A monumentális festészet egyéni képfelületén motívumainak variációival bölcseleti kérdésfeltevéseket indít el. A psziché tudatalatti mélyéből a kultúra több évezredes ősképeit hozza működésbe, amelyek itt egyéni motívumrendszerbe szerveződnek. Az absztrakció elvonatkoztatásában úgy kelt életre figuratív vonásokat őrző jelképeket, hogy nem épít narratív sémákat, nem mesél, hanem a nézőt hosszasan megállítja a kép előtt. Motívumaiból építkező szimbólumai felnövesztett létállapotok, amelyek az ikonok jelrendszerével és a bálványok hatalmával uralkodnak felettünk.

Ezek (pl. madárszárny, angyal, nő, görög mitikus lények) figuratív utalásrendszerük mellett az elvonatkoztató absztrakció felé emelkednek, és a festészet képnyelvének tiszta létjogosultságát keresik. Nagy méretű, akár kétméteres vásznain léthelyzeteket modellezve a festészet autonóm forma- és színvilágának szabadságával az ikonok magasságába haladnak meglátásai.  Absztrahált figurái mellbevágóak, hiszen felülemelkedés stációi, a létezés átlagon felüli megélése jelenik meg általuk.

A vastag rétegű festék domborműszerű felületek kidolgozását követi, a szűkszavúsággal párhuzamosan súlyos jelentéseket sűrít. Nem az arc részletgazdag ismertetőjele jelenik meg, hanem a karizmatikus jelenlét, a titok fensége. Képein a nagy totem mellett gyakran üzenethordozó egy leszakadt, különvált kis rész, amely a mozdulatlan, dermedt nagysággal szemben egy finom lehelet és könnyed suhintás intimitásával lendíti előre az ábrázolt világot. Angyalos képein minden szoborszerű szilárdság ellenére a tollazat finom erezete is fel-feldereng. Így a néző szeme tapint, és ujjainak zsigere lopva végigsiklik a vásznak felületén. Az alkotó a művészetnek egy olyan elementáris erejét éri tetten, hogy a nézőnek titkos vágya támad a kép matériájának tapintására. Az elfedett festékrétegek – mint  jól művelt földtakaró elboronált barázdái –, az anyag plaszticitásának lankás domborulatait emelik ki, majd erős karcolatok domináns kézjegyével kontúrokba rendeződnek. Így az ecset elrendező gondoskodása mellett a spakli célratörő nagy gesztusértéke is előlép.

A szimbólumok hangsúlyos szemei érzékeltetik, hogy a képek néznek minket, felettünk álló hatalmuk van és ítéletet alkotnak rólunk. Kisebb méretű munkáin is ott a monumentalitás, nagy méretű képei pedig kinőnek emberléptékű tereinkből és autonóm létezést kérnek maguknak.

Vajna László K. modern ikonjainak születését a technológia is végigkíséri: képkivágások, színtanulmányok és a konstrukció variációinak játékával kísérletezik számítógépprogramon is. Alkotás közben számára a gyorsan száradó akril egyfajta munkatempót diktál, az olajfesték késleltető munkafolyamata pedig kísérletezésre ad lehetőségeket.

A jászvásári festőiskola szellemiségén felvértezve az erdélyi festészet új arcát teremti meg. Számunkra öröm, hogy Kosztándi B. Katalin műtermében talált szellemi otthonra, és így az elhunyt művész házaspár örökségével kapcsolatot tartva hidat teremt városunk képzőművészeti múltja és jelene között.

Deák Ferenc Loránd