„Egy akkor megjelent írásban olvastam – folytatta a Vigadó vezetője –, hogy csak akkor érdemes színházat alapítani Kézdivásárhelyen, ha tíz év múlva is el tudjuk majd mondani, hogy van színházunk. Elértünk ehhez a ponthoz, tehát érdemes volt” – tette hozzá, majd átadta a szót Rancz Gyárfás Hannának, a Macskakő amatőr színjátszó csoport egyik tagjának, aki színészi és nézői élményeiről mesélt.

Rancz Gyárfás Hanna elmondta, nagyon sokat köszönhet ennek az intézménynek és azoknak az embereknek, akik az elmúlt évek során a Macskakő és a színház vezetőiként tanították, nevelték, támaszt nyújtottak neki, válaszokat adtak kérdéseire. A Macskakő és a kézdivásárhelyi színház története összefonódott az elmúlt évek alatt, több amatőr színjátszó is színházi pályát választott, akiket név szerint is felsorolt Lung László Zsolt, majd maga is elmesélte, hogy mi mindent kapott a kézdivásárhelyi színháztól, végezetül pedig átadta a szót az Udvartér Teátrum egyetlen alkalmazott színészének, Kiss Lászlónak, aki részletet adott elő Hamvas Béla Ünnep és közösség című írásából. A kiállításmegnyitót Kovács Hunor zongorajátéka tette még hangulatosabbá.

Egy közös ebéd után a Vigadó előtti téren az Udvartér Teátrum névtábla leleplezésével folytatódott az ünnepi rendezvénysorozat, ahol elsőként Kolcsár József, a színház igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent közönséget. „Tíz év nem túl hosszú idő, de nagyon sok mindenre megtanít, egy tízéves gyermek már önállóan gondolkodik, jól használja a fantáziáját, és alkotni is tud” – fogalmazott, majd elmesélte, hogy tíz évvel ezelőtt székely ruhás emberek jöttek az első bemutatóra, a tapsok alatt pedig székely és magyar zászlók lengetésével ünnepelt a közönség, így adván tudtul minden kételkedőnek, hogy ez a város igenis akarja a színházat. „Sok minden történt azóta, sikerek, kudarcok, elgondolkodtató és felemelő pillanatok, és mi még mindig itt vagyunk, sőt, új lendülettel, erővel és még nagyobb hittel szeretnénk folytatni a tíz évvel ezelőtt elkezdett munkát. Az Udvartér Teátrum az udvarterek városának színházi nagykövete, mely mindenhol azt hirdeti, hogy ennek a kis városnak virágzik a kulturális élete” – zárta szavait az intézményvezető. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere arról beszélt, hogy egy város, főleg egy kisváros, kulturális értékei révén tud naggyá válni.

Az a város, amelyben meghatározó teret kap a kultúra, gazdagabb, színesebb lesz, ezért tartja fontosnak az Udvartér Teátrum fejlődését, szárnyalását. A tizedik évforduló arra enged következtetni, hogy van igény a színházra, ezért kötelességük fenntartani és támogatni azt – mondta, hozzátéve, hogy a múlt évad végén megszerzett fontos szakmai díj külön büszkeség a város számára, visszaigazolása annak, hogy ez a kis csapat jó irányban halad. Ezután Nagy-Babos Tamás magyartanár, a színházat működtető alapítvány kuratóriumi tagja olvasta fel az alkalomra írt Ünnep című saját versét, majd Szöllősi Tamás, a kuratórium elnöke, egykor maga is macskaköves színjátszó köszöntője következett. Ettől az évfordulótól új fejezet kezdődik a kézdivásárhelyi színházteremtés folyamatában – mondta, emlékeztetvén a jelenlévőket, hogy Kézdivásárhelyen mindig voltak olyan emberek, akik hittek az értékteremtésben, és ezt tettekkel is igazolták: előbb újjáépítették a város kulturális szimbólumát, a Vigadót, majd színházat alapítottak, mely ma projektszínházként működik, de így is nagy lehetőségek vannak benne, mert elhivatott személyek vezetik és támogatják. Színházunk és kultúránk ügye egyszerre nemzeti, városi és közösségi ügy – jelentette ki, majd így fogalmazott: „Az Udvartér Teátrum a miénk, belőlünk és velünk együtt építkezik.”

