Több mint tizenkét éves, sikerekkel koronázott sportkarrier után részben a kényszer hatására döntött vállalkozás indítása mellett Kolcza István 2007-ben, a gazdasági válság hajnalán. A kezdetekkor igen kedvezőtlen körülmények között rajtoló vállalkozásról, a sport irányából az építőiparba vezető útról, motivációról, hozzáállásról, valamint az ágazattal kapcsolatos tapasztalatairól mesélt.
Hároméves korától tornászik, túl aktív gyermekként a szülők úgy gondolták, hasznos lesz, ha valahol le tudja vezetni az energiáit – idézte fel sportélete kezdeteit a vállalkozó. Elmondása szerint a középiskolai évek végéig kitartott a szertorna mellett, országos negyedik helyet is sikerült elhódítania, a válogatottba is meghívták, a helyi versenyeken pedig mindvégig az első három helyezett között volt. 2001-ben Kovászna megye legjobb sportolójának választották. Az érettségi után viszont a főiskolára nem volt lehetősége beiratkozni a családja anyagi helyzete miatt – részletezte Kolcza István. Ennek ellenére úgy látja, a szertornával eltöltött évek hasznosak voltak, megtanulta, mi a fegyelem, a pontosság és a kitartás. A sportolással töltött évek alakították ki benne a hozzáállást, hogy amit elhatározott, azt végig kell vinni.
Az apai példa és a kényszer
Noha felmenői között kulákok is voltak, akik jelentős vagyonnal rendelkeztek (földterületek, épületek Sepsiszentgyörgyön), az államosítás nehéz helyzetbe hozta a családot. Édesapja víz-, fűtés- és gázszereléssel foglalkozott, ipari engedéllyel végezte a szolgáltatást. Ő tizenöt éves korától rendszeresen járt vele dolgozni, és sikerült részben ellesni a szakmát. A család anyagi helyzete miatt is 2007-ben – huszonegy évesen – úgy döntött, hogy vállalkozást indít. Külön motivációt jelentett, hogy édesapja mellett dolgozva tapasztalta, megváltoztak az ügyfelek igényei, sokan kezdték keresni a teljes körű szolgáltatást, például egy fürdőszoba kialakításánál. Szakembert ugyanakkor nehezen találtak.
Édesapja kapcsolati hálójára támaszkodva, de külön úton indult el. Sok köze nem volt az építkezéshez, a vízszereléshez értett. A magánszférát, a kisebb volumenű munkálatokat célozta meg kezdésként. Párhuzamosan az egyetemi tanulmányait is elkezdte. Bevallása szerint ebben az elhatározásában sokat nyomott a latban, hogy a hadseregtől megkapta a behívót. A vállalkozás indítása mögött ugyanakkor az is ott állt, hogy a külföldre távozás gondolata nem igazán vonzotta, inkább itthon akart boldogulni. Az ügyfelek sok esetben meglepődtek, hogy milyen fiatalon vágott bele a vállalkozásba, de szakembereket keresett, akiktől ő maga is tanulta a szakmát, illetve figyelte a munkastílust és a viszonyulást. Ezek nyomán alakította ki azokat az elveket, amelyek mentén ma is vezeti a vállalkozást.
Tudni, mikor kell lépni
Kolcza István szerint a legfontosabb egy vállalkozás esetében, tudni, mikor kell megállni vagy továbblépni. Az induláskor telibe kapta a gazdasági válságot. Sikerült talpon maradnia úgy, hogy nem vett fel bankhitelt. Ebben az időszakban vélhetőleg az is segítette – és ezt máig fenntartja –, hogy az addig nyújtózkodj, míg a takaród ér elvet vallja, még akkor is, ha így lassabban lehet haladni. Úgy véli, a kicsivel, biztossal egészségesebb megelégedni. Természetesen jó lenne fejlődni, szintet lépni, mozgástér is lenne, de feltevődik a kérdés, hogy akar-e „nagyobb” lenni? Érdemes-e tíz-tizenöt év megvalósítását feldobni egy bizonytalan, esetleges siker érdekében?
Ami az elmúlt 12 évet illeti, Kolcza István úgy értékelte: eleinte rengeteg akadályba ütközött, a mai tapasztalatával mindent másképpen csinálna. Ugyanakkor azt látja, sok tekintetben az építkezési ágazatban könnyebb lett a vállalkozók dolga. Az eszközök jóval szélesebb köre áll rendelkezésre a kivitelezésben, a megrendelők viszonyulása is változott, a munka is „tisztább” lett. A szakemberhiány viszont egyre súlyosabb, és egyre több jel utal arra, hogy csak a bérezéssel nem lehet megtartani a tapasztalt munkavállalókat.
Egyfajta művészet
A maga részéről egyfajta művészetként tekint az építkezésre is, ahol a végeredmény igazolja őt is. Ha neki nem tetszik, az nagy valószínűséggel az ügyfél tetszését sem fogja elnyerni. Éppen ezért arra törekszik, már a kezdéskor „lássa”, hogy mi lesz a végén. Ezért első perctől jelen volt minden munkálatnál, így nem tevődik fel, hogy valamit nem lehet elvégezni vagy az igényelt minőséget biztosítani. Sok vállalkozás abba rokkant bele, hogy a vezető nem volt jelen, nem követte, hogy emberei milyen munkát végeznek.
Kolcza István a kudarcokat is számon tartja, de szerencsésnek tekinti magát, mivel viszonylag hamar tovább tud lépni. A vállalkozásra úgy tekint, mint egy komoly játékra, amelynek megvannak a szabályai, és azokat be kell tartani. „Ha nem sikerül, akkor más játékot kell választani” – fogalmazott.
