A médiából ömlik ránk a svéd környezetvédő kamasz lány gyűlölettől eltorzult arca. Kíváncsi voltam rá, végignéztem a mennydörgő beszédét, de abban csak gyűlöletet láttam, zsigeri, beteges rosszindulatot. Nem elítélem, inkább sajnálom a kislányt. Nehéz lehet ekkora terhet cipelni, az elvárásoknak megfelelni.
Nem így kell harcolni a környezetünk tisztaságáért. Védjük minden erőnkkel a környezetünket, de keressünk társakat, mert egyedül nem fog menni. Durva, eltorzult arccal mondhatunk bármilyen igazságot, sok leendő környezetbarátot elriasztunk. Nem a környezetbarát életmódtól, mert azt úgysem a hangulatkeltés hatására gyakorolják, hanem az egyébként jó gondolatok, megoldások meghallgatásától. Mindenképpen rokonszenvesebbek azok, akik összegyűjtik a szemetet, környezettudatosan élik életüket, keresik és népszerűsítik a gyakorlati megoldásokat, mint az agresszív tüntetők, harsány szónokok, legyenek azok bármilyen csoportosulás vagy párt tagjai. Durva, sértő módszerekben nem hiszek. Ezek megosztanak, „csak azért is” viszonyulásra késztetnek. Lehet, hogy felhívja magára a figyelmet – „jól odamondtam” –, de környezetünk védelme sokkal komolyabb és súlyosabb probléma, minthogy az emberek jó részében visszatetszést szülő módon hívjuk fel rá a figyelmet. Csak együtt, egymással szövetkezve érhetünk el eredményt. Mindenkire szükség van.
Szakács Béla, Sepsiszentgyörgy