Olyan erkölcsi örökséget hagyott családjára, hat gyermekére, mely az átszármazó anyagi javakon túltesz, s az új világban való boldogulás módszertanával egyenértékű. Pedig fiai, a 35 éves Pál és a 29 éves László szerint, különösebben iskolázott nem volt, Brassóban járt fémipari szakiskolába, de mészégetéssel kezdte még a kommunista időkben. A kemence, a katlan ma is megvan Erdőfülén a családi ház mellett, inkább műemléknek tartjuk. A meszet a környéken adta el, lehordta egészen Málnásig, Hidvégig. Vargyason működtek még mészégetők. Kisiparosnak számított, a kollektívbe nem tudták volna beléptetni soha ― állítja Pál. Mindenesetre, nem akármilyen kapcsolatteremtő képesség birtokában lehetett, ha azt nézzük, hogy 1991-ben a születő magánszférába besoroló elsők közt alapított cége, a bardoci székhelyű Delney Kft. egy ideig, amíg még folyt a gépkocsigyártás, a brassói üzem, a volt Steagul Roşu beszállítójává nőtte ki magát.

A hőskor

1998-ban, 56 éves korában bekövetkezett váratlan halála mégis olyan helyzetet teremtett, melyet a fiúk úgy jellemeznek: némileg felkészületlenül kerültek a cégvezetés felelős munkakörébe. A villanyszerelő végzettségű Pál akkorra már, igaz, mellette dolgozott, László azonban még iskolába járt, illetve két évig egy pékséget irányított.

― Akkor egyik napról a másikra a bátyám és nővérem, Zita vette át a cég vezetését. Jelenleg négyen vagyunk adminisztrátorok.

Mint látni fogjuk, a hat testvérből ― két fiú, négy lány ― gyakorlatilag négyen irányítják az azóta ágas-bogassá terebélyesedett vállalatot. No, de mit vettek át a cégvezetésbe csöppentek tíz évvel ezelőtt? Fosztó Pállal és Lászlóval beszélgetünk:

— Nagyjából minden eszköz megvolt, amivel lehetett kezdeni valamit. Megvolt a vasipari, meg a faipari részleg, szállítóeszközök is voltak. Baróti üzletünk akkor még a Husquarna láncfűrészeket forgalmazó cég kirendeltségeként működött, százon felül volt a munkások száma.

— Mikor futott fel a cég? 1995―’96―’97-ben, mint minden romániai magáncég. Akkoriban szabadabb volt a légkör, nem volt kontrolálva még az üzleti világ, lehetett fejlődni, adtak-vettek mindenfélét. Aztán, hogy ki milyen eszközökkel fejlődött, az a múlt titka. Az árak egészen másak voltak. Mindenki Nyugatra kívánkozott, s akinek sikerült, elég szép pénzhez jutott hozzá.

— Kölcsönt? Vett fel, hogyne. Érdekes eset ezzel kapcsolatban. A garanciát kérték persze akkor is, emlékszem, az összeg felére lett volna meg. De rugalmasabb volt mindenki. Függött egy nem túl nagy értékű kép a falon, fogták azt, és másfél millióra értékelték, hogy kilegyen a fedezet!

— Igazság szerint ráérzett arra, mikor kell hitelt felvenni, időben tette. Hallgatta a Szabad Európa Rádiót, ott sok mindent elárultak, akinek volt esze, felfogta, mikor mit kell lépni. Tudták, hogy nagy lesz az infláció, s nem féltek felvenni bármennyi pénzt. Emlékszem, a kártyás kollégák ― sokat kártyáztunk, mert nem volt, mit csinálni munkaidő után ―, amikor apánk egyszer felvett háromszázezret, azt mondták volt neki: na, te, Fosztó Pali, meg vagy bukva! Ő a zsebére mutatott: Innen fogok nektek holnap mindegyiketeknek háromezret fizetni! És úgy is történt, annyira megugrott az infláció, hogy a kölcsönt tényleg a farzsebéből tudta visszaadni a banknak, s még maradt is egy csomó pénze. Jó ráérzése volt.

— Volt egy mondása, amit nagyon szeretek. Készült róla egy videofelvétel, azon mondja el: ő megpróbált a fából is vaskarikát csinálni, tehát ő a lehetetlent is megpróbálta, egész életét így élte le.

