Ha van nehéz helyzetű község a megyében, akkor Etéden fellelhetők mindazok a tulajdonságok, amelyek ezt meghatározzák: a rosszul termő földek, amelyek nem képesek eltartani a lakosságot, és nem termelnek többletet, ami másutt értékesíthető, elöregedőben a falvak, rosszak az utak, gyenge az infrastruktúra, ráadásul a nép egy része itt nehéz szociális körülmények között él.

A közigazgatási egység öt településből tevődik össze. Etéd az önkormányzat székhelye, ahonnan Kőrispatak, Siklód, Küsmöd és Énlaka ügyeit is intézik. A községnek jelenleg összesen 2710 lakosa van, amelyből 1350 fő Etéden, 620 Kőrispatakon, 450 Küsmődön, 150 Siklódon lakik, míg Énlakán 140 lélek él. Az 1968-ban történt megyésítés óta Hargita megye egyik peremvidékének számít. Az itt élők gyakran mondták korábban, hogy az etédinek nem érdemes betegnek lennie, nem érdemes hivatalos ügyet intéznie Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, szóval az utazás nem való neki, mert innen nagyon nehéz volt elvergődni a forgalmasabb országútig vagy a legközelebbi vasútállomásig.

A helyzet azonban változni látszik, hiszen tavaly átadták a megyehatár, azaz a Bözödújfalu, pontosabban a helyén levő víztározó felé vezető műutat, úgyhogy ebbe az irányba, Kőrispatakon át ma már jóval könnyebb haladni, lényegesen egyszerűbb azoknak a helyzete, akik gépkocsival szeretnének nyugat iránt kijutni a megyéből.
A községközpontnak négy kijárata van, ezek közül kettő modernizált útszakaszon vezet, hiszen immár Székelykeresztúr irányába is lényegesen jobb az út, mint – tegyük fel – két évtizeddel ezelőtt, sőt, a Pesszentéről már Énlaka is aszfaltúton közelíthető meg, ahonnan majdnem végig jó út vezet a Farkaslaka községhez tartozó Firtosváralján és Székelypálfalván át a Kalonda, azaz az országút felé. Ami az Atyha, illetve Korond felé való eljutást illeti, ígéret és terv van arra, hogy hamarosan sor kerül a 136A jelű megyei út ottani, mintegy kilenc kilométeres szakaszának a felújítására. Küsmöd és Siklód van nehezebb helyzetben, hiszen mind a két településnek szüksége lenne a Szolokma, illetve Makfalva felé könnyebb kijárásra, sőt – ha a távlati fejlődésre gondol az ember –, akkor Parajd és Szováta felé keresendő a prosperálás lehetősége. Be lehetne ezt a két falut kapcsolni az idegenforgalom vérkeringésébe, és akkor hasznosulnának a természeti erőforrások, talán jelentékenyebb lenne helyben a hús-, a gabona- és a gyümölcstermelés, és még inkább a figyelem középpontjába kerülhetne, felértékelődne az az épített örökség, amely itt majdhogynem sértetlenül fennmaradt.

Kicsi falu, de mintaként szolgál

Mi a Firtos-hegy túlsó oldaláról közeledtünk, Énlakán át mentünk be Etéd közigazgatási területére. Valaha jóval népesebb volt (1910-ben 643-an lakták, az 1990-es rendszerváltáskor viszont már csak 220 fő volt a népessége, amely mára még jobban lecsökkent). Id. Szávai Márton több mint harminc éven át tanított a helyi elemiben, majd nyugdíjazása után helytörténeti kutatásait folytatta, illetve csemetekertet létesített az őshonos gyümölcsfajták népszerűsítése, szaporítása és terjesztése céljából. A Pro Énlaka Alapítványt – falusfeleivel közösen – abból a célból hívta életre, hogy szervezett formában tudják kezelni azokat az adományokat, pályázati pénzeket, amelyeket menet közben elnyertek.

