A huszadik század a modern történelem legviharosabb időszaka volt, amikor két világégés, Trianon és a bécsi döntés után Kelet-Európát hosszú időre a vasfüggöny tartotta rabságban, s olyan totalitárius rendszer rendezkedett be, melyhez foghatót addig még nem látott a világ. Erről Antal Árpád polgármester beszélt, aki emlékeztetett: az akkori hatalom elvette az emberek szabadságát, s szándékában állt teljesen átalakítani az emberi társadalmakat. Úgy vélte, az 1956-os események jelentősége vitathatatlan, még olyan körülmények között is, hogy a forradalmat brutálisan leverték. Kiemelte, a múlt szelleme ma tovább kísért Erdélyben és Székelyföldön, s bár a politikai rendszer változott, a nacionalizmus él és virul Romániában, túlélte Ceaușescut – fogalmazott.

„Nem mondhatjuk, hogy lezártuk ezt a fejezetet addig, amíg azzal kell szembesülnünk, hogy az elmúlt közel 30 évben tíz évig a KGB-ügynökgyanús Ion Iliescu, 10 évig a Petrov fedőnevű besúgó, Traian Băsescu, négy évig a szeku által lebénított Constantinescu és öt éve a legrománabb szász vezeti ezt az országot” – jelentette ki. A Ceaușescu szellemét idéző rendszer a mai napig próbálja ellehetetleníteni és lefejezni a székelyföldi önkormányzatokat, hiszen kommunista stílusú kirakatpereket kezdeményezett székelyföldi elöljárók ellen, így akarják a közösséget gyengíteni, megfélemlíteni.

„A lelkünket akarják megtörni új eszközökkel, a közösség előtt akarnak hiteltelenné tenni, mert tudják, ha a közösség mögöttünk van, akkor hegyeket tudunk elmozdítani, és ettől félnek. Küzdeni kell, más út nincs” – szögezte le Antal Árpád. Szólt végül arról is, a világban ma is vannak népek, melyek politikai árulás áldozatai, ahogyan ’56-ban a magyarság volt az, s példaként a katalánok és a kurdok helyzetét nevezte meg, megjegyezvén: a világ vezetői félrenéznek, engedik sérülni az emberi szabadságot.

Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak, akik készek és képesek cselekvően tenni a közösségért és a nemzetért – fogalmazott Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. Úgy vélte, 1956 azt igazolja: a legsötétebb és a legreménytelenebb időben is lehet és érdemes vállalni a harcot. Az az érzés, hogy együtt van a nemzet, mindennél erősebb volt 1956 októberében, s azok, akik részesei voltak az eseményeknek, egybehangzóan állítják, a felszabadultság boldogsága mellett ez volt a forradalom másik alapélménye, mely áthatotta az egész nemzetet. Megjegyezte, Székelyföldön is a pesti forradalmárokkal dobbantak a szívek, a hivatalos propaganda ellenére itt is tudták, mi zajlik Magyarországon, s egy emberként vállaltak velük sorsközösséget.

Az ’56-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak városunkban is voltak követői, akik életükkel, börtönévekkel fizettek azért, mert megpróbáltak tiltakozni a kommunista önkényuralom ellen – hangzott el. Váncsa Árpád, aki az áldozatok nevében szólt tegnap este a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkhöz, úgy vélte: 63 évvel ezelőtt is – akárcsak 1848-ban – az volt a kérdés, rabok legyünk vagy szabadok? „Mi a tanulság, mit üzennek nekünk a pesti srácok? Azt, hogy vannak a történelemben olyan pillanatok, melyeket nem csupán eszünkkel kell mérlegelnünk, hanem lelkünkkel, szívünkkel is. Mert a legkilátástalanabb helyzetben is van esély arra, hogy igazunkat győzelemre vigyük, ha akarunk, ha merünk. Maradjunk ebben a hitben” – összegezett a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviselője.

Kovács István unitárius lelkész fohászában arra emlékeztetett, az Isten úgy adta nekünk a szabadságot, úgy lehet a miénk „a kincs”, ha mindenkinek elajándékozzuk azt. Felhívására egymás kezét fogva mondták el a rendezvény résztvevői a miatyánkot, majd himnuszainkat is elénekelték.

A rendezvény koszorúzással zárult, az Erzsébet parkban pedig a kommunizmus áldozatai emlékére felállított kopjafánál fáklyák lángjainál koszorúztak, Zelenák József evangélikus esperes áldást mondott.