A fogadások terén is léteznek szentgyörgyikumok. Arra, hogy mennyi idő alatt bukik be egy könyvesbolt, csak kis téteket tesznek a jó szentgyörgyiek: egyrészt, mert akit érdekel a könyvek sorsa, nem szívesen látna lakatot kedvenc helyén, másrészt, mert aki manapság könyvekkel foglalkozik, akár a termelői, akár a fogyasztói oldalon, annak mindig lapos a pénztárcája. A másik helyi jellegzetesség, a frissen leöntött aszfaltburkolat összekaszabolásának kérdése már sokkal több ember fantáziáját mozgatja meg, és bizony nagy pénzek kerülnek ilyenkor az alkalmi bukmékerek asztalára.
A fogadás sikerét sok körülmény befolyásolja: a hely alapos feltérképezése, az elvégzett munkák pontos felleltározása, a felhasznált anyagok minőségének aprólékos számbavétele, a munkálatokat kivitelező cégek szakmai jártasságának ismerete, és nem utolsósorban a környék italárusító kereskedelmi egységei forgalmának folyamatos követése. Mindezek figyelembevételével, beszámítva a kockázati tényezőket is, jó eséllyel meg lehet tippelni, mennyi idő múlva vágják fel ilyen vagy olyan okból az új aszfaltot. És akkor az ember már ábrándozhat is, mire költi a rengeteg pénzt, amit a fogadással nyert.
Kivéve, ha közbeszól a technológia. Mert azért a legelvetemültebbek sem mernének arra fogadni, hogy a ma leöntött aszfaltot holnap felvágják. Holott mifelénk ez történt. És nem az úttesten, ahol régebb az volt a módi, hogy a koptatóréteg leöntésekor az aknafedőket beaszfaltozták, aztán körülötte feltörték a friss flasztert, a tetőt az út szintjéhez igazították, majd körbeaszfaltozták ismét. Nem, itt az alsó aszfaltréteg elterítése után elvégezték az aknafedők szintezését, méghozzá oly figyelmesen, hogy a koptatóréteg milliméter-pontossággal idomul peremükhöz. A jó munkások valószínűleg ebbéli sikerükön felbuzdulva hasonlóképp próbáltak eljárni a járdákkal is. A vízvezeték-leágazások fő elzárócsapjának tetejét szintúgy hozzáigazították a gyalogjárók leendő járdaszintjének magasságához – aztán amikor sor került az aszfaltozásra, nemes egyszerűséggel félredobták a tetőket, helyükön jókora bemélyedést hagyva a járdán frissen elterített aszfaltban. Másnap jöttek a kővágóval, körbeszabták többé-kevésbé négyzet formájúra a bemélyedést, ismét beszintezték a fő elzárócsapok tetejét, betonnal rögzítették, s kész. Majd valamikor kevés aszfalttal elegyengetik a hézagot. Mondom, valamikor, mert ott még nem tartunk.
Addig is csodáljuk a szép új aszfaltot, amely tényleg szép, valóban új, ráadásul döccenőmentesen sima az egész úttesten. Hogy a kapubejárók szegélyköveinek peremével nem mindenhol került egyenletes magasságba, az egy kis szépséghiba, azért van gumiból az autókerék, hogy kibírja azt a kis akadályt. És a babakocsit is át lehet billenteni az utcasarkon a megdöntött szegélykövön, az a négy-öt centi szintkülönbség az aszfalt és a betonelem széle között nem oszt és nem szoroz. Esetleg a kerekesszékbe kényszerültek sziszegnek valami olyasmit a foguk között, hogy ha már gondolt a tervező rájuk, miért kellett a kivitelezőnek elpancserkodnia a humánus szándékot, de közülük nem sokan járnak errefelé.
Mondom, csodáljuk a szép új aszfaltot, úgy teszünk, mintha a hibákat nem vennénk észre, úgysem a mi tisztünk jelezni a kivitelezőnek. Megteszi azt a megrendelő, mielőtt sor kerül a munkálat átvételére. Vagy szemet huny felettük, mondván, jól van ez így, csak meglegyen végre? Hát, kedves feleim, erre is lehet fogadni. Megjegyzem, én nem tennék nagy tétet a számonkérésre.