Az írástudatlanság világjelenség: az ENSZ e tárgyban közzétett első, fél évszázaddal ezelőtti felmérése szerint az emberiség mintegy 44 százaléka bizonyult analfabétának. Ez a mutató 1978-ra 32,5 százalékra, 1990-re 27 százalékra, a huszadik század végére pedig 16 százalékra mérséklődött. Az írástudatlanok aránya az összlakosságon belül tehát mindenhol folyamatosan csökken, de abszolút számuk évről évre nő.
Az ENSZ meghatározása szerint az számít analfabétának, aki egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására is képtelen. Ez nemcsak kulturális probléma, figyelmeztetnek, hanem a gazdasági élet fejlődésének is akadályozója.
A szakértők többféle analfabetizmust különböztetnek meg. Az elsődleges analfabéta soha nem járt iskolába. Ebben a kategóriában külön csoportot alkotnak a félanalfabéták, akik egy vagy két osztályt végeztek el. A másodlagos analfabéták az évek során gyakorlat híján felejtettek el írni-olvasni. A modern társadalmakban terjedő funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki valamelyest jártas ugyan a betűvetésben és silabizálásban, de nem képes az elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani.
Az oktatáskutatók legnagyobb gondnak azt tartják, hogy az analfabetizmus újratermelődik. Nem csak romakérdés ez, hanem általában a szegénysorban élőké, hiszen leginkább a kistelepüléseken és a városi perifériákon lehet tetten érni. Az írástudatlan embereknek nincs esélyük a felemelkedésre, körükben nagy a szegénység, jelentős a deviancia. Valószínűleg egész életükben hátrányos helyzetűek maradnak, és ezt tovább is örökítik. Ez az ördögi kör okozza, hogy az írástudatlanság világszerte virulens, sehogy sem hagyja magát ,,felszámolni". (MTI-Press)