— Mi közel sem vagyunk annyira vakmerőek, másképpen is látjuk a világot, a mai nem is arról szól. Akkor az embert az élet jobban szorongatta, annyi lehetőség sem kínálkozott. Mi ahhoz tartjuk magunk: ha nem megy ez, akkor megy más.

A rönktől a késztermékig

A megváltozott üzletemberi és cégvezetési szokásokat érdekes módon szemléltetik a cég termékszerkezetében beállott változások. E kis vagy inkább közepes cégnek nagyfokú rugalmasság árán sikerül csak felszínen maradnia, itt a folyamatosság megőrzése mellett a váltásra való készség is kifejlődött a mai irányítókban.

— A vasas részlegre azért volt szükség, mert autókarosszériákat gyártottunk, ismeretséget szerzett a Steagulnál, s tizenegy évig folyamatosan jöttek a kuncsaftok, amíg az autógyártás le nem állt. A gyárban megvette a magáncég az autót, ott megkérdezték, milyen platót (szekrényt) akar a kocsijára, s küldték egyenest ide. Vasból és fenyőfából készítettük. Ő elintézte, hogy bekerüljön a kevesek közé, talán hárman voltak, akiknek erre engedélyük volt.

— Akkor űztük az asztalosipart. Úgy tessék elképzelni, a rönktől a késztermékig mindent mi gyártottunk, a szalagfűrésztől, deszkavágástól a szállításig minden a mi feladatunk volt. Előbb a raklap, utóbb az ágy volt a fő termékünk. Az ágyak Kanadába mentek, tizenöt évig folyamatosan. Négy évig az édesapánk életében, tizenegy évig a mi vezetésünkkel. Minőséget termeltünk, megfelelt a világpiacon. Akkor befuccsolt, mert nem fedezte már az ár a költséget. Minél inkább javult a minőség, annál kevesebbet fizettek érte. Elmentek keletebbre, Ukrajnába, ahol olcsóbban előállítják nekik.

— A probléma inkább az volt, hogy mentek fel az itteni árak. A nyersanyag egyre többe került. 120 dollárba került nekünk egy ágy, s utoljára 85-ért adtuk oda. Pedig kétszer olyan jó minőségű volt, mint az első rend. Havi kétszáz készült belőle. A fát a környékről szereztük be, kezdetben az államtól. Erdőkitermeléssel nem foglalkozunk, a rönköt az út mellett vásároljuk meg.

A piac diktálta váltásra példát a fafeldolgozásban is fel tudnak hozni, mint látni fogjuk, de új ágazat felfuttatásával is kísérleteznek: a szolgáltatásokéval.

— Régebb csak saját részünkre szállítottunk, mára több típusú autóval másnak is. A tanulás, az iskolapénz, persze sokba kerül, de talán megéri. Kimondottan speciális szállítóeszközeink vannak, melyek hulladékhordásra alkalmasak. Fűrészport szedünk össze a környező fafeldolgozó cégektől, egyéb fahulladékot, amit Sászsebesen értékesítünk. Ott működik egy pozdorjalemezgyár. A szállítással az a baj, később kezdtük egy évvel a kelleténél, megugrottak az üzemanyagárak.

A cégnél közben a műszaki színvonal emelésével párhuzamosan leépítették a létszám egy részét, ma 57 alkalmazottal dolgoznak. ,,Csak a villástargonca tíz ember munkáját végzi, az asztalosgépek közt is van olyan." László úgy véli, hibáztak, amikor luxusautókat, Golfokat vettek, lett volna fontosabb, amibe fektetni, azt a kiadást nyögte a cég. A legnehezebb a legutóbbi esztendő volt ― éves forgalmuk különben az egymillió eurót közelíti ―, főleg az energiaárak megugrása miatt. A fizetéseket is emelni kellett, hogy az elvándorlásnak elejét vegyék, viszont a profit ugyanannyi maradt. ,,Ami az asztalosműhelyből származik, azt az európai piacon változatlan európai árakon adjuk el."

