Hadikfalva, 1940. július 24. – ha kiátkoz százszor a „szakma”, akkor is állítom, hogy Tamás Menyhért Vigyázó madár című könyve esetében a szerző születési helyének és idejének igenis kiemelt jelentősége van: a lírai riportregény narrátora-riportere karon ülő csecsemő volt még, amikor 1941-ben elkezdődött a bukovinai székelyek kálváriája, de a kóboros szekérben ugyanúgy végigszenvedte ő is a bujdosást, mint a felnőttek (mint tudjuk, a magyar hatóságok először a Bácskába telepítik őket, hogy 1944 őszén – a szerbek elől menekülve – másodjára is földönfutókká váljanak).
GYERE APÁD NAGYON BETEG; GÁSPÁR – szól a testvérbáty hazahívó távirata, az elbeszélő pedig hazamegy a Tolna megyei Kisdorogra, elbúcsúzni haldokló édesapjától, illetve válaszokat keresni a Honnan jövök? és Hová tartok? kínzó kérdéseire. „...bennem akkor kezdődött el apám temetése, amikor kinn bevégezték, s azt is éreztem, hogy halálomig tart” – olvashatjuk az alig 100 oldalas kisregény elején, s valóban: a lírai szépségű, (csíki) székely nyelvjárásban, fonetikusan lejegyzett „riportokban” mi, olvasók is újraélhetjük a darumadarat érzékletesen „vigyázó madárnak” nevező édesapa életét, a dögletes huszadik századdal a háttérben: a katonáskodást az I. világháborúban; a vendégmunkáslétet a román fennhatóság alatti Észak-Bukovinában; a „hazatelepülést” Magyarországra („A bácskai fődnek nincs párja.” „Ha ott maradunk, mint a mesében, még a kerítést es kolbászból csináltathattuk vóna.” „Mindenünk vót, csak nyugtunk nem. A csetnikek minden éjjel lövődöztek.” „Ott hibázták el a hazahozatalunkat, hogy darázsfészekbe raktak münköt”); a beköltözést a kitelepített svábok házaiba, a szomszédok árgus tekintetétől kísérve („Mert nem mindenkit telepítettek ki, csak a volksbundistákat. A szegényebbjének, a rongyospártiaknak, ahogy magikat nevezték, nem esett bántódásuk. Igen ám, de ők sem nézték jó szüvvel érkezésünköt. A riadalom, a »jönnek a cigánok«, őket es az ablak mögé kergette”); a földek beszolgáltatását a közösbe stb. – szóval a múltidézés, a „riportozás” során hihetetlen precizitással, a hagyományos paraszti világra jellemző tömörséggel sejlenek föl a válaszlehetőségek a Honnan jövök? kérdésére.
Ami meg a Hová tartok? kérdését illeti: torokszorítóan hitelesnek érezzük a kisregény utolsó mondatát, amivel a „budapesti” elbeszélő az anyai kérésre-hagyatékra („Arra kérlek, ne kerülj messze tőlünk”) válaszol: „Már a vonatlépcsőn közrefogott a háztömbök hidege”. És hogy a szerző tényleg nem került messzire az övéitől, arra bizonyíték a Vigyázó madár – amelynek, íme, magától értetődő helye van a Székely Könyvtár sorozatban.
Lövétei Lázár László
