Tusnádfürdőn, a Kriza János-sátorban egy asztal mellé ültették a néphagyományok védelmét szolgáló Kelemen László főigazgatót és Pál István Szalonnát, a budapesti Hagyományok Háza munkatársait Járay Zsigmond volt pénzügyminiszterrel, akit nemrég neveztek ki a csángóügyek kormánybiztosának.
A két kérdéskör szorosan összefügg, hisz a magyar kultúrhagyományokról beszélni nem lehet a csángók kultúrája nélkül. Mégis, úgy gondolom, a sátorbeli rendezvény témaköreit szét lehet (kell) választani. Ha így történt volna előzetesen, bizonyára több idő marad a vitára, a kérdezz-felelekre, talán kényesebb problémák felemlegetésére is.
Én most tulajdonképpen azért szólok csupán az ott elhangzottak közül a csángók dolgairól, mert a minap a Duma András tollából megjelent írásból egyértelműen kiderül, hogy mostantól új mederbe terelődik a csángó oktatás ügye. Az általam nagyra becsült író, kultúraszervező, alapítványalapító csángó tanítómester örömmel írja le, hogy a csángó oktatás dolgainak rendezése visszakerült a csángók kezébe.
A fentebb említett sátorban tehát ezekről a kérdésekről is szó esett, főleg a kormánybiztos úr ecsetelte a saját benyomásait, amelyeket aránylag rövid idő alatt szerezhetett kinevezése óta. Ahogyan megjegyezte, véletlenül keveredett bele a csángóügybe, ismeretlen terület volt számára, de máris csángófertőzést kapott – nagyon jó értelemben. Ő miniszterelnöki megbízatásnak tesz eleget, mert a csángóügyet külön kellett venni, s az ő feladatkörébe tartozik a Csángóföld oktatásának, gazdasági fejlesztésének, kultúrájának ápolása, felmérése, felfuttatása.
Meggondolkoztató, hogy a fejlettséget kutató felmérések szerint a hétszáz valahány régió közül mindössze egy bolgár régió áll a Csángóföld mögött. Sokat elárul, hogy csupán kilenc csángó fiatal jár jelenleg egyetemre, s körülbelül hatvan középiskolába (Csíkszeredában nagy részük). A hatezer csángó gyerekből csak ezerkétszázan tanulnak magyarul.
A csángószövetség kezébe került újra a csángó oktatás irányítása, tudtuk meg nemrég, jó lett volna tehát, ha a csángószövetség jelen lévő elnöke néhány szóban felvázolta volna a váltás előnyeit. Eddig ugyanis a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének hatáskörébe tartozott ez a kérdés. Borbáth Erzsébet csíkszeredai nyugalmazott tanár, volt iskolaigazgató, akinek intézménye több éven át fogadott csángó gyerekeket, s aki szakértőként sok esetben járta be a csángó oktatási intézményeket, felvázolta ugyan az ő munkásságukat, de ennél többet nem tudtunk meg arról, hogy jelenleg hogyan is áll a csángó oktatás, hagyományőrzés irányítása. Alulírott felemlítettem ugyan az RMPSZ szerepét, s azt is, hogy hajdanán bizony erős magyar oktatási hálózat jött létre, Bákóban még magyar tanítóképzés is folyt, de a bővebb vitára, véleménycserére időhiány miatt nem kerülhetett sor.
A kormánybiztos úr nem emlegette az RMPSZ-t, elmondta viszont, hogy nagy fejlesztések lesznek, legalább harminc iskolát újítanak fel vagy építenek, épületeket vásárolnak, tervükben van az iskolai étkeztetés megoldása, a csángó magyar vállalkozók segítése, támogatása, a bákói magyar központ kialakítása, bővítése.
Péter Sándor
