A baróti székhelyű Rika Sporthorgász Egyesület 2006-ban azért jött létre, hogy az erdővidéki sportembereket minél jobban és szakszerűbben kiszolgálja. Hogy miért volt erre szükség, közel tizenhárom év távlatából már nem annyira fontos – ma nem csak jó viszonyt ápolnak régi haragosukkal, a megyei sporthorgász- és vadászegyesülettel, hanem társultak is velük –, ám tény, a kezdetben kitűzött céljaikat elérték, és mára igazi közösséget alkotnak. Az összetartásban rejlő erejüket mutatja, hogy a tavalyi két árvíz jelentette csapást nemcsak túlvészelték, de társaik szakmai előmenetelében, tágabb környezetük gondjainak megoldásában is részt vállalnak.
A köznek gazdálkodnak
A tizenöt alapítótaggal induló egyesület kinőtte magát, tagjai száma tavaly még háromszáz felett volt, ám idén lecsökkentették ötvenre. Marián István ügyvezető elnök elmondása szerint tagjaik egy részét a megyei egyesülethez irányították, amit szervezési kérdés megoldása érdekében tettek, jövőre minden bizonnyal háromszor többen lesznek.
Az egyesület 2017-ben a megyei sporthorgász- és vadászegyesülettel közösen elnyerte a síkvizek igazgatásának jogát. Sporttársaik Erdővidéken két tavon, az Ágostonfalva határában található Olt-holtárokban, azaz a pumpaházi tavon és Köpecbányán horgászhatnak. A felnőtteknek 150 lejes tagsági díjat kell fizetniük, a 65 éven felüliek ötvenszázalékos, a tizennyolc éven aluliak hetvenöt százalékos kedvezményben részesülnek. A napidíj a tagok számára harminc lej, az egyesületen kívülieknek pedig ennek kétszerese, ennek fejében pedig négy kiló halat vihetnek el, a többit – meglehetősen drágán – ki kell fizetni. Azért határoztak így – magyarázta Marián –, hogy ne legyen csábító a halat elvinni. Nem is nagyon van rá példa, idén alig ketten éltek a lehetőséggel.
Az elmúlt tizenhárom esztendőben összesen ötvenkét tonna halat, zömében pontyot telepítettek, ebből idén 3,1 tonnát. Az utóbbi években Magyarországról hozták a horogérett, azaz 1–4 kilós pontyokat. Szívesen vásárolnának hazai halgazdáktól is, de az ügyvezető elnök elmondása szerint a törvénykezés semmilyen támogatást nem nyújt az ágazatnak, így az a tönk szélén áll. Mostanra jóformán nincs hazai tenyésztő, akitől halat lehetne venni. Hetente átlagosan 40–50 napijegyet értékesítenek, ám amikor a friss haltelepítéseknek híre megy, ezek száma megnő.
A tavalyi két árvíz majdnem csődbe vitte az egyesületet: a szezonból három hónap kiesett, de költeniük kellett az utak helyreállítására – ebben eszközeivel segített a polgármesteri hivatal –, és újratelepíteniük is kellett. Az elmúlt években megspórolt, fejlesztésre szánt pénzüket szinte mind el kellett költeniük, némileg átszervezésre kényszerülnek, de nem adják fel, folytatják.
Ki a legjobb horgász?
A horgászok szeretnek versengeni, s erre a Rikának köszönhetően alkalmuk is nyílik. Júniusban immár ötödik alkalommal rendezték meg a baróti születésű Kászoni Zoltán halbiológusról elnevezett emlékversenyt, és már javában zajlik a hétfordulós ikrafaló horgászmaraton is, hétvégén pedig a L.A.B. Életmentő Kupakok Egyesület részére szerveztek jótékonysági versenyt. Marián István az ikrafaló verseny hasznosságát emelte ki: ez nemcsak móka, hanem jelentős tevékenység, hiszen a ponty- és egyéb értékes halállományt veszélyeztető ragadozók – törpeharcsa, sügér és naphal – számát csökkentik legalább 80–100 kilóval.
Az amatőr versenysporton túl is szép eredményeket ért el a Rika: 2012-től nyolc országos ifjúsági versenyen győztek horgászai. A baróti Antal Tímea és Ágoston Szilamér régebb, a nem erdővidéki, de itt igazolt sepsiszentgyörgyi Arminia Bălaş (U20) és a csíkszeredai Újvári Ákos Zsolt (U15) tavaly lett bajnok állóvízi horgászatban.
Hogy ők sikeresek lettek, abban az egyesületnek is része van. A vezetőség és a közgyűlés is fontosnak tartja a tehetséges tagok támogatását, ezért oroszlánszerepet vállalt a költségek előteremtésében. Egy-egy Vasolcon, Rákovicán, Szakállasfalván rendezett megmérettetés háromnapos: péntekenként az edzésekre, szombat-vasárnap a versenyre kerül sor. Fedezni kell a szállás, az étel, az üzemanyag és az etetés költségeit, s mindezekkel az összköltség könnyen eléri az 1200–1500 lejt, ennek mintegy kétharmadát tudja vállalni az egyesület. Így is jut elég kiadás a szülők számára, hiszen drága sportról van szó: egy jobb minőségű rakós bot ára könnyen eléri a kétezer eurót, és orsóról, székről, horgászbot-tartókról és egyéb apró, de fontos kellékről nem is szóltunk – egyre modernebb és drágább minden horgászeszköz. Ezért is van az, hogy csak az országos és nem a már-már megfizethetetlennek tűnő nemzetközi versenyekre járnak. Mivel saját kis belharcaikkal vannak elfoglalva, az országos, a vadászokkal közös szövetség nem támogatja a versenyzők kiteljesedését. A horgászok megpróbáltak különválni, de teljes fiaskó lett a vége, mindenki vesztesnek érezheti magát. Magyarország ismét követendő példa lehetne: a feleakkora vízfelülettel rendelkező anyaországnak szinte mindig van néhány világbajnoka. A világ élvonalától száz évre vagyunk, Magyarországtól pedig legalább ötvenre – panaszolta Marián.
„Azért dolgozunk az egyesület érdekében, mert éltetni akarjuk. Azt akarjuk, hogy minden bár elfogadhatóan működjön: hobbit, szórakozást és kikapcsolódást jelent számunkra a horgászat. Örvendeni tudunk annak, ha munkánk eredménye vonzani képes a sepsiszentgyörgyi és brassói horgászokat, ha tagjaink versenyeken nyernek, de elégedettek vagyunk akkor is, ha többen is örvendeni tudnak a kifogott szép halaknak. Én azt remélem a következő évektől, hogy lesz, akinek az egyesület vezetését átadjam – úgy néz ki, lesz! –, s hogy tavaink továbbra is gondozottak és halban gazdagok legyenek” – mondotta Marián István.
