Ha éppen nem a román politikai életről lenne szó, az elmúlt mintegy két hét történései alapján szinte teljes nyugalommal állíthatnánk, hogy a Viorica Dăncilă vezette kormány napjai meg vannak számlálva. Az pedig inkább részletkérdés, hogy az elkerülhetetlen bukást az ellenzék által véres kardként körbehordozott bizalmatlansági indítvány vagy a szociáldemokraták által kezdeményezett – az átalakított, átszervezett kabinetre kérendő – bizalmi szavazás sikertelensége hozza el.
De a bukaresti politikai prériről beszélünk, ezért még mindig korai lenne ilyen és hasonló következtetésre jutni. Ugyanis az egyre optimistább ellenzéki nyilatkozatok ellenére az indítvány szénája nem áll éppen olyan jól. Bár a szükséges aláírások még éppen csak összegyűlni látszanak, a majdani voksok tekintetében azonban (márpedig ez a lényeg!) azért még bőven maradt kérdőjel. Az SZDP által hétfőn kitalált bizalmi szavazás is tartogathat meglepetéseket. Noha a kormánypárt papíron már nem rendelkezik többséggel, nem ez lenne az első eset, hogy a matematikát felülírja az emberi gyengeség, és a szociáldemokratáknak mégiscsak sikerül összekoldulni a kabinet túléléséhez szükséges voksokat. Az ő szempontjukból pedig ez az egyetlen járható út: bizonyítani, ha vékonyan is, de bírják még a törvényhozás bizalmát.
A bukás borítékolását ugyanakkor az ellenzék irányából érkező jelzések sem igazán segítik. Mert abban ugyan javarészt mindenki egyetért, hogy a mostani kabinetet ideje lenne végre hazaküldeni, de egyre több jel utal arra, hogy a kormányra lépés gondolata nem egyformán lelkesít minden alakulatot. Ez az SZDP teremtette jelen állapotok között nagyon is érthető – ahogy az is, hogy többen inkább előrehozott választásokat emlegetnek. Egyedül talán a nemzeti liberálisok vezetői azok, akik elfoglalnák a Győzelem palotai bársonyszékeket, de nagy kérdés, hogy éles helyzetben ugyanennyire határozottak lennének-e.
És ne feledkezzünk meg az egyik legügyesebb játékosról, Victor Ponta exkormányfőről, valamint a javarészt az SZDP-ből kiebrudaltakból összeverbuvált zsebpártjáról, amely a törvényhozási erőviszonyok közt mostanra bizony egyre egyértelműbben a mérleg nyelvévé vált. A volt szocdem vezér már jó ideje igen ügyes taktikát követ, aminek végcélja feltehetőleg – kijelentései bőven megerősítik ezt – egykori pártjának visszahódítása. Ebben pedig jó eszköz lehet akár egy kisebbségi szocdem kormány túlélésének biztosítása, azzal a reménnyel, hogy a vezetők még inkább lejáratják magukat, és akkor megnyílik az út a „megmentők” számára. Természetesen ezt a törekvést nem igazán segíti a jobboldallal való társulás, ez lehet a magyarázata egyebek mellett Ponta indítvánnyal kapcsolatos óvatoskodásának is.