Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök tegnap az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál. A megemlékezést megelőzően katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren, a kegyelet kifejezéseként az egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A magyar kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk.
Áder János államfő felidézte: a tragikus sorsú első magyar miniszterelnököt igaztalan vádak alapján, csupán bosszúból ítélték halálra, majd kétszer temették el: először titokban, méltatlanul, rejtekben; másodszor, huszonegy esztendő után méltóságteljes tömeg kíséretében. Batthyány Lajos nemcsak meghalt Magyarországért, hanem élt, dolgozott, küzdött is érte. Politikusi erényei – éleslátása, szilárd hajthatatlansága és vasidegzete – azonban talán sosem vált volna közismertté, ha nem veszi nőül a hazafias szellemben nevelt ifjú Zichy Antóniát, aki szemére vetette, hogy nem tud rendesen magyarul. Az anyanyelv tanulásával az ifjú grófban a hazafiság is életre kelt, Széchenyi István haladó gondolkodásának hatására pedig birtokai fejlesztésébe fogott, majd forgolódni kezdett a közéletben. Hamarosan a reformokat, az önrendelkezést követelő politikai közösség meghatározó alakja lett; aktív részese mindannak, ami 1848 forradalmi eseményeihez és az utána következő szabadságharchoz vezetett.
Az államfő aláhúzta: 1848-ban a forradalmat és szabadságharcot valami nagyon erős, nagyon tartós, az ország egész további történelmére kiható korszak kötötte össze: a polgári átalakulás ideje. A forradalom és szabadságharc közötti néhány hónapban új törvényekkel új haza született a reformkor vívmányai alapján. Ekkor sikerült feltölteni az üres kincstárat, megteremteni a politikai stabilitás feltételeit, és belefogni a szükséges állami fejlesztésekbe. Annak ellenére, hogy ehhez a munkához sem elég időt, sem kellő nyugalmat, sem tartós mozgásteret nem adott a történelem, Batthyány Lajos kormányzása nélkül Magyarországnak soha nem lett volna önálló hadserege sem. A Batthyány-kormány alig néhány hónap alatt az önrendelkezés alapjait rakta le a Béccsel folytatott huzavona közepette – fogalmazott Áder János, megjegyezve: amit szerencsésebb történelmű nemzetek évtizedek, évszázadok alatt értek el, abban Magyarország rövid időn belül alkotott maradandót. Batthyány Lajos nem volt sem sugárzó egyéniség, sem nagy hatású szónok, híján volt azon tulajdonságoknak, amelyekkel könnyű megnyerni a tömegek bizalmát; tettrekészsége, szívós munkabírása és határozottsága mégis hatékony, elismert vezetővé tette, államférfivá érlelte.
Ha Batthyány megfogadja Deák Ferenc intelmét, hogy nem számíthat kegyelemre, és megszökik, az emigrációban új politikai közösséget szervezhetett volna, és később talán együtt érik el a kiegyezést. De ő másként gondolkodott: hitt a törvényben, hitt a jogban, és a végsőkig bízott abban, hogy tisztességes eljárásban nem ítélhetik halálra – mondta az államfő, majd hozzátette: egy ártatlannak a börtön kevésbé szégyenletes, mint a menekülés. Batthyány Lajos a 170 esztendővel ezelőtti október 6-án örökre osztozott az aradi tizenhármakkal. Míg mások az egyéniségükkel írták be nevüket a történelembe, ő a sorsában vált eggyé a közjóval – mondta.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere kiemelte: az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált. „Elszántság és szembeszegülés, ez a vértanúk életének tanúságtétele” – jelentette ki, hozzátéve: 1849. október 6-a minden magyar ember mély gyászának napja volt. Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött. Egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a gyászolók a helyszínre – mondta Tarlós István, megjegyezve, hogy ma a fővárosban út és utca is őrzi emléküket, és több vidéki városban is áll emlékművük. Szólt arról is, hogy a véres megtorlások során több száz halálos ítéletet hoztak, és a bosszúhullám csak 1850-től mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar végül menesztette Haynaut. A kegyetlen megtorlás a magyar nemzetre, de az európai közvéleményre is sokkolóan hatott és előrevetítette az önkényuralom évtizedeit. A politikai győzelem a bigott erőké lett, de a nemzet függetlenségének csorbítása nem tudta visszafordítani a polgári gondolkodás előretörését. A kiegyezés után a magyarság belpolitikai önállóságot kapott, a soknemzetiségű ország területi egysége sértetlen maradt.
A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1867 utáni évtizedek Budapestet európai nagyvárossá tették. Megépült a kontinens első föld alatti vasútja, az Andrássy úti palotasor és a világ egyik legszebb parlamentje.
A beszédeket követően koszorúzással és néma főhajtással tisztelegtek a vértanúhalált halt egykori miniszterelnök és mártírtársai, valamint a forradalom és szabadságharc hősi halált halt áldozatai előtt.