Mivel Budapest V. kerülete az egyik testvértelepülésük, ott megfogalmazódott egy olyan igény, hogy célszerű lenne konzerválni és megőrizni az utókor számára a helyi épített örökséget. A kis település érdekeit megfogalmazó „nagy testvér” évek, évtizedek során át elkülönített összegekkel támogatta a közösség tagjait háztartásokra lebontott összeggel, azt szabva feltételül, hogy szakszerűen tartsák karban a hagyományos bennvalókat, és lehetőség szerint igyekezzenek „kiszűrni” az idegen hatásokat. Az elképzelés megvalósult. Olyannyira, hogy pár év múltán jelentősen felértékelődtek ezek az ingatlanok. Jelenleg mindössze öt újabb építésű ház található a faluban. Valaha 161 házszám volt, ami ugyanennyi lakott ingatlant jelentett. Ma az üres telkek száma 42, ebből 51 megmaradt eredeti állapotában, mintegy 50 pedig viszonylag kis befektetéssel visszaállítható lenne, hiszen a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben történt beavatkozások nem okoztak jóvátehetetlen változásokat.

Követendő példával szolgáltak a betelepedők, pontosabban a „bebírók”, akik üdülési célból vettek itt házat – 11 ilyen ingatlant számolt össze Szávai Marci bácsi –, ők többnyire magyarországi értelmiségiek. A természetközeli élet és a valós kikapcsolódás egyik kimaradhatatlan feltételének tartják, hogy hagyományos bútorok és berendezési tárgyak, az esztétikailag kifogástalan, kiforrott formakultúrával és egyéniséggel rendelkező lakóházak biztosítsák az „Énlaka-élmény” kereteit.
Szép ráadás volt minderre, hogy a ta­nító úr szövetkezett Vissy Zsolt régész-egyetemi tanárral, aki az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, 1998–2000 között a Nemzeti Kulturális Minisztérium helyettes államtitkára, 2016-tól 2019. július 5-ig pedig a Dunai Limes világörökségi pályázatának miniszteri biztosa volt, olyan Énlaka iránt is elkötelezett szaktekintély, akinek kezdeményezésére akadémiai szintű tudományos konferenciákat szerveztek a faluban, amelyben nem csak a falu, hanem az egész Székelyföld aktuális problémáiról, mezőgazdaságról, népzenéről, történelemről, épített örökségről értekeztek.

Rovásírásos kazettás mennyezet a helyi templomban

A konferenciát kétévente hirdetik meg, viszont abban az esztendőben, amikor nem gyűlnek össze a különböző tudományágak szaktekintélyei egy-egy téma köré rendezett gondolataikkal, igényes kötet formájában adják ki az előző esztendőben elhangzott előadásokat. A falu így felkerült a tudományos élet térképére, amellett, hogy igen jelentőssé vált a falusi vendéglátás egyik udvarhelyszéki célállomásaként. Egyértelmű, hogy a csend, az egészséges természeti és a gyönyörűen fenntartott épített környezetet vonzza a pihenni vágyókat. Plusz vonzóerő a helyi templomban található rovásírásos felirat és a kazettás mennye­zet, illetve azok a római és honfoglaláskori nyomok, amelyek a régészeti kutatások eredményeként ma már itt-ott láthatóan is megmutatkoznak.

Elemi iskola és óvoda ma nem működik helyben – a tanköteleseket iskolabusz szállítja Etédre –, de van már olyan család is, amelyben a szülő oldja meg a Székelyudvarhelyre való ingáztatást és az ottani iskolalátogatást. Tehát abban az esetben, amikor versenyképes fizetéshez jut valaki, lehetővé válik a munkahely és a lakás között a személygépkocsival való napi közlekedés. A mintegy 30 kilométeres távolság személygépkocsival 40 perc alatt tehető meg. A nagyvárosi agglomerációkban egyáltalán nem ritka ez a típusú életvitel. Énlaka nem vált alvó várossá, peremtelepüléssé, egyelőre nem is fenyegeti ilyesfajta veszély, de a legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően aktív korú és másutt dolgozó felnőttek számára is megközelíthető és lakható.

