A feljelentők élnek és virulnak. Lehangoló, hogy közel harminc évvel a rendszerváltás után még mindig ennyire meghatározó a feljelentés intézménye, illetve ennyire befolyásosak maguk a feljelentők. Lehangoló, de nem meglepő, hiszen egy besúgásra és megfigyelésre épülő pártállami, szekus diktatúra nem tűnik el nyomtalanul. És valójában szinte mindegy, éppen hogy hívják a szolgálatos feljelentőt, hogy éppen magyar vagy más ügyekben buzgólkodik, a hangsúly magára a jelentéstevőre, az egykori szekus besúgó utódjára helyezhető, nagyobb a hatalma, mint gondolnánk.
A magyar feliratok és zászlók ügyében rendkívül éber Dan Tanasă újabb eredményről számolt be. Egyesülete nevében pert indított a megyei tanács elnöke és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója ellen, mert említettek szerinte nem tisztelik az állam hivatalos nyelvét. Az érintettek hatáskörébe tartozó sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár homlokzatán ugyanis a festő aláírásának művészi rekonstrukciója mellett jobbról a képtár szó olvasható, balról pedig ennek román nyelvű megfelelője. A megfelelő homlokzati rész hármas tagoltsága miatt ezt másként nem is lehetett volna megoldani. Ám ez, legalábbis a Bukaresti Törvényszék alapfokú ítélete szerint, mégis jogellenes, a magyart a román nyelvű szöveg alá kellene helyezni. Mindez nem végleges határozat, a két intézményvezető megfellebbezi azt. A szóban forgó szövegrész ugyanis művészi alkotás, érvel a megyeháza vezetője, s ami ennél lényegesebb, hogy a felújítás alatt álló épület bejáratánál ott díszeleg a képtár hivatalos névtáblája. Felül a román nyelvű szöveg, alatta pedig a magyar. Ahogy lennie kell, ahogy a törvény előírja.
És mégis, a feljelentőknek nagyon fáj a képtár homlokzata. Nem az bántja őket, hogy féltett, a „magyar veszélytől” állandó odafigyeléssel és gonddal óvott országukban például olyan a közbeszerzési eljárás, hogy szinte lehetetlen felújítani egy műemlék épületet, a kultúra hajlékát. Őket valami egészen jelentéktelen apróság foglalkoztatja, s ezzel, mint eddigi álságos jogvédő ténykedésükkel, sorozatosan megalázzák az itt élő, élni kívánó magyarságot. Értelmetlen feljelentéseket fogalmaznak, miközben az ország, ahol hős nemzetféltőkként fogalmazzák beadványaikat, immár a működőképesség határán lebeg. Nem az bántja őket, hogy alapvető állami intézmények alig tudják ellátni feladataikat, hogy közalkalmazottak fizetésére és nyugdíjak folyósítására megy el az országos költségvetés tekintélyes része, nem az bántja őket, hogy az ostobaság és a dilettantizmus miatt maga az állam léte sodródik veszélybe – számukra a Gyárfás Jenő Képtár homlokzatán lévő szavak okoznak álmatlan éjszakákat.
A mai feljelentők legalább annyira kártékonyak, mint büszke elődeik, a következetesen és háborítatlanul sunyító szekus besúgók.