A csernátoni Ika alkotótábor második évfordulóján a kíváncsi várakozáson túl gondos szeretettel követjük, hogy szárba szökkenjen a tavaly elültetett mag, ennek az alkotótábornak saját karaktere és jelleme legyen.
Székely Géza a hazatérő értelmiségi ember felelősségének minden idegszálával egész éven át szövögeti az alkotótábor köntösét, amelybe augusztus 25. és szeptember 3. között belebújva olyan mély helytörténeti fundamentumra helyezi azt, ami a kulturális antropológia szemléltével felvértezve megy közel egy közösség életmódjához. Ilyen mély találkozás talán a rendszerváltás előtti szellemi kapcsolatokban volt megélhető. Esténként nagy öregeink életművüket vázolták fel, és sziporkázó öniróniába pólyált szeretettel mutatták fel, hogy mitől több egy ember, ha bölcsőjének hű krónikása (Czegő Zoltán, Gazda József). Így azt is megélhetjük, hogy egy tartalmasabb élet reményében a ránk zuhanó ingervilággal szemben gátakat kell rakni, és egy falu domborzatára épült tárgyi környezetének még mindig van olyan szellemi aurája, amely viszonyítási párbeszédekre készteti az alkotókat a mai világgal.
Számomra, csernátoniként a legtolakodóbb kérdés, hogy milyennek lát minket egy idegen szem. Hiszen ahol az első lépéseket tesszük, ott birtokba vesszük a földet, magunkénak mondjuk a házunk mellett elfutó utcákat, ösvényeket. Ezért én mindig hozzá is teszem, én felsőcsernátoni vagyok – vagy a helyiek egyszerűsítésével: felsei. Egyetemista koromban rádöbbentem, hogy az a strukturális világ, amelyet Claude Lévi-Strauss Szomorú trópusok című művében megír, az én falumban is megvan. Mit is tud egy alsócsernátoni arról, hogy Felsőben meddig tart az Alszeg, Talamér utcái hogyan futnak szanaszét, onnan hogyan kanyarodunk be a Csergésre, a Tók miért olyan hangos és Egerbegy miért bújócskázik az erdő alatt. Cserealja a felseieké vagy az alsóiaké? Ezt egy alsói nem tudhatja. Igaz, én se, hogy meddig tartott a régi Fűzfalva. Mit gondolnak a Kandiában, hiszen olyan egyenes az utcájuk? A Kalacshegyen, Porzsolóban és Máltetőn kik találkoznak naponta? Mindezt az ellentétet belénk égette az augusztusi kánikula a Fenekben, és jégcsappá dermesztette a februárban olvadni nem akaró Bartafalva.
És az idegen szemnek mit mutat meg ez a falu? A képeken látjuk, a falumúzeumban van az erős centrum. Csutak Levente az óramutató körforgásában Orbán Balázs és néhai Haszmann Pál köré rendezte a Damokos-kúriákat. Csak így sűrítve döbbenünk rá, még mi lehetett itt, ha a csonkaság is ilyen gazdag. Haszmann Júlia Réka tapintja, átszerkeszti nagyapja tárgyi örökségét. Székely Géza a múzeum kisházában, fatárgyak bűvkörében strukturális elemzésbe kezd. Vass Csaba plein air képein ragyogó tiszta színekbe öltözteti a környezetet. Az alsócsernátoni református műemlék templom életre kel, és a világ köldökeként mutatja az utat ég és föld között.
Koncz-Münich András kerítések léceivel és fejfák emberiesült tömegével teremt rituális közösséget. Koncz-Münich Judit a korsó motívum strukturális játékával alkot érdekes síkfelületeket.
Sárosi Csaba a nagy játékos mélyre hatoló diagnózisával merészkedett legközelebb az itt élők díszletfal mögötti világához. Képein a motívumkincs már csak felhalmozódik, a világtengelyként rögzített fa már nem őriz meg, a helyi értékrend globális színtérrel mérettetik.
Deák Barna megoldása nagyon érdekes, hiszen a tavalyi Ika-legenda folytatásaként a sárkányölő Szent György egyik változatát hozza el most drótlenyomatával.
Deák M. Ria és Albert Levente az anyaggal folytatott kísérletezésben a veszendőből teremt szép kompozíciót.
Ábrahám Imola játékos foltja a mikrokozmosz dicséretével beszél a világról.
Ábrahám Jakab a motívumok konkrét jelentését az elvonatkoztatás táncába viszi. A grafikai képnyelv autonómiájával ad életet a vonalak ritmusának.
Bartha Árpád míves grafikái a kőrakás rétegének gazdag időképzetével beszélnek az értékőrzés szerepéről. Kivágásai nyitott ablakok perspektivikus kitekintését teremtik meg. A nosztalgia helyett az időkövek egymást összetartó játékát éli meg.
Lőrincz Tímea humoros szerepköröket jelenetez tyúkportréival.
Damokos Csaba fotóval éri tetten a pillanat megállításának lehetőségét.
André Csongor konstrukciói a művészet zárt körű viszonyrendszerébe léptetnek be. A nagy játékos Joan Miró szellemére gondolva elegáns színvilágban kelt életre erőviszonyokat.
Vetró András Fodor Sándor, Csipike írójának arcát teszi megismerhetővé. Az erdélyi értelmiség szolgálatában a figuratív domborművei a kulturális amnéziával veszik fel a küzdelmet.
Székely Géza kiváló tanári leleményességgel már második éve dolgoz ki nyári programként képzőművészeti projektet a helybeli gyerekeknek, akik az alkotótábornak is részesei. Idén a tizennyolc képzőművész mellett tizenkilenc gyerek örökítette meg rajzain a falu tárgyi örökségét.
A képek utóélete az itt élők közösségi hitének erősítésében kel életre. Ha minket művészszem néz a jövőben is, egyre takarosabban vigyázunk örökségünkre.
Deák Ferenc Loránd
