Az uszonylábúak (például a fókák, tengeri elefántok, rozmárok) életét a tengerpartoktól távol élők különösen csodálják. A szárazföldiektől sokban különböző emlősök világát kutatók megfigyelései bizonyítják: van is okunk a csodálatra.
A rozmárokról annyit a legtöbben tudnak, hogy a tengerben és a tengerparton nagy kolóniákat alkotva élnek, igen termetesek, nagy bajszuk és hatalmas agyaruk van. Azt már kevésbé, hogy szárazföldi őseik a mai medvék elődeivel voltak rokonok, s a lábaik fokozatosan alakultak uszonyokká jó 30 millió éve, amikor a gazdagabb élelmet kínáló sarki vizekbe települtek át. E különös vízi óriások életének megfigyelése, feltérképezése ma is vonzó kutatói feladat. A kaliforniai egyetem a San Franciscóhoz közeli Vallejo mellett állított fel egy kutatóállomást, ahol Ronald Schusterman vezetésével az uszonylábúak odobedina alcsaládjába tartozó rozmárokat tanulmányozzák. A tudósok véleménye szerint a nagytestű rozmárok (a hímek egy tonnát is nyomnak) példás családapák. Az uszonylábúak között nekik a legfejlettebb a szociális magatartásuk, kifejezetten keresik a társaságot.
A bajbajutottakon igyekeznek segíteni, az anyák pedig szívesen engedik különösen tápláló tejükből szopni a csoport más borjait is. Egy-egy hím háremében olykor háromtucatnyi nőstény is él. Az udvarlás során a hímek kedvesen viselkednek, naphosszat ,,énekelnek", e szerenádjukat még 10―15 kilométerrel távolabb úszó társaik is észlelik. Ha létrejön a frigy, a nőstények 12 hónap múltán rendszerint egy borjút ellenek. Közösen keresnek élelmet, s amit találnak, szívesen megosztják társaikkal. Bajszukkal felgereblyézik a tenger medrét, és erős orrfúvással is megtisztítják az üledéktől a rejtőzködő kagylókat. Megfigyelték, hogy a megtalált kagylókat 6―10 másodperc alatt képesek kinyitni. Naponta hétezer kettős héjú kagylót és puhatestűt is képesek felfalni. Szívesen hevernek társaságban a jégtáblákon.
Chad Jay az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának alaszkai tudományos központjában, Anchorageban tanulmányozza a rozmárokat. Megfigyelései szerint az északi jégmezőknek a felmelegedés okozta fogyása veszélyezteti az állatok jövőjét. Például azáltal, hogy a leváló jégtáblák nem sodródnak olyan mértékben délre, mint eddig. Pedig az okos rozmárok jégtáblákon ,,utaznak le" a délibb, élelemben gazdagabb tengerekre. Ezért Jay javasolja, hogy miként nemrégiben a jegesmedvéket, a rozmárokat is vegyék fel a veszélyeztetett és kímélendő állatok listájára. (Szűcs J. ― MTI)
