaírás minden gúny nélkül haladónak nevezhető hagyományait, rádöbbenve arra is, amit elődeik pontosan tudtak, hogy a paródia jó estben a hiányzó kritikát is pótolhatja…
(hadházi)
