Mire alapozzuk ezen megállapításunkat? Egyed Ákos „felfedezése” szerint Bodor Ferenc a jegyzőkönyvét utólag írta. Csakhogy a kútfőnek a szabadságharc alatti történéseket tárgyaló része után az alábbi szignatúra szerepel: „Írtam Csíksz[en]tdomokoson augusztus 8án 1849be. Bodor Ferenc gyárigazgató.” Azaz még maga Bodor sem tagadta, hogy a jegyzőkönyv egy folyamat lezárásaként született meg. Az viszont már szakmai módszertani kérdés, hogy egy utólag írt kútfő miért lenne eleve hamisítvány.Erre próbáltam rávilágítani a Béldi Gergely jegyzőkönyvét ismertető írásomban. Természetesen a két kútfő témája más, ahhoz azonban kétség nem férhet, hogy Béldi a művét utólag írta. Ez egyértelműen kiderül a mű szerkezetéből, hiszen nem napló formájában, hanem tudatosan megszerkesztve, főleg a háromszéki eseményekre fókuszálva írta meg. Emellett elég utalnunk az árapataki szerződés értékelésére, hiszen Háromszéken 1849. január 10-ig senki sem tudott Bem sikeres ellentámadásáról, így Béldi sem. Béldi az összegző értékelését csak a későbbiek folyamán készíthette el.

1848–49-ről számos polgári és katonai vezető utólag írta meg az elszámolását, jegyzőkönyvét, nem beszélve a visszaemlékezésekről. Bodor nem csak a jegyzőkönyvét, hanem a 17 oldalas elszámolását is utólag, 1849 augusztusában készítette el. Számos példát lehetne még felhozni, ezek közül egyet emelnénk ki: a bodvaji ágyúöntés munkálatait – a Székely Nemzeti Múzeumban őrzött nyugták szerint – később, 1849. január elején könyvelték el és fizették ki. Ezek javát Gábor Áron is szignálta. Óva intenénk bárkit attól, hogy ezen értékes forrásokat ez alapján hamisítványnak tartsa!

Ha azonban elfogadjuk Egyed Ákos érvelését, vagyis az utólagosság kritériuma miatt „hamisítványnak” tartjuk a forrást, akkor egy másik logikai csapdába esünk. Ugyanis Egyed Ákos egy dolgot elfelejtett: megindokolni, hogy Bodor Ferenc miért hamisított. Pontosabban: mi végett járt el így 1849. augusztus 8-án? Bodor, aki mintegy másfél évig Marosvásárhelyen vizsgálati fogságban volt, felnagyította volna az érdemeit, hátha súlyosabb büntetést kap a császári-királyi hatóságoktól? Vagy látnok volt, aki előre tudta, hogy 21 év múlva elveszíti az állását és szüksége lesz a bodvaji ágyúöntésben betöltött szerepére? Mást nem tudok elképzelni, márpedig az egyik feltételezés abszurdabb, mint a másik.

Turóczi Mózes és társainak kritikája tárgyában az alábbiakat kívánjuk ismételten megjegyezni: 1870. december végén egy újságcikk jelent meg a Jókai Mór által szerkesztett Hon című napilapban. Az újságíró utalt arra, hogy Bodor Ferenc, akinek kérelme már régóta hever a hivatal íróasztalán, jelentékeny szerepet játszott 1848–49-ben. Ő találta fel a „kész üreggel” való ágyúöntés módszerét, ilyen löveget több mint 70 darabot készített, illetve 1849-ben saját költségén lőporgyárat állított fel Csíkmadarason.

A fenti cikk a még életben lévő kézdivásárhelyi ágyúöntő munkások között nagy felháborodást váltott ki. Turóczi Mózes azonnal levelet intézett a tárgyban Papp Lajoshoz, Kézdivásárhely országgyűlési képviselőjéhez. Turóczi kifejtette, hogy ő és társai Bodort sohasem látták Kézdivásárhelyen, aki nem szerepel az ágyúöntő üzem munkásainak névsorában sem. Ő ugyan 1849. június végén Gál Sándor ezredes megbízásából járt Csíkmadarason a lőporgyárat megnézni, mert Gál szerint Bodor „a pénzt csak szedi a kasszából és semmi eredményt nem lát”. Bodor ekkor nem volt a lőporgyárban, mivel Csíkszentdomokoson lakott, és a munkások elmondása szerint csak olykor-olykor jelent meg az üzemben.

Papp Lajos azonnal válaszolt Turóczinak, aki egyben a ’48-as Függetlenségi Párt helyi szervezője és vezetője is volt. Közölte, hogy Turóczi levele nem alkalmas a sajtóközlésre, mivel Bodor eredeti iratokkal támasztja alá az állítását. Szándékában áll egy cáfolatot írni a Honban, de ehhez további adatokra van szüksége Turóczitól. Ennek hatására a még életben lévő, Kézdivásárhelyen lakó egykori ágyúöntödei munkások kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben kijelentették, hogy „márpedig K[ézdi]vásárhelyen az ágyúk öntésénél mü kezdetektől végezetéig jelen voltunk, de Bodor Ferenc urat soha nem láttuk, s névleg is említeni nem hallottuk.”

Noha Turóczi kérte Papp Lajostól, hogy a cáfolatát és a fenti nyilatkozatot adassa ki a Honban, azonban a képviselő a fenti okmányokat – megjelentetés nélkül – visszaküldte egy levél kíséretében Kézdivásárhelyre. Turóczi később találkozott Pappal, aki azzal indokolta a közlés elmaradását, hogy nem akart ártani Bodornak.

Turóczi az 1881-ben lejegyzett visszaemlékezésében ismét kitért Bodor Ferencre. Véleménye szerint a néhai bányamérnök csak azért állította, hogy szerepe volt a székely ágyúk öntésénél, mert mindenképpen álláshoz akart jutni, és a cél érdekében az érdemeit hamisan felnagyította.  

Turóczi kirohanását Egyed Ákos felhasználta Bodor ellenében. Pedig, ha alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, egyértelművé válik, hogy Turóczi nem a jegyzőkönyvben foglaltakra, hanem a Honban megjelent cikkre utalt. Erre utalnak ugyanis az alábbi sorai: „én nem tudom, miféle jegyzőkönyvvel igazolja magát Bodor Ferenc…” Ugyanezt támasztja alá a kézdivásárhelyi ágyúöntő munkások által kiadott nyilatkozat is.

A kérdéskör megértését az alábbi táblázattal kívánom megkönnyíteni:

Turóczi Mózes vonatkozásában még annyit kívánok megjegyezni, hogy ő a visszaemlékezésében nem kevesebbet állít, mint hogy Gábor Áron nem értett a fémöntéshez, nemhogy ágyút, hanem még egy szeget sem tudott önteni. Ezt Egyed Ákos elutasítja, azonban a Bodor kritikáját perdöntőnek tartja. Ezen kettős mércét szakmailag elfogadhatatlannak tartom.

Egyed Ákos rendszerint azzal vádol, hogy elhallgatunk tényeket. Akkor ő miért nem szól a bodvaji ágyúöntés 1849. március 24-én kelt, a Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatal által készített elszámolásáról? Eszerint: „Adtunk: A m[agyar]hermányi vasgyártól 3 hatfontos ágyú s a hozzá való golyók, öszvesen 30 m 73 font”, és „Kaptunk: A m[agyar]hermányi vasgyáron öntött 3 hatfontos ágyúk s golyók árát tulajdonos Zachariás Antal úr azon feltétellel, hogy az egyik ágyú Erdővidékéé leend: ingyen odaengedi a Hazának s ezt lehúzván.” Az elszámolást készítette: „Bodor Ferenc bányaművezető, Rivnák György ellenőr”. Hivatkozik Gál Sándor ezredes 1861-ben kelt visszaemlékezésére. Csak arra a részre nem, ahol Gál az alábbiakat írja: „De mivel a tüzérségből hiányoztak a könnyen szállítható ágyúk, elfogadta – a korábban a császári öntödében szolgáló, így az ágyúöntéshez értő – Gábor Áron ajánlatát. Így elrendelte, hogy a hazaszeretetből hozzá csatlakozó falvak által felajánlott harangokat emeljék le. Ezekből az önként átengedett harangokból néhány napon belül Bodor Ferenc segítségével Gábor elkészítette az ágyúkat.”

Egyed Ákos kitér arra is, hogy Bodor Ferencnek mint a csíkmadarasi lőporgyár igazgatójának semmi köze nem lehetett a bodvaji ágyúöntéshez. Itt azonban elfelejti megemlíteni, hogy a bodvaji üzem kincstári bérlője az a Zakariás Antal, aki a Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatal tulajdonosa is volt. Itt már csak fel kellett volna lapoznia az Ágyúcső és puskapor című kötetben található, Komán János által készített Bodor-életrajzot. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy 1844-től a balánbányai és bodvaji üzemek igazgatója (bányaművezető), a termelés irányítója és felelőse a több évtizedes bányászati tapasztalattal rendelkező Bodor Ferenc volt!

Kétségtelen tény, hogy Bodor Ferenc jegyzőkönyvének csak a háromszéki eseményekre vonatkozó részét közöltük, ez azonban a fejlécben fel lett tüntetve, a levéltári hely és jelzet s a teljes közlés helyének megjelölésével. A csíkmadarasi lőporgyárra vonatkozó részek közlésétől eltekintettünk. Ha azonban az olvasó megnézi, hogy miről szól a hivatkozott okmánytár (Háromszék 1848–49-es történetéről), akkor indokoltnak tarthatja eljárásunkat. Természetesen minden forrás sugall valamit. Ez lehet valós és valótan, de a kritikai elemzés elvégzése nem egy okmánytárban kap helyett, az utóbbi elsődleges funkciója ugyanis a források közzététele. Ha már a sugallatoknál tartunk, szeretném megjegyezni: Egyed Ákos figyelmét elkerülte az a tény, hogy nem az általa kifogásolt kútfő az egyedüli részközlés. Két olyan visszaemlékezés is helyet kapott a kötetben, amelynek csak a Háromszék 1848–49-es történetére vonatkozó fejezetét adtuk közre, ragaszkodva a témaválasztáshoz.

Korábban megjelent cikké­ben Egyed Ákos azt a kijelentést tette: „Még az sem bizonyítja Bodor jegyzőkönyvének hitelességét, hogy később egyes történészek hitelesnek tartották; mert valószínű, hogy egyszerűen átvették a jegyzőkönyv adatait anélkül, hogy megvizsgálták volna annak kirívó ellentmondásait, csúsztatásait. Térjünk ki erre a kérdésre is, mivel ezt a kötet összeállítói elmulasztották.” (Egy irat töredékes és problematikus közléséről, Háromszék, 2019. május 9., csütörtök)

Kik ezek a „hanyag” történészek? A 19. századi erdélyi magyar történetírás két kiemelkedő alakja, Kőváry László és Szabó Károly? Ők – az 1848–49. Történelmi Lapok szerint – először valóban vitatták a jegyzőkönyv megállapításait, de később „tüzetesebb” vizsgálat után hitelesnek minősítették. Vagy a Zrínyi Miklós-kutatásban és az erdélyi magyar balladák gyűjtésében meghatározó szerepet játszó művelődéstörténész, Kanyaró Ferenc? Pedig ő a jegyzőkönyvet még Háromszék 1848-as kormánybiztosának, Berde Mózesnek is átadta, és az utóbbi nem emelt kifogást a benne foglaltak ellen! Vagy az idézett 1848–49-es Történelmi Lapok kollektívája? (Kuszkó István, Szentkatolnai Bakk Endre…) Vagy a Bodor jegyzőkönyvét a Századok 1925–26. évfolyamában ismertető Alapy Gyula? Még a vele vitatkozó kiváló hadtörténész, Gyalókay Jenő sem vonta kétségbe a kútfő hitelességét, pedig ő az erdélyi szabadságharc hadtörténetének egyik legszakavatottabb ismerője volt. És még sorolhatnánk: Mérei Gyula, Szabó István, Bakó Imre, Pál-Antal Sándor stb. És zárjuk be a sort Bözödi Györggyel, a Gábor Áron-kutatás úttörőjével!

Természetesen mindenki, így e sorok írója is tévedhet, azonban Egyed Ákos kritikáját szakmai érvek nem támasztják alá. Sőt, megérzésünk szerint ez részéről egy dogmatikus álláspont, amelynek elsődleges célja a köztudatban gyökeret vert Gábor Áron-mítosz védelme. Ezzel pedig a történész nem tud mit kezdeni.

A magam részéről a kérdéshez nem kívánok többször hozzászólni.

Süli Attila