A Második Nápolyi Köztársaság egy kérészéletű államalakulat volt, amely 1799 januárjától június végéig állt fenn a Nápolyi (Bourbon) Királyság területén, Bonaparte tábornok itáliai hadjáratának hatására. Olyan francia törekvések nyomán alakult ki, hogy a forradalmi eszméket exportálják Európa más államaiba is. Hivatalosan Parthenopéi Köztársaság néven volt ismert, a város antik nevére utalva.
A francia forradalom kitörésekor IV. Ferdinánd és felesége, Mária Karolina királyné támogatták ugyan a reformokat, de a Francia Királyság bukása után gyorsan elvetették azokat. A Nápolyi Királyság 1793-ban csatlakozott a Francia Köztársaság elleni első koalícióhoz, ugyanakkor a helyi köztársaságpártiak ellen kemény megtorlásokat alkalmaztak. Ennek ellenére a köztársaság eszméje teret hódított elsősorban a liberálisabb arisztokraták köreiben.
1796-ban IV. Ferdinánd király békét kötött ugyan a Francia Köztársasággal, de 1798-ban Mária Karolina királyné, látva Nelson győzelmét a nílusi csatában és alapozva Bonaparte tábornok távollétére, meggyőzte férjét, hogy üzenjen hadat a franciáknak. Nelson admirális 1798-ban érkezett Nápolyba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A nápolyiaknak egy hetvenezer emberből álló hadsereget sikerült verbuválniuk az osztrák Karl von Mack tábornok vezetése alatt. A hadsereg október 29-én sikeresen elfoglalta Rómát és visszaállította a Pápai Államot. Egy sikeres francia ellentámadás során viszont seregei visszavonulásra kényszerültek.
A király visszasietett Nápolyba, és annak ellenére, hogy a város lakosságának legnagyobb részét kitevő szegény réteg (lazzarik) királypárti volt, és bármikor a király védelmére sietett volna, Nelson hajóján Palermóba menekítette udvarát. A város irányítását Francesco Pignatelli Strongoli herceg vette át.
A tanácstalan és vezér nélkül maradt lazzarik számos, a köztársaság eszméivel szimpatizálót lemészároltak. A nemes osztály és a tanult rétegek viszont látva, hogy királyuk cserbenhagyta őket, elkezdtek egy francia segítséggel felállítandó köztársaságot szervezni az anarchia elkerülésére. 1799. január 12-én Pignatelli feladta a várost Jean Étienne Championnet francia tábornoknak. A hír hallatán a lazzarik fellázadtak, s noha nem voltak kellően felfegyverezve, hősiesen ellenálltak. Közben a nápolyi jakobinus párt is fellázadt, aminek következtében kitört a polgárháború. 1799. január 20-án a köztársaság-pártiaknak sikerült elfoglalni a Castel Sant’Elmo erődöt, így megnyílt a kapu a francia seregek nápolyi bevonulása előtt. A harcoknak 8000 városlakó és 1000 francia katona esett áldozatául.
A Parthenopéi Köztársaságot 1799. január 23-án kiáltották ki hivatalosan. Az új államalakulatnak nem volt saját rendfenntartó ereje és teljes mértékben a francia hadseregnek volt alárendelve. A köztársaság vezetői magas rangú, iskolázott emberek voltak a társadalom magasabb rétegeiből, akiknek gyakorlati ismereteik hiányoztak a ország vezetését illetően, ugyanakkor nem ismerték az alacsonyabb rétegek életkörülményeit. A vezetés hamarosan pénzügyi nehézségekbe is ütközött, elsősorban Championnet sorozatos követelései miatt.
Eközben Palermóban Fabrizio Ruffo kardinális megszervezte az ellenforradalmat. Hadserege, a Szent Hit Keresztény Hadserege elsősorban útonállókból, elítéltekből, parasztokból és szökött katonákból állt. A hadseregnek elváráson felüli sikerei voltak, végigvonult a köztársaság területén fosztogatva és mészárolva. Ruffo hadserege, orosz és török hadihajók támogatásával Nápoly ellen indult. A francia seregek visszavonultak, így a gyenge nápolyi hadsereget könnyen le tudták győzni. Csak Nápoly és Pescara állt ellen.
1799. június 13-án Ruffo csapatai elérték Nápolyt. A franciák és a köztársaságpártiak ágyúzták az utcákat és várták a felmentő spanyol-francia flottát. Rövid egyezkedések után beleegyeztek az erődök feladásába szabadságuk biztosításáért. 1799. június 24-én megérkezett Nelson flottája. Az admirális nem fogadta el a kapituláció feltételeit. Ruffo közbenjárására június 26-án engedélyezte a köztársaság-pártiak hajóra szállását is. Június 28-án viszont a királyi udvartól kapott felhatalmazás értelmében mégis letartóztatta az elutazni készülő felkelőket.
1799. július 8-án a király visszatért, és elindította a felkelők elleni bírósági eljárásokat: 99 embert halálra ítéltek, több mint 500-at bebörtönöztek és több mint 350-et száműztek.
A Parthenopéi Köztársaság zászlaját az 1789-ben a forradalom hatására készített francia trikolór mintájára alkották meg, azzal a különbséggel, hogy a középső fehér sávot sárgára cserélték. Tehát három egyenlő méretű függőleges sávból áll: balról jobbra kék, sárga és piros. Ez a történelem első kék-sárga-piