Farcádi Botond
A mai úzvölgyi megemlékezés is az. Azok voltak a korábbi években szervezettek is, de az idei különösképpen, hiszen minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti a világháborús hősökre való emlékezés helyszínét, a jövőépítéshez elengedhetetlen múltba pillantásra, erő merítésére alkalmas katonatemetőt.
Kevesebb mint két hónappal ezelőtt szélsőséges provokátorok gyűlölettől eltorzult arccal, erőszakkal, törve-zúzva hatoltak be oda, a román államhatalom szimbolikus térfoglalásának döbbenetesen konkrét lenyomataként pedig ott állnak a magyar honvédek sírja fölé emelt betonkeresztek és a vészterhes korszakot, vasgárdista uralmat idéző jelképek.
Fontos tehát hogy ma Úzvölgyében minél népesebb legyen az emlékezők tábora – bár sokan már veszteségeink közé sorolják a katonatemető ügyét, feladni azért sem lenne szabad, mert minden átengedett tér után újabb és újabb front következik: nyelvi jogaink korlátozása, jelképeink tiltása, intézményeink ellehetetlenítése, visszaállamosítási törekvések – pár napja például Dorin Florea polgármester lebegtette meg, hogy kezdeményezi a marosvásárhelyi katolikus iskola épületének állami tulajdonba vételét.
Ugyanakkor az úzvölgyi megemlékezésen is tudatosítanunk kell: seregszemléinket nemcsak ilyenkor, évfordulós eseményeken, történelmünk nagyjait idéző eseményeken, tiltakozó tömegrendezvényeken tartjuk, hanem a hétköznapokban is. Mert seregszemle az is, amikor az érettségi eredményeket rangsorolják megyék szerint, és bizony, nem vagyunk az élvonalban. Tantárgyversenyeken, sportban, művészetekben – érjünk el jobb eredményeket, vívjuk ki az elismerést, a tiszteletet. Legyünk az elsők között, amikor tanulásról, munkamorálról, termelékenységről, innovációról van szó – seregszemle ez is. Legyenek tisztábbak városaink, falvaink, mint a moldvaiak, havasalföldiek – ez tényleg nem Bukaresten múlik. Lógjunk ki a sorból azzal, hogy nálunk más a települések képe, más az itt élők hozzáállása, hogy mi nem az államra várunk, hanem magunk cselekszünk magunkért, ha kell, intézményeket építünk, megszervezzük életünket. Különbözzünk a többségtől a közszolgáltatások minőségében, az önkormányzati alárendeltségű intézmények működésében, éljünk azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel már rendelkezünk, azokkal a nyelvi jogokkal, amelyeket már biztosít a törvény – mert sokszor bizony csak rajtunk múlik, hogy a boltokban nincs kétnyelvű felirat vagy hogy a kérvényeket románul fogalmazzuk.
Ne csak az emlékezés helyszíne legyen ma Úzvölgye. A hősök emléke nemcsak arra kötelez, hogy megvédjük azt, hanem arra is, hogy magunk is hősökké váljunk. Ki-ki a maga helyén: a munkahelyen, az iskolában, a családban, a közösségben.
