Mellette egyetlen őrtornya van a katolikus noha odébb
valamivel a restelkedő idő maga a toronyóra
Szélütött paragrafusok kísértenek egeket
Galambpottyadékként hullnak lomb s föld alá
Nem szenvedett még ez a nép eleget
– csikorgatják

Ha ezt a mindenség meghallaná
Mennyi az elég Bánatok s fellegek
Még a háziállat is felüvölt vonítva
Bízik a haldokló hogy hív a tan s tán az Úr maga

A nemzetrész az igen az maga fordul a bronz felé
Abban rejtezik Csíkszentdomokos védő püspöke
Nincs ennek a népnek döglődő vagy jobbik fele
Ezt a népet az alázatban ostorral hajtani is lehet
Új istenség emitt a  gonosz Érv az ököl
Birtok nincs a kút is üres
a gyermek sebet örököl
És még nem szenvedett eleget
Új formát kap a hajsza nyüszítenek az öregek
Kísért a múlt A bronz szobor csak éjfélkor szólal
amikor senki nem hallja
csak a gondban megrogyva imádkozó székely
 
Püspök úr ez egyszer  válaszoljon nékem
mert ez amit vinni kell reggeltől reggelig
ez a szakadatlan dologidő
se nem börtön se nem rabtábor
Génekkel öröklődik minden ágon
Ez nem börtön püspök úr ez maga a járom
Szóljon valahol szoborerővel érettünk Márton Áron

Júl. 13.
Nem szoktam verseimhez elő- vagy utószót írni. Most mégis ezt cselekszem, és ebben nem lelkesít és nem nyugtat, hogy mások se. Én most mégis. Sűrű nemzeti bánatink felpanaszolását azonban föl nem hagyhatom; akkor sem, ha az a vonítás határait is megközelíti már. Merészet gondolok itt és most, ha nem is egyedül nagyot. Rettenetes megcsalattatásunk számontartása is a dolgom, a dolgunk. Nélkülünk a szabadság se szólal érettünk. Átellenben Szent István szobra, amott II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Panaszainkkal edzettebbek lesznek, de fejük fölött  a napkorona csak fényesebb a jog- és a hiányérzetek rengetegében. – Cz. Z.