Idén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmincadik alkalommal nyitotta meg kapuit, nekünk, keskenyutasoknak ez a tizenötödik missziós évünk. A szerdai kezdő napot fesztiválos áhítattal indítottuk Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor szolgálatával, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen hatalmas Isten kegyelme. Az, ami velünk megtörténik vagy nem történik meg, az mind-mind kegyelemből van, és annak ellenére, hogy ezeket a helyzeteket sokszor „szerencseként” fogjuk fel, ne feledjük: mögöttük Isten áll.
Mindezek után egy tanulságos kerekasztal-beszélgetés következett, hiszen az előadók – a Bonus Pásztor Alapítvány munkatársai Kozma Ferenc vezetésével – nyíltan és őszintén beszéltek mindazokról, amiket ők maguk megéltek. A résztvevők hiteles képet kaptak a szenvedélybetegségek veszélyeiről. Felhívták a fesztiválozók figyelmét arra, hogy „szociális ivóból” nagyon könnyen válhat bárki alkoholistává, noha senki nem születik annak. A jó hír számunkra az, hogy van kiút. A kérdés csupán annyi, hogy akarsz-e meggyógyulni? Bizonyságtételük egyik kulcsmondata a következő: „ameddig hazudtam, ittam”. Az őszintétlenség, a folytonos hazudozás nem segít ki az alkohol fogságából. Azonban akinek van hite és őszinte, az képes a gyógyulásra.
A beszélgetésekkel párhuzamosan gyerekfoglalkozás is zajlott az előadáson részt vevő szülők gyerekeinek. A délután további részében a Láthatatlan színház következett.
Csütörtökön a hangoló utáni fesztiválos áhítat alkalmával Béres Levente arra figyelmeztetett, ne fordítsunk hátat Istennek, mert minden, amit kaptunk, az Ő kegyelme és szeretete által való. Legyünk ezért hálásak! Ezt követően Makkai Péter és társa tartott előadást.
„Valamennyien tékozló fiúk vagyunk, azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak” – Andorkó Attila pénteki fesztiválos áhítatát ezzel a Pilinszky-idézettel tudom a leghitelesebben visszaadni. Hiszen a bizonyságtevő rádöbbentett arra, mi is éppen olyan tékozló fiúk vagyunk, mint a bibliai történetben szereplő. Nekünk is szükségünk van arra, hogy elhagyjuk az atyai házat, azonban arra is szükségünk van, hogy visszatérjünk az Atyához.
Az áhítatot követően arra a kérdésre kerestük a választ Dénes Katinka és Előd lelkész házaspárral, hogy a család valóban egy elavult intézmény? Katinka egyszerűsége és hitelessége az előadás kezdetétől egészen a zárszóig lekötötte az érdeklődők figyelmét a zsúfolásig megtelt sátorban. Humorosan beszéltek arról, hogy milyen módon lehet megőrözni egy házasságot éveken keresztül. Egy idős házaspár történetét mesélték el, amely arról szól, hogy megjegyzik nekik, milyen szép, amikor nyolcvanévesen is egymásba kapaszkodva járnak az utcán, mire a következő válasz érkezik: „lelkem, szédülünk”. Igen, milyen szép is volna, ha mindannyian szédülnénk, de nem az alkohol hatására, hanem sokkal inkább a társunk jelenlététől.
Tusványos utolsó napján Fancsal Zsolt bibarcfalvi református lelkipásztor tartott előadást, amely sokkal inkább bizonyságtétel volt. Döbbenetes volt látni, hallani, megtapasztalni azt, hogy egy édesapa milyen őszintén beszél a saját életéről, veszteségéről. Egy szerettünk elvesztése hatalmas törést jelent az életünkben. Azonban, amikor valaki meghal, valójában nem őt, hanem magunkat siratjuk, veszteségként éljük meg a másik hiányát ahelyett, hogy áldásként tekintenénk arra az időre, amit közösen éltünk meg.
A harmincadik Tusványos, tizenötödik Keskeny utas sátorprogram utolsó előadása méltó lezárása volt a tizenöt évnek. Gyermekeink szemünk fénye címmel tartott beszélgetést Gui Angéla, aki jótékonysági események szervezője és Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, Bardócz Csaba, a Keskeny út sátor szervezőjének moderálásával. Böjte Csaba példaként áll előttem, előttetek, előttünk, pontosan tudja azt, hogy milyennek kell lennie, hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy Istennek tetsző legyen mindaz, amit mond, gondol és cselekszik; végtelen szeretettel beszél a gyerekekről, akik az igazi értékek az élet(é)ben. Mintegy hatezer gyereke és több mint ezer unokája van, huszonhat éve foglalkozik árva és szegény, nehéz sorsú gyerekek befogadásával. Segít elindulni az életben, mutatja a helyes irányt, kijelöli számukra az ösvényt, és ami a legfontosabb: szereti őket.
Hálás köszönet, hogy idén az előző évekhez hasonlóan az egyház falain kívül, a komfortzónánkból kilépve, fesztiválos környezetben újra bizonyságot tehettünk arról, hogy Istennel élni lehet, és az jó! Köszönjük a Tusványosnak és Kovászna Megye Tanácsának a támogatást!
Dombi Anita Etelka
