Mi sem természetesebb, mint a ,,nappalok-éjszakák" jegyében a szoros barátság diákkorunkban. Többnyire a közös élmények kötik maradandóvá, és az érzelmek kora teszi bizalmassá. Mert valakinek el kell mondanunk...

Történetem hősei verselő diákok (voltak). Jó barátok, mely barátságot otthonról és iskolai környezetükből hozott magyarságtudatuk erősített hitvallássá. És ez verseikben is tükröződött.

Tehetségük felől a megbizonyosodást tanáraik is — akikhez bizalommal fordultak — megerősítették. Csiszolódott, cizellálódott a tartalom és a forma, ahogy jártasságuk a poétikában otthonosabbá vált.

Aztán...

Egyikük, amúgy ,,petőfiesen", mint ő maga írja szüleinek búcsúlevelében: ,,kiléptem az életbe". Majd így folytatja: ,,...Milíciával, ha egy cseppet is szeretnek, ne köröztessenek. Ha elfognak, motozás lesz a vége, akkor megtalálják verseimet, melyeknek hangja a mai kor fülét igen sérti." A kétségbeesett szülők nem fogadták meg fiuk kérését, és elindult a lavina. Tizenegy ember sorsa fordult meg ezen a levélen. De nem ezt akartam elmondani. Hiszen jobbra fordulónak látszott a helyzet, amikor ,,világfájdalmas" hősünket rövid szekus gyomrozás után elengedték.

A szeku módszereihez tartozott az ideiglenes szabadlábra helyezés.

A meggyőzött delikvens felvette testi-lelki jó barátaival a kapcsolatot, és a gyanútlan barátok — amúgy igaz barátok módjára — faggatták és hallgatták őt. És elmondtak még ismeretlen titkaikból, és semmisítgették meg versesfüzeteiket. Néhány nap múlva újra a szeku foglya volt ,,hősünk", s ezúttal nemcsak barátait áztatta el, hanem tanárait is. Meggyőzték ,,odabent" arról, hogy reakciós tanáraik vezették félre a bennük megbízó ifjakat. De természetesen — nyilván, ,,javítási" szándékkal — az elárult baráti közösség is börtönbe került, a tanárokkal egyetemben. A barátság nem állta ki a próbát.

...A rendszer bukásáig lett szoros munkatársa az elnyomó hatalomnak.