Hogy mennyire időszerű Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-) című filmjének témája, azt egyebek mellett jól jelezte, hogy bár a sepsiszentgyörgyi mozi két termében telt ház előtt párhuzamosan vetített alkotásról szóló, a rendező jelenlétében folytatott beszélgetés pénteken este tíz körül kezdődött, éjfél után is alig lehetett leállítani azt. Mert a kamaszkor, a felnőtté válás nehézségeiről szóló filmben egy napjainkban még eléggé újnak számító, ezért jobbára ismeretlen, ám annál rémisztőbb jelenség is hangsúlyosan megjelenik: az internet és a közösségi média térhódítása nyomán kialakult online zaklatás és ennek az egyénre gyakorolt pusztító hatása.
A romániai mozikba múlt héten bekerült film címe – Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-) – lényegében egy komment, egyike azon negatív, zaklató hozzászólásoknak, amelyek nyomán Angliában egy tinédzser lány öngyilkosságot kísérelt meg – az alkotás azonban nem ezt meséli el, nem egyetlen igaz történeten alapszik, hanem csak kiindulópontként használja az esetet. A sokak számára az HBO Terápia című sorozatából ismert Schwechtje Mihály rendező rengeteget tanulmányozta a kamaszkor nehézségeiről szóló irodalmat, interjúkat készített, elbeszélgetett tinédzserekkel, így – bár a cselekmény maga fikció – valójában hasonló eset szinte bármikor, bárhol megtörténhet.
Az alaptörténet (figyelem, spoilerveszély!), hogy egy fiatal diáklány szerelemes lesz egyik tanárába, osztálytársa, titkos rajongója pedig kihasználva ezen érzelmeket és az internetes felület nyújtotta névtelenséget, arctalanságot lehetővé tevő technikai lehetőségeket, létrehozza a pedagógus álprofilját és e mögé rejtőzve építi kapcsolatát Eszterrel. A kaland nemsokára eldurvul, zaklatássá alakul, a féltékeny, bosszúra éhes fiú pedig a lány meztelen képeit nyilvánosságra hozza, olyan fokú megalázásnak kitéve őt, amit már nem tud elviselni, és kétségbeesésében öngyilkossággal próbálkozik.
A sablonokat gondosan, már-már zavaróan kerülő, komplex karakterekkel dolgozó film több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol – de igazából az is volt a rendező célja, hogy a székből felállva a néző úgy érezze, dolga van még ezzel a problémával, helyette senki sem oldja meg a felnőtté válás során jelentkező nehézségeket, senki sem hárítja el az internetes világban rejlő veszélyeket. Ez derült ki a film levetítése után a Schwechtje Mihállyal folytatott beszélgetésen is, melyen Prezsmer Boglárka drámatanár és Nagy Csilla filmforgalmazó is részt vett. Mint az alkotó bevallotta: nem elsősorban az internetes zaklatásról akart filmet készíteni, sokkal inkább a tinédzserkor nehézségeiről, azokról az új típusú problémákról, amelyekkel az X, Y, Z generáció tagjai szembesülnek egy olyan digitális világban, amelyben hiába úgymond bennszülöttek, maguk is nagyon nehezen tudnak tájékozódni. Így aztán könnyen válhatnak áldozatokká – vagy éppen könnyen lehetnek maguk is elkövetők, zaklatók. A film egyik nagy erénye ugyanis, hogy a szereplők egyike sem egysíkú, szinte mindenki áldozat és elkövető egyszerre, rávilágítva ezzel is, hogy oly gyakran milyen vékony a határ e két, látszólag egymással ellentétes szerep között.
