Az elmúlt napokban felszínre került (nem csak magukkal a tettekkel kapcsolatos) egyre undorítóbb részletek a hatóság viszonyulásáról az áldozatok eltűnését követően, a karhatalom idétlenkedéséről, totojázásáról a gyilkosság megakadályozása helyett, egészen a politikai szereplők gyomorforgató egymásnak eséséig, bűnbakkereséséig, élükön a most is végtelenül független Klaus Iohannis államfővel, mind jó példái annak, hogy milyen mélyre süllyedt ez az ország.

Ismét bebizonyosodott, kizárólag a tragédiák alkalmasak arra, hogy valamelyest felkavarják a balkáni posványt, amit egyesek bőséges eufemizmussal államigazgatásnak mernek nevezni. Embereknek kell meghalniuk – borzalmas kínok között akár –,  hogy bármi is megmozduljon, hogy az állam vezetői végre odafigyeljenek azokra, akiknek a legitimitásukat köszönhetik. Ezen önmagában is vérlázító tény mögött ráadásul ott rejtőzik annak a valószínűsége, hogy a hatalmi felbuzdulás, kemény megnyilatkozás ismét csak pillanatnyi lesz. Ne feledjük, a caracali tragédia nem az első azok sorában, amelyekről rövid idő után kiderült, a hatóságok mulasztásai, hozzá nem értése – lásd a Colectiv szórakozóhelyen bekövetkezett tűzesetet vagy az Erdélyi Szigethegységben lezuhant mentőrepülő megtalálásának kálváriáját – is jócskán hozzájárult az elkeserítő végkifejlethez. Az igazságtétel részét képező rendszerszintű változás viszont általában elmaradt. Néhány vezető menesztése, pár jogszabály sebtében történő átszabása, esetleg néhány bűnbak utólagos odadobása a közvéleménynek nem ad választ arra, hogy miért nem sikerült megmenteni a 15 éves lány életét, miként volt lehetséges teljesen félreértelmezni a törvény idevágó passzusait (lásd a házkutatás körüli fejetlenséget), és egyáltalán, félvállról kezelni egy olyan esetet, amely mögött akár embercsempészet, netán szervkereskedelem is meghúzódhat.

Szerencsésebb fejlődésű országokban a caracali gyilkosság, amint a másik két említett, legalább ilyen súlyos eset után nem csak a kormányzat, de a teljes politikai osztály, a felelős intézmények vezetői hangosan és bátran el kell ismerjék: elbukták a legfontosabb vizsgát, és ezáltal az állam a saját polgárainak az ellenségévé vált. Hogy Caracalon éppen ki hibázott, fontos, de egyben részletkérdés, sokkal lényegesebb, hogy mi vezetett ide. Ugyanis a rendőrség, a szolgálatok, valamint az ügyészségek kötelékeiben dolgozókat nem az igazságügyi törvényeknek vagy a büntetőjogi előírásoknak a módosításai tették felelőtlenné és feladatukra alkalmatlanná. Továbbá az eszközhiány sem máról holnapra jelent meg, amint a bürokráciával sem tegnaptól találkoztak. Évek hosszú sorának eredményei ezek, melyekhez mindenki, aki a döntéshozatal és a végrehajtás közelében megfordult, bőven hozzájárult, egyebek mellett szőnyeg alá söpörve a valós gondokat és ezáltal kitárva a kapukat a bűnözők előtt.