Kőrispatak szellemi szárnyalása

Egész a múlt év végéig Kőrispatakra csak makadámúton lehetett eljutni. Végül sikerült a 136A jelű megyei utat korszerűsíteni, így az rácsatlakozhatott a Maros megyei szakaszra. Lebomlott így Székelyföld egyik belső határa, a közösségek is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Az elmúlt két évtizedben azonban a kőrispatakiak nem hagyták magukat. Elébe mentek a várható infrastruktúra-fejlesztésnek és igyekeztek a szellemi hagyatékot közkinccsé tenni. Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Korondon, Farkaslakán, Székelykeresztúron látni lehetett azokat a többnyelvű eligazító táblákat, amelyek a szalmakalap-múzeumba invitáltak.

Szalmakalapmúzeum Kőrispatakon

Annak idején id. Szőcs Lajos kezdeményezte a múzeum létrehozását mint olyan család tagja, amely a mai napig foglalkozik szalmafonat-, illetve szalmakalap-készítéssel, és generációk óta ismeri a szakma csínját-bínját, sőt, rendelkezik is azokkal az eszközökkel, amelyek a megmunkáláshoz szükségesek, de ugyanakkor településtörténeti tárgyi és szellemi hagyatékkal, illetve kellő affinitással is bír ezek őrzésére és bemutatására. Ily módon az idén nagykorú múzeum egy fontos találkozási ponttá vált, ahová nemcsak ellátogatnak az emberek, hanem a pihenéshez és a kikapcsolódáshoz, a népi mesterségek, táncok, népdalok elsajátításához is keresik a programszervezők a lehetőségeket. Így vált Kőrispatak is fontos célponttá a határon túli és a hazai érdeklődők számára egyaránt.

Kőrispatak is nagyban növeli a község idegenforgalmi potenciálját és vonzerejét. Az évek során kialakultak helyben azok a szolgáltatások, azok a szakmák, amelyek a professzionális vendégfogadáshoz szükségesek. A Szőcs fiúk – Lajos és László – olyan főiskolákon és egyetemeken ta­nultak tovább, ami nagyban segítette őket az emberekkel való munkában, tájékozódtak a turisztika és a vidékfejlesztés terén, nyelveket tanultak, és a gyakorlati munka mellett fejlesztették a múzeum és egyben a település marketingjét.

A szalmakalap-múzeumnak otthont adó ház 1910 körül épült, idősebb Szőcs Lajos a múzeum alapítása előtt, az ezredforduló táján vásárolta, szép példája a hagyományos népi építészetnek, amelyet eredeti formájában őrzött meg a Szőcs család. Ugyancsak értékesek a jó állapotban levő parókiák – az unitárius (1900 körül építették) és a református (1848) –, amelyek klasszikus 19. századi formákat őriznek, nyilvánvalóan azokkal a sajátosságokkal, amelyek ezekre az objektumokra Székelyföld-szerte jellemzőek.

Az unitárius parókia

A faluban 355 háztartás található. Amikor körülnéztünk, több romos, régi parasztházat láttunk. Szőcs László közlése szerint húsz ilyen bennvaló van, másik húsz házat viszonylag könnyen vissza lehetne állítani eredeti állapotába.

Talán épp a falusi vendéglátás iránt való elkötelezettség magyarázza, hogy olyan bővítéseket, olyan átalakításokat eszközöltek a tulajdonosok, amelyek táj­idegen formákat és anyagokat ötvöznek a hagyományossal. Ám érdemes megjegyezni, hogy a hatvanas-hetvenes években – tudjuk meg Szőcs Lászlótól – az is hozzájárult a régi épületek eltűnéséhez, hogy a termelőszövetkezetnek volt egy „projektje”, amely arról szólt, hogy munkanapért építhettek kvázi kalákában családi házakat, amelyek az akkori ízlést tükrözték, ez viszont nem volt más, mint szabványosított forma, téglaházak többnyire, amelyek ma az utcákkal párhuzamosan, ikerablakokkal néznek ránk.

Simó Márton

(folytatjuk)