Gyermekkoromban szüleink gondot fordítottak arra, hogy nyelveket tanuljunk. A kötelező orosz mellett – akár magánórákon vagy tanáraink jóvoltából délután az iskolában, önképzőkörökön – más idegen nyelvet is tanulhattunk. Szüleink erőfeszítéseket tettek, hogy tanulhassunk, ismerkedhessünk más kultúrákkal is. Könyvet adtak a kezünkbe akkor is, amikor ez már-már lehetetlen volt. De az idők változnak, és érezhető, hogy nem jó irányba haladunk. Haladunk? Inkább zuhanunk egy feneketlen sötétségbe, ahol a butaság, az értéktelenség lesz úrrá. Egyre idegenebbnek érzem magam ebben az értelmileg-érzelmileg beszűkült világban...

Ahelyett, hogy a megnyílt világ, a technika kínálta, elérhető tudás az agyakat is megnyitotta volna, világszerte zsugorodni látszik az érdeklődési vágy, a tanulni, a tudni akarás. Irányított, tanulatlan emberekből vezéregyéniségek lettek, akik még annyira sem tudják, hol élnek, mint én, hiszen az Európai Unió intézményeiben 2013. június 1. óta 24 hivatalos nyelvet használhatnak – köztük a magyart és a románt –, öt másik nyelvet – a baszk, a galíciai, a katalán, a skót gael és walesi kisebbségek nyelvét – pedig félhivatalos státusszal.

Ezért szeretném, hogy a sok – néha egy nyelven helyesen megszólalni sem tudó – suhanc, ha másra nem képes, mielőtt helyreutasít, sőt, felszólít, hogy milyen nyelven is beszéljek, gondoljon arra, hogy európai polgár vagyok én is, akárcsak ő.

Szerintem nem elzárkózni, hanem felzárkózni kellene ebben a zűrzavaros világban mindahhoz, ami építő és nem romboló. Egymás letorkolása helyett inkább egymásra kellene találni, együtt kellene tenni egy rendezettebb, gazdagabb életért, amiben minden egyén ki tud teljesedni.

Kerekes Mária