Augusztus huszadika Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe. 1949 óta a kommunista korszakban itt, Székelyföldön nem volt lehetséges az ünnep, nem engedte a hatalom, de tudtuk, hogy minden magyar embernek augusztus 20. a legrégebbi nemzeti ünnepe: ez István király megkoronázását, a keresztény állam megteremtését, az új kenyeret, az aratás végét jelenti. Nem az én tisztem, hogy ecseteljem a nap fontosságát, de szeretnék szólni a friss kenyér fontosságáról.
Mi, keresztények templomainkban évente megemlékezünk az új kenyérről, úrvacsorát veszünk magunkhoz. Az istentiszteletkor ilyenkor felszolgált úrvacsorán egy darab megszentelt kenyér, parányi Krisztus testévé átváltoztatott kenyér teszi a templomot otthonunkká és a vasárnapi istentiszteletet igazi ünneppé. Jézus ajándékként önmagát adja nekünk… Talán ezért a keresztény vallás különös tiszteletet adott a kenyérnek. Nagy isteni áldás volt az emberiségnek, amikor a Mindenható megtanította a kenyérkészítés mikéntjét az emberiségnek. Bizonyított tény, hogy az egyiptomiak már háromezer évvel ezelőtt sütöttek cipókat tésztából. A magyar ember mindenkor Életnek nevezte a búzát, a legfontosabb kenyérnövényünket. És valóban, élet minden egyes gabonamag. Mert ezek a kicsi magok bármikor képesek életre kelni. A kenyér az életet jelenti, az isteni gondviselést, a munkát, a verítéket, az imádságot, az ígéretet és az áldást.
Már a középkorban is megünnepelték az új kenyeret. A népi hagyományok szerint július közepére esett az a nap, amikor bevitték az új kenyeret a templomba és megszentelték azt. Az idő változott, és a 19. század végi történelem és gazdaságpolitika átírta még az egyházi gyakorlatot is. Volt időszak, amikor leértékelték, minimalizálták a kenyér fontosságát, ma is hallom, hogy meg lehet élni kenyér nélkül, hisz nem egészséges, hogy hizlal. Pedig nem a kenyér az – nézzük meg inkább a hamburgert, a pizzát, a sok csokoládét, kólát...
A kenyér tehát egyik legősibb ételünk, amit az emberiség a világ bármely pontján fogyaszt és szeret. De vajon elgondolkodunk-e azon, hogy amiként készül, az önmagában is csodálatos? Gondolkodtunk el azon, hogy kenyéren kívül létezik-e még egy olyan anyag, amely a nagyon magas hőmérséklettel, a közel kétszázhúsz fokos kemencével érintkezve nem elég, nem megsemmisül, hanem megsül, és belül még nedves is marad? S bármelyik pékségbe betérve azok a finom illatok fogadnak!
Keresztény emberként jusson eszünkbe megszelve minden kenyeret, hogy a mindennapi kenyerünk imába foglaltatott! „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…”
Orbán-Barra Gábor
