Lukács Csaba és Marossy Géza 2014-ben Két székely címmel forgatott filmet a két sajátos életpályát befutó sikeres férfiról – ebből jeleneteket játszottak be a szervezők –, az azóta eltelt időszakról pedig ők maguk számoltak be dióhéjban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ebédlőjét színültig megtöltő közönségnek. Barabási Albert László és családja több Magyarországon töltött év után visszaköltözött Bostonba, de munkája továbbra is Budapesthez köti, így kétlaki maradt. Tisztázta azt is: nem azért hagyták ott a magyar fővárost, mert – mint mondják egyesek –, így kívánt tiltakozni a CEU-ügy miatt, hanem mert hivatása ezt követelte meg. Kolumbán Gábor számára nagy lelki megrázkódtatást jelentett, hogy bivalyaitól néhány énlaki gazda féltékenysége miatt kénytelen volt megválni, ám sikerült talpra állnia és új kihívásokat találnia, újabban a méhészkedés érdekli nagyon.

Barabási Albert László és Kolumbán Gábor is az erdélyi értékek megőrzésében, a sajátosságok előtérbe helyezésében és az innovációban látja Székelyföld jövőjét. Az informatikusok álmodozhatnak arról, hogy jobb és nagyobb Google-t, Facebookot vagy Twittert hoznak létre, mint a jelenlegiek, de be kell látni, hogy ezeket az óriásokat „saját pályájukon” lehetetlen megverni, kreativitással és kitartással azonban elő lehet állítani olyan újdonságot, amivel fel lehet nőni melléjük. Hasonlóképp van ez a vendéglátásban is: a McDonald’sszal nem „foghatunk” turistát, hiszen ilyent bárhol a világban lehet találni, de saját ízeinkkel igen. Jó lenne tehát, ha értékeinket „menővé”, „cool”-lá tennénk; például ha a rámás csizmát készítőben azt tudatosítanánk, hogy ő nem egyszerű cipész, hanem értékőrző és értékátörökítő, olyasvalaki, akire szükségünk van, akit megbecsülünk.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági érdekek azt kívánták meg, hogy ipari mértékben folyjon a mezőgazdaság, ez pedig világszerte a biodiverzitás kárára ment. Mi az elmúlt ötven év elszigeteltsége miatt ebből a „fejlődésből” kimaradtunk, legelőink és kaszálóink változatos élővilággal rendelkeznek – ezek értékét bizonyítja, hogy itt-kaszálása révén Károly herceg is erre hívta fel a világ figyelmét  –, nem szabadna ezt a gazdagságunkat néhány fillér támogatásért cserébe elherdálunk. És igenis, ebben az esetben is egymást segíti a mezőgazdaság és az informatika, hiszen az informatikusok munkájának köszönhetően tudjuk manapság az élelmiszerek útját a termelőtől az üzletig nyomon követni – vajon a megszokott ízt kínáló itthonit vagy Hollandiából származó hagymát készülünk leemelni a polcról? –, de ez segít az árát is megkérni a természetes alapanyagoknak. „Tájékoztatni kell az embereket, mit miért érdemes fogyasztani, és akkor sokan lesznek, akik jól választanak” – jelentette ki Barabási.

Kolumbán Gábor szerint javunkra válna, ha nem a külföldi támogatás keresésében, hanem a helyi tartalékok mozgósításában és a takarékoskodásban látnánk a jövőt, illetve ha nagyobb bizalommal lennénk egymás iránt. Nem mindig a külföldi a jó. És nemcsak élelmiszerben vagy egyszerű termék esetében van ez így, hanem akár számítógép által vezérelt műszaki cikkek esetében is. Egy irodájukban például Kézdivásárhelyen gyártott fűrészporos kazánt szereltek fel, s döntésüket nem bánták meg, hiszen az hiba nélkül és nagyobb hatékonysággal működik, mint a neves multinacionális cég hasonló terméke. Barabási Albert László is az összefogás erejére hívta fel a figyelmet: önmagában senki, csak közösségben lehetünk sikeresek, hiszen ötleteink és tehetségünk kibontakoztatásához annak támogatására van szükségünk.