Közeledik augusztus 26., amikor ismét emlékezünk az 1944-es eseményekre, amikor a román átállás – Hitler mellől Sztálin mellé, augusztus 23-án – harmadik napján szovjet tankok, lovas katonák, gyalogosok állig felfegyverkezve, román kalauzok segítségével betörtek az Úz völgyébe, ahol szovjet katona először tette lábát magyar földre! A betörést csapda előzte meg augusztus 25-én este, így az ott szolgáló székely határőrség katonái nem is sejtették az árulást és a 26.-i hajnali inváziót.
Nagy volt a riadalom, de rövid idő múlva magához tért a magyar katonaság és ellentámadásba lendült. A tankokat egymás után lőtték ki a magyar huszárok, miután lebonyolították portyájukat, és úgy jöttek vissza, mint a mészárosok! Tehát igazi ütközet, csata zajlott ott. A szovjet túlerő és a németek gyors, aljas visszavonulása azonban rányomta a bélyegét a további ellenállásra. Akkor már sok – több mint 300 – hősi halottja volt az ütközeteknek, és két nap múlva a visszavonulást nem lehetett már elnapolni! Falumból (családomból is) ott harcolt 40 székely határőr katona (árkászszázad). Akkor és ott esett el két katonánk, és ott kapott súlyos tüdőlövést egy fiatal leventekatonánk is.
A csatatér közelében bővült az úzvölgyi katonatemető, az első világháború halottainak hantjai mellett, és most ott őrzi emléküket több mint 500 fakereszt és közel 100 kopjafa is. A Szentivánlaborfalváról ott harcolók emlékére 2009-ben (éppen tíz éve) emlékkopjafát állított a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, amelyre azt véstük fel, hogy: „Itt védte hazáját 40 szentivánlaborfalvi székely határőr.” Azóta minden év augusztus 26-án elzarándokol oda sok falustársunk, hogy emlékezzen arra a gyásznapra, még olyanok is, akiknek nem volt katona hozzátartozójuk.
Most a meggyalázott katonatemető talán még jobban várja emlékezni az össz-székelységet, mert feledni nem szabad. Legyünk ott most is minél többen augusztus 26-án az úzvölgyi zarándokhelyen, és követeljük a temető eredeti formájába való visszaállítását.
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
