A német szövetségi elnök az elhunyt özvegyének küldött táviratában hozzátette, hogy Konrád György túlélte a holokausztot és megszenvedte a kommunista diktatúrát hazájában, s így „egészen különleges módon volt szemtanúja az évszázadnak, amelyben oly rettenetes tapasztalatokat szereztek az emberek”. A Süddeutsche Zeitung nekrológjában arról is írt, hogy Konrád György a rendszerváltás után is betöltötte a közösségért felelősséget vállaló polgár és „erkölcsi tekintély” szerepét, mindig felemelte szavát, amikor úgy érezte, hogy veszélybe kerültek az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok. Konrád György „mintaértelmiségi” volt, és régóta „össz-európai tekintélyként” tartották számon – írta a müncheni lap. A Die Welt az elhunyt pályafutását összefoglalva kiemelte, hogy egy ilyen életrajz az előző évszázad közepén „szürreális utópiaként” hatott volna, mert Konrád Györgynek  gyermekkorában és ifjúkorában „nem a hosszú és teljes élet volt elrendelve, hanem – mint milliónyi sorstársának – az ausch­witzi gázkamrák”. Azonban Konrád György  „minden valószínűségre rácáfolva” szabadságban öregedhetett meg, és – a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnökeként – egy olyan német akadémiának lett vezetője, amelynek székhelye nem messze fekszik a deportálások fő szer­vezője, Adolf Eichmann egykori irodájától – írta a Die Welt. ­Egyebek mellett hozzátették: Konrád György mindig is ellenezte, hogy holokauszt-túlélőnek nevezzék, mert nem akarta, hogy a tettesek szemszögéből jellemezzék. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, hogy Konrád György „hídépítő volt Kelet és Nyugat között”, és míg a kommunista rendszerben a belső emigrációt választotta, a rendszerváltás után „világszerte befolyásos értelmiségivé vált”, akinek különösen Németországban volt tekintélye.