Amíg Románia Ukrajnával vitatkozik a Kígyók szigete fennhatóságáról és a part menti tengeri talapzat behatárolásáról a hágai Nemzetközi Bíróságon, addig furcsa — a 21. században eleddig legalábbis szokatlannak mondható — események zajlanak a Fekete-tenger térségében. Ezek immáron általánosan ismertek, de a megítélésük világszerte eltérő, s következményeiket ki sem lehet számítani egyelőre. Mi, kelet-európaiak tartunk leginkább a lehetséges fejleményektől, mert mi ismerjük leginkább a főszereplőt, Oroszországot, mely a Szovjetunió térdre kényszerítése és összeomlása után most újra világhatalmi pozícióra vágyik és törekszik, s tesz is azért szorgosan.
A Putyin-Medvegyev tandem kétségtelenül a birodalmat akarja helyreállítani. Szemforgató hazugságokkal és a kemény kéz politikáját alkalmazva lép egyet-egyet előre, s a függetlenné vált egykori köztársaságait, mai szuverénnek hitt szomszédait úgy megrégulázza, hogy abból koldulnak. Csak azokkal elnéző és kíméletes — Fehéroroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán —, amelyek jószerével el sem váltak Oroszország anyácskától, ezeket édesgetéssel, nagy jövő ígéretével próbálja visszaterelni a közös karámba. A renitenskedőkkel kíméletlen, s nem ,,anyácskaként", hanem pofozkodó atyuska módjára viselkedik. Most éppen Grúzia volt soron, de következhet Moldova, Ukrajna, a balti államok, Azerbajdzsán, Örményország is. A módszere a közismert: ,,oszd meg, és uralkodj". Az azerieket már összekergette az örményekkel, tudjuk, hogyan bánt el a lázongó csecsenekkel, Moldovát Transznisztriával tartja sakkban, Ukrajnát a tízmilliónyi orosz kisebbséggel, s biztosan van már kidolgozott receptje a többi ,,független állam" számára is. Grúzia elkövette azt a ,,nagy bűnt", hogy a NATO felé kacsingatott, s nyugatbarát magatartása egyre inkább ingerelte Putyinékat. De ott voltak az oszétok és az abházok, az orosz állampolgársággal nagy hirtelen felvértezett kisebbségiek, s ez elég volt ahhoz, hogy — úgymond — az ,,ő védelmükben" lerohanja Grúziát, s pár nap alatt tönkretegye mindazt, amit a kaukázusi kisállam a függetlenedés óta felépíthetett, eléggé zivataros és zűrzavaros körülmények között.
A történelem tud a Pax Romanáról, újabban sokat emlegették a Pax Americanát, s íme most itt van az ,,orosz béke" (Pax Russiana vagy Russica), ami nem is éppen új keletű, s erről sokat beszélhetnének az ukránok, a Baltikum népei, a krími tatárok, a volgai németek, a kárpátaljai magyarok, kisebb és nagyobb népek és néptöredékek, mindazok, akiket az ,,atyuska" méltóztatott kézhez venni. És a birodalom határain kívül eső szuverén államok is, elsősorban Magyarország, Lengyelország, Kelet-Németország, Csehszlovákia és Afganisztán. Mi, magyarok az ,,orosz békével" már 1849-ben megismerkedhettünk (a lengyelek még korábban), s ,,békeszerző" ténykedésük folytatódott 1945-ben és 1956-ban, s ha tehetnék, bizonyosan máig folytatnák rendteremtő és ,,felszabadító" munkájukat.
A grúz események miatt a világ jobbára hallgat, vagy motyog valamit, és fölötte tanácstalan, mert ugye ott van az új hidegháború kísértete, Nyugat-Európa energetikai kiszolgáltatottsága stb., stb. Románia pedig Ukrajnával vitatkozik egy kopár sziget és a talapzat ügyében. Persze, jól fogna az onnan állítólag kitermelhető kőolaj és földgáz, de talán jobb lenne, ha azon igazságosan megosztoznának, hogy ráérjenek vigyázó szemüket keletebbre vetni, mert megérhetjük még, hogy Oroszország újra azzal lesz szomszéd, akivel csak akar...