A bútorgyártás egy újabb ágára összpontosítanak, szinte csak bükkfából dolgozva üléseket gyártanak bárszékekre százféle mé­retben, szintén a kanadaiaknak, készítenek továbbá ún. pannókat, bútorlapokat a francia piacra. Úgy tudják, az abból egy másik cég által étkezdéknek, önkiszolgáló éttermeknek készített fatálcák kikerültek a pekingi olimpiára is. Hogy túlélik-e a mai nehézségeket? Nos, azokat ne becsüljük túl, jelszavuk különben a székely kapuról vett felirat: ,,Nem szóval, hanem munkával építjük a jelent, hogy legyen jövendőnk." Gondjuk az utánpótlás, a baróti asztalos szakiskola tanulóit szívesen befogadták gyakorlatra, azok nagy részét azonban a külföld jobban vonzza a hazai elhelyezkedésnél. Érdekes, amit a kanadai üzleti erkölcsről mondanak: a cég helyzetének korábbi szilárdulásában nagy szerepe volt, hogy a kanadai fél megbízott bennük, előleget folyósított több ízben. A ideit áldozati évnek tartják, a lízingek viszik el a pénzt, de remélik, megduplázódik a forgalom, mert több lesz az eladás. Remélik, hulladé­kértékesítésben sikerül egy kifizetődőbb vállalkozásba kezdeniük, s hasznát vehetik László nyelvtudásának. Ő még belgiumi vallon iskolába is járt kamaszkorában egy segélyakció révén, később pedig Németországban tartózkodott pár hónapig németet tanulni.

A lányok

A lányok külön fejezetet érdemelnek a cégismertetésben. Bardocról hazafelé akadt meg a riporter szeme Barót határában egy építőanyag-lerakaton, s rajta a Delney Kft. cégtáblán. Hát persze, ez lesz a női szakasz, hiszen említették a fiúk! A ,,lányok", Kövérné Fosztó Zita és húga, Fosztó Ildikó külön tevékenységi ágazatot találtak maguknak, a cég városbeli üzletét lerakattá fejlesztették, s piacvezetők Barót térségében. A kérdésre, hogy volt-e üzleti tapasztalatuk, frappánsan felelik: ,,Mi tízéves egyetemet végeztünk a magunk erejéből." ,,Apuka mellett dolgoztam négy évig, az jó tapasztalat volt" ― mondja Ildikó, és nővére hozzáteszi: ,,Ahhoz elég volt, hogy embörséget tanuljunk tőle." Erre muszáj volt megkérdezni, húga miért nem ő-zik.

― Mert ő papné, tiszteletes asszony, neki vigyáznia kell ― kacagja el magát Zita.

A Fosztó lányok aztán elmesélik, a szülési szabadság lejártával különmunkát kerestek maguknak, így bővítették építőanyag-kereskedéssel a cég kínálatát. Folytatva a családi hagyományt, Zita férje a beszerző, ők az irányítók.

― Szülési szabadságról visszajőve erőt vettünk, gyűjtöttük a pénzt, és megvettük ezt a helyet, ami korábban is a miénk volt. Fel kellett építeni, meg kellett a raktárt rakni áruval. Ő inkább itt benn dolgozik, írja a számlákat, én beosztom a kocsikat, küldöm ki az árut ― mondja Zita, s megerősítik, hogy a kereskedői meggyőződésük szerint első a kuncsaft, második is a kuncsaft és harmadik is az. Tíz alkalmazottjuk van a boltban és a lerakatban. Beruházásaikat, bár a Delney könyvelése közös, saját külön bevételükből eszközlik. ,,Pénzelosztás nincs, veszekedések nincsenek." ,,Egyszerű! Ezért nincs!" Szóba jön a két kisebb lánytestvér, egyikük Magyarországra ment férjhez, két egyetemet végzett, három gyereket nevel, legkisebb húga éppen nála dadáskodik. A lerakattal az a tervük, hogy jövedelmezőbbé teszik, ,,már ideje lenne!" ― mondja nevetve Ildikó. A kereskedés kockázatos, nemrég is akadt megbízhatatlan üzletfél, aki fedezetlen saját váltóval fizetett. ,,Ezt meg kellene írni az újságban, hogy sok szélhámos járja a vidéket, aki átveri a kereskedőt. A kereskedelmi kamarának kellene figyelmeztetnie a cégeket, ne fogadjanak el váltókat, csak csek-ket, amit a bank be tud hajtani." A kamara nyilvántartása a cégek megbízhatóságára is ki kellene hogy terjedjen, az üzletember informálódási lehetőségei végesek. Ilyen esetben egyetlen kiút a pereskedés, de kétséges, hogy az ilyen ,,maffiózónak van-e egyáltalán valami a nevén, amit lefoglalhatnának." A csalás e változata különben az egész megyében komoly gondokat okoz a kereskedőknek, a hatóságoknak valóban lépniük kellene.