Transzparenseket emelgető tömeg vonul el párhuzamosan a keresztjét cipelő Krisztus alakja mellett. A Via Dolorosan – Léphaft Pál vajdasági karikaturista, újságíró fogalmazza meg ceruzájával a mindenki a maga útján tragikomikus jelenetet. Noé pedig teljes állatfarmjával az özönvíz elöli menekülés buzgalmában műanyag palackon egyensúlyoz. És még mindig nem telt be a pohár, vallomásában úgy fogalmaz: humor nélkül halál az élet, élet nélkül humor a halál.
A szeptember végén a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a zeteváraljai Deságon rendezett képzőművészeti tábor alkotói a megfontoltság és humor között ingázva találták meg helyüket. A Magyarországról, Kárpátaljáról, Délvidékről, Csehországból és Erdélyből érkező huszonhárom festő, grafikus, szobrász az összhangot és a vitát kereste a pillanatnyilag őket foglalkoztató témakörökben, legyen az művészeti vagy közéleti.
Mezei Erzsébet Útközben című alkotása okkerrel sávolt domborzati formákkal és papírkollázsokkal folytatta a délvidékiek bemutatkozását. Pesti Emma, a tábor legfiatalabb résztvevője felcserélte az eget és a földet, expresszív gesztusokkal illesztette mértani formáit kék-sárga foltokba, hivatkozva a megállás nélküli egyensúlykeresésre.
A kárpátaljaiak csapata általában egy időben hagyta el a tábor területét a szabadban való festés élményéért. Soltész István, Réti János, Erfán Ferenc, Villasek Tibor, Klizsa János több vászonnal, olajjal, akvarellel, pasztellel rögzített természetszelettel tért vissza naponta a Zetelakát és Udvarhelyt övező erdőkből. Hrabal Natália viszont kerámiaműveiből, monumentális hatást idéző kisplasztikáiból indul ki tájkeresés közben. Kollázsolt akvarelljein absztrakt motívumait a föld színei vezetik. Kopriva Attila kompozícióiban szintén visszaköszönnek a formatervező elemei, hiszen kerámia- és üvegművészetet, ruhatervezést tanult, tanít. Művészettörténészként is tevékenykedik, előadásában a tizenkilencedik század végén, huszadik század elején Kárpátalját nagy számban elhagyó, Nyugat-Európában érvényesülő jeles képzőművészeket mutatott be, kiemelve azokat, akik a nagybányai festőiskola hagyományaiból táplálkoztak. Kuriózumként mutatta, hogy egy csoportképen Csontváry Kosztka Tivadart fedezte fel, aki gyakran megfordult Ungváron.
Lőrincz Zsuzsa szobrász Prágából érkezett, de életművét rövid csallóközi tartózkodása határozta meg. Sajátos drótszobrainak lenyomata jelenik meg Szerelmesek című grafikai átvitelében, s elhozta A szerelem gyöngyei című, általa illusztrált kétnyelvű (magyar–cseh) Radnóti Miklós-kötetet is.
Kardból, tollból, kehelyből rekonstruálja Balassi asztalát a budapesti születésű Jánváry Zoltán, aki több mint tízéves nevadai kitérő után újra Magyarországon alkot. Az Egyesült Államokban szerzett impulzusait is beépíti a magyar hagyományokból táplálkozó grafikáiba. Zrinyi asztala is megterítésre vár, miként néhány korabeli tárgy felülvizsgálatának kérdése is. A tárlatra viszont Kunfakó lovát hozta. Molnár János, budapesti festő, grafikusművész 1648-as gelencei dokumentumot dolgoz fel, beépítve alkotásába a templom mennyezettervezetének részletét a „Mennyező cziffrázat”-ot.
Rényi Krisztina Aranyerdő című népmese-illusztrációját mutatta be. Művészetének forrásaként a mese- és mítoszvilágot nevezi meg. Bekay-Nagy Maya Budapesten született, a hetvenes évektől Olaszországban él. Festményein a magyar nép történelmi személyiségei és az eredetét jelképező motívumok jelennek meg: a sárkányt legyőző lovag, Hunyadi Mátyás udvartartása. Egyházi témájú festményei számos olaszországi templomban, kolostorban megtalálhatóak. Dobesch Máté tavalyi gótikus ablakok torzulásába rajzolt települései után idén az egyszerű parasztházak szerkezetét rajzolta hajszálvékony vonalaival.
A gyergyóalfalusi Balázs József témái a mindennapi munka, a hit, a falusi emberek élete. Pedagógusként, festőként az a szándéka, hogy népszerűsítse azokat a tehetségeket, akik Székelyföld nevét felejthetetlenné teszik. Mostani kerekes, kancsós csendéletén át tekinthetünk a távolodó falura. A Székelyudvarhelyen alkotó Nagy Péter és Kalló László szintén a természet kínálta végtelen variációit rögzíti olajjal, pasztellel, akvarellel készült lapjain. Elekes Gyula viszont egy kevesek által használt technika alkalmazásával, a tűzzománc nemes, ékszerekre emlékeztető felületeivel lep meg Pegazus című munkájában. Vass Mária-Magdolna Zete kincse című textiljével szintén a térbe kívánkozik. Zöld-vörös kompozíciójával fokozza a hangulatot.
„Erre a sokféleségre csak örök kétellyel válaszolhattam, ahol utópiák elvesztése helyén újak keletkeznek, Megrepedt illúziók címmel készítettem egy vegyes technikával készült esőverte sorozatot.”
A székelyudvarhelyi művelődési házban több mint ötven alkotást mutattak be a második táborozás nyomán. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai kutatóintézet elnöke a tárlatmegnyitón elmondta, hogy a felajánlott munkákból jelentős képzőművészeti gyűjtemény létrehozása körvonalazódik. A tavalyi alkotásokból már elkészült a katalógus Sárba Katalin igényes szerkesztésében.
Az esemény részeként kell megemlítenünk Tóth Norbert részletes bemutatóját a Boldogasszony vándorkiállítás útvonaláról, melyet 2015 novemberében a sepsiszentgyörgyi közönség is láthatott, és amit több mint negyven helyszínen mutattak be, nem csak magyarlakta vidéken. A tárlat, melyen Vargha Mihály szobra és Vinczeffy László festménye is szerepel, október elsejétől Róma belvárosában, a Vatikán egyik palotájában állomásozik, hogy végül a körút utolsó állomására, Brüsszelbe költözzék tovább.
