899. szeptember 24-én semmisítették meg a kalandozó magyarok a Brenta folyó mellett Friauli Berengár itáliai király (ur. 887–924) seregeit, miután híres, megfutamodást színlelő taktikájukkal az általuk kiszemelt terepre csalták az ellenfelet. A háromszoros túlerő ellen kivívott győzelem a kalandozó hadjáratok első jelentős sikere volt, melyet Észak-Itália felprédálása követett.

A megsemmisítő erejű csapást követően a kalandozók gyakorlatilag Észak-Itália urai lettek, a győzelmet pedig újabb rablásokkal próbálták meg kiaknázni. A magyar harcosok a telet a félszigeten töltötték, és Vercelli, Modena, majd a nonantolai kolostor kifosztása mellett Velence bevételére is kísérletet tettek. 900 tavaszán a kalandozó vezérek úgy döntöttek, visszatérnek a Kárpát-medencébe, és a hazaút során elfoglalták Pannóniát a keleti frankoktól.

A magyar törzsszövetség „diplomáciáját” jól jellemzi, hogy még a 900-as esztendőben békét kötött Berengárral, és rögtön ezután a keleti frankok és a bajorok ellen indított háborút. Nyugat-Európa ezután még fél évszázadig elég megosztott volt ahhoz, hogy őseink ezt a módszert következmények nélkül alkalmazhassák, idővel azonban a nomád taktika és a „magyarok nyilaitól” való félelem nagyban hozzájárult a keresztény monarchiák – elsősorban a Német-Római Birodalom – megerősödéséhez.

(A RUBICONLINE nyomán)