Nyolcadikos fizikafeladatok ezek. Én soha nem voltam jó fizikából, matekból, ez nem büszkeség, de hát mit csináljak, tény. Nekem ezekből a szöveges feladatokból csak a történet jön le, és abban is nagyon el tudok veszni. Látom magam előtt a kilyuggatott marhavagont, még jó, hogy üres. Gondolt arra a feladat kiagyalója, nehogy leterítsen egy példányt a lövedék. A krumplis zsákot is látom magam előtt, nem tudom, miért, az én képzeletemben valamiért vízen úszik. És csak lebeg ott a végtelenségig, mert nálam ezen a ponton leáll a tudomány. Az az igazság, hogy már a lányaim egész zsenge kori matek házi feladataival is bajban voltam, amikor kezdődtek az ilyenfajta szöveges feladatok, hogy „ha három mókus szaladgál a fán, és leszáll az ágra két veréb, Pistike hány murkot szed ki a földből, miközben a Marika kosarába öt gomba kerül?”

Félre ne értsen senki, nem akarok gúnyolódni, hiszen kizárólag az én bajom, hogy miért nem értem, amit érteni kéne. Csak poénkodom, és közben azzal vigasztalom magam, hogy nem baj, én egyebekhez értek, vannak dolgai az életnek, amelyekben nem vagyok ennyire elveszett. De kiderül, hogy ez sem igaz. Ahhoz sem értek, amiről eddig azt hittem, hogy van hozzá némi közöm, hiszen a szakmámmal, a hivatásommal kapcsolatos terület, ahol otthonosan mozgok, nem bukdácsolok, mint a fent említett vagon és a krumplis zsák közt. De elég csak belekukkintanom nyolcadikos lányom magyarfüzetébe, és megint elveszettnek érzem magam. Mint egy hároméves gyermek értetlenül bámulom a vers felbontását, a rímszerkezetet magyarázó betűk, számok sokaságát oldalakon át oszlopba írva, és nem értek semmit. Arra még emlékszem diákkoromból, hogy verselemzéskor a hajunk égnek állt a sok „a költő itt azt akarja mondani..., hogy” szövegtől. Szerencsére, a tanáraim jóvoltából nem csak ezzel maradtam.

Az évek során járt a kezemben pár vers... Eszembe sem jutottak ezek az ábrák, meg hogy egyáltalán szükségem lenne rájuk. Az igaz, hogy Latinovits a Verset mondok című könyvében mérnöki pontossággal (és mérnöki diplomával) boncolgatta a verset, és ábrákat is készített hozzá, de Latinovits csak egy volt... És nem lesz minden diákból irodalmár. Persze jó tudni alapvető dolgokat, de a többi fölösleges, akinek szüksége lesz rá a további útján, úgyis megtanulja. És így van ez a többi tantárggyal is, rég voltam diák, de semmi sem változott, és mintha nem akarna változni ezután sem.

Jól elkanyarodtam az átlőtt vagontól, de igazából a kezdeti poénkodás csak ürügy volt, hogy kipufoghassam magam újból egy kicsit annak kapcsán, hogy mennyi időt és energiát pocsékolunk fölösleges dolgokra, melyeknek a későbbiekben semmi hasznát nem vesszük. Időközben egy fizikát értő kedves ismerős megoldotta a feladatokat, én továbbra sem értem.

Sebaj, értek máshoz. Vagy nem...