Az illető nem más, mint egy Florin Mototolea nevű bűnöző, akit Emil Piannak is becéznek, és a rahovai börtönből szabadult, az utcán pedig rokonai és barátai várták. Pian (Zongora) úrnak hat osztálya van és éppen egy három év nyolc hónapos börtönbüntetést zongorázott volna le, de hamarabb szabadult, mert feltételesen szabadlábra helyezték. Egy alvilági klán tagjaként kölcsönöket adott szerencsejátékot játszóknak, akik pénz nélkül maradtak, de abban a hiszemben, hogy nyerni fognak, pénzmagot kértek tőle napi 10–30 (!) százalékos kamatra. Így például egyik esetben a játék folytatására 20 ezer lejt kölcsönzött valakinek, amiért az illető egy Audi Q7-es autót adott zálogba. A pénzt ugyan elvesztette, de aztán később megadta, és kérte vissza az autót. Sajnos Pian úr azt már eladta, ebből lett a baj. A lényeg az, hogy most végre szabadult a tisztelői által „királynak” is titulált bűnöző, aki – mint mondta – most nagyobb életkedvűvé és megerősödött jelleművé vált a börtönben. Nemhiába, jó iskola az a tömlöc! A napokban szabadult a găieşti-i dutyiból egy Frank nevű elítélt is, akit vörös szőnyeggel vártak, amelyre rózsaszirmokat szórtak, és egy zenekar a szabadult rab tiszteletére költött dalokat játszott.

A büntetés-végrehajtó intézetek alkalmazottjai tanulhatnak a történtekből, hogy ha majd illusztris vendégeik – olyanok, mint például a volt pártvezér Dragnea úr – szabadulnak, akkor a börtön zenekara húzza el kedvenc nótájukat, a börtön kórusa meg könnyű dalocskákat (pl. a közismert „Mi vagyunk a haza büszkeségei” kezdetűt) énekeljenek. Sajnos eddig nem szerveztek ilyen búcsúműsorokat, pedig volt már néhány magas rangú politikus, miniszter, sőt, miniszterelnök is vendégük volt Adrian Năstase személyében. Tanulva a mostani köztörvényesek körüli szabadulási felhajtásból, a fontosabb közméltóságok kiengedését is meg lehetne szervezni pezsgőkoccintásos fogadtatással, miközben éljenzések közepette zeneszóra lépnének ki a szabad világba, ahol majd tárt karokkal fogadja őket a társadalom.

Elgondoltam azon, hogy micsoda fogadtatásban kellett volna részesíteni  azt a 16 elítéltet, akiket egy igazi fegyencjárattal küldtek haza a múlt héten Olaszországból, hogy saját hazájukban töltsék le hátralevő büntetésüket. A bűnözők 24–59 év közöttiek, és három évtől életfogytiglanig terjedő büntetést kaptak Olaszországban minősített lopás, rablás, erőszak, gyilkosság, emberkereskedelem, szökés, striciség, közúti balesetek okozása stb. miatt. Öt hónappal ezelőtt már hazaküldtek egy transzporttal 13, hasonló bűncselekmények miatt elítélt bűnözőt. A 16 bűnöző nem volt elég szervezett, mert, bár annyit tehettek volna, mint az a két hazánkfia, akik egy Londonból Bukarestbe tartó repülőgépen viselték ki magukat. Az egyik (talán kábítószert fogyasztott?) elájult, a másik nekiment utastársainak, légikísérőknek, és verbálisan inzultált mindenkit, aki hozzászólt. Ezért a kapitány leszállt Frankfurtban. Az egyik utast kezelésbe vették, a másikat elvitték a rendőrök. A mi olaszországi rabjaink viszont akár el is téríthették volna gépet, például Norvégiába, ahol a rabság üdülés az itthoni börtönviszonyokhoz képest. De valószínű túltengett bennük a hazafiság, ezért hazajöttek. Arról nem kaptunk hírt, hogy az otopeni-i repülőtéren megfelelő fogadtatásban részesítették volna őket, pedig egy ekkora csapat bűnözőnek is dukált volna legalább csíkos szőnyeg, és stílszerűen a belügyminisztérium fúvószenekara eljátszhatta volna nekik a himnuszt, miközben tiszteletükre felhúzzák a nemzeti zászlót, és ők a drága haza földjére érve megcsókolták volna a betont. A kormány tagjai is rész vehetnének egy ilyen fogadáson, hisz azon búslakodnak, hogy milyen sokan távoznak tőlünk külföldre. Úgyhogy ezt a visszatérő tizenhatot illett volna virágesővel fogadni.

Az viszont vigasztaló, hogy ha itthon töltik le büntetésüket a hazaküldött börtöntöltelékek, kiszabadulásukkor legalább olyan feltételek közepette tudják őket fogadni rokonaik, barátaik, mint ahogy az most a rahovai és găieşti-i börtönből szabadultak esetében is történt.