Ezután ismét egy volt macskaköves, jelenleg szatmári színésznő, Keresztes Ágnes adta elő Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című költeményét, végezetül pedig Kolcsár József felolvasta Fekete Péter, Magyarország kultúráért felelős államtitkárának levelét, melyben kifejti, hogy a színházalapítás mindig a kultúra ünnepi pillanata, mert azt jelzi, hogy az adott településen olyan szellemileg, lelkileg és anyagilag erős közösség él, amely igényli azt, hogy saját színháza, társulata legyen, hogy települése a művészet otthonává váljon. Örömmel nyugtázta, hogy a kézdivásárhelyi ilyen közösség, és hogy a város immár egy évtizede nem csupán vásárhely, hanem a művészetek otthona is. „Kívánom, hogy a névváltoztatás jó ómen legyen, további munkájukat is siker övezze, és 2029-ben egy újabb sikeres évtizedről tudjanak számot adni a kézdivásárhelyi közönségnek” – zárta levelét az államtitkár. Ezek után Fórika Balázs, a Cantus kamarakórus vezetőjének előadása következett, majd a polgármester és a színházigazgató közösen leleplezték az új névtáblát.

A névavató ünnepség után kerekasztal-beszélgetésre került sor a színház elmúlt tíz évéről, mely ugyancsak jelentős számú érdeklődőt vonzott, akik közül nagyon sokan meséltek az intézménnyel kapcsolatos élményeikről. Mint elhangzott, a sepsiszentgyörgyi színházzal együttműködésben 2008-ban Kézdivásárhelyen készült Figaro házassága, avagy Bolond egy őrült nap!!! című előadásnak nagy szerepe volt abban, hogy a város akkori vezetői elkezdjenek színházalapításban gondolkodni, de a Gergely László irányításával 2009 októberében létrehozott intézmény szükségességét sokan megkérdőjelezték. Megtudhattuk, hogy a kézdivásárhelyi színház azóta is a Vigadó Művelődési Házzal osztozik a Vigadó épületén, de jó közöttük a kapcsolat, hogy az első néhány év az igazgatóváltások és művészi útkeresés viharos időszaka volt, míg végül Kolcsár József, a Macskakő színjátszócsoport alapítója került a színház élére, akinek igazgatása alatt kis lépésekben ugyan, de fontos változások következtek be mind a műsorpolitika, mind a látogatottság tekintetében. És annak ellenére, hogy 2013-ban a színháznak meg kellett válnia saját társulatától, többnyire ugyanazokkal a rendelkezésre álló színészekkel dolgozik előadásról előadásra, akik az utóbbi évek során egyre sajátosabb színházi nyelvet kezdtek el beszélni, melyet a szakma is érzékelt, a legszínvonalasabb színészi összjátékért díjazva egyik legújabb produkciójukat. Szó esett még arról is, hogy sokat tájol a színház, hogy rendkívül nehéz ilyen kis stábbal a szervezőmunka, hogy sokszor lelkes támogatóik, mecénásaik lendítették át őket a nehézségeken, hogy az igényesség valójában nem az anyagiakon múlik...

Este hét órától a Hatházi András által rendezett Ünnep című előadás díszbemutatóját tekinthették meg az érdeklődők, mely produkció kimondottan erre az évfordulóra készült, és amelynek szövegkönyvét maguk az előadók állították össze a kézdivásárhelyi színházzal, a különböző színházi helyzetekkel és egyáltalán a színészi léttel kapcsolatos kérdéseik nyomán. „Mindenre választ keresünk. Minden érdekel minket. Főleg az elérhetetlen. Az érthetetlen. Itt, a színházban erre keressük a választ” – vallották, és úgy tűnt, valóban ezt teszik az előadás által. Keresnek valamit, ami benne van és még sincs benne az elmúlt tíz év történetében, a mindenkori színész és közönség viszonyában, egymáshoz való kapcsolatainkban, az életünkben. Rólunk beszéltek, akik nagyokat álmodunk, de hasztalan szeretnénk megérteni az összefüggéseket, és végül is csak azon múlik az életünk, amit megeszünk és megiszunk.

Az ünnepi rendezvények sorát állófogadás, majd a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron színészzenekar nagyon jó hangulatú koncertje zárta a Jazz Bisztró és Borudvarban.