Az idén is megemlékeztünk az 1944. augusztus 26-i szovjet betörésről. A jelenlevők létszáma ezúttal jelentősen meghaladta az előző évekét – lehet, hogy ehhez a temető meggyalázása is hozzájárult – , de lehettünk volna többen is, főleg Háromszékről. Voltak ott anyaországi és felvidéki magyarok is elég sokan. A temető megközelítése most jóval könnyebb, rövidebb, és (a port leszámítva) elég jó úton lehet odajutni Csíkszentmárton felől.
Az emlékezés viszont szerintem mégsem érte el az igazi célját! Halottakról csak jót vagy semmit, tartja a régi közmondás. A völgyben több száz székelymagyar katona vérzett el hősként a hazáért, de az akkori, ottani körülmények között nem részesült normális temetésben, nem kapta meg a végtisztességet – ott ezt a fájdalmas eseményt most 75 év után nagyobb méltósággal és gyászérzettel kellett volna megülni. Tisztelet a kivételnek, de ez az összejövetel nem fesztivál, nem szórakoztató szabadidős program, nem kirándulás – hanem temetési évforduló. A fák alatt levetkőző, evő-ivó személyek, a gyermekek kergetőzése a fakeresztek között, az ittas hangoskodás nem oda való viselkedés a hivatalos ceremónia ideje alatt! Nem volt helyes a nagy fesztiválszínpad felépítése sem, hiszen itt nem kulturális műsort kell bemutatni, hanem imádságok, emlékező és emlékeztető beszédek hangzanak el, amelyeket a föld felszínén vagy talán egy kis magaslaton is el lehetett volna végezni, sőt! Szórakozásra az esemény végén, a temetőkerten kívül van elég hely az Úz pataka mellett, partján.
Nem helyes az sem, ha a himnuszainkat olyan személyek kezdik el énekelni, és olyan hangon, mintha ezek az imák népdalok lennének, amelyeket akárhol és akárhogy lehet fújni. Sokan a tiszteletadásról is megfeledkeztek: a vigyázzállásról, sőt magáról az állásról is, hiszen voltak, akik ülve, elheveredve, sapkában-kalapban, mozogva és közben másról beszélve fogadták a himnuszokat.
Az úzvölgyi temető nem ezt érdemli. Nekünk tudnunk kell viselkedni a különböző eseményeken, és semmiben sem szabad hasonlítanunk a temetőfoglalókra.
Sajnos, a temető megcsonkítása egy folyamat kezdetét is jelentheti. Lassan, de biztosan ki akarják sajátítani az egészet, hiszen már nem 1, 4, 8, 11, hanem egyenesen 149 román katona sírjáról beszélnek.
Ha van a világon és Romániában igazság, akkor az győzni is fog, és az úzvölgyi hadi temető visszaalakul a 2019 májusa előtti mivoltába! Ebben kell hinnünk! Az ügy folyamatban van. Úzvölgyében minden év augusztus 26-án nem csak a hősi halottakat gyászoljuk, hanem a hazát is. Éppen ezért a romániai magyarság komolyabban kellene vegye sorsa jövőbeli alakulását.
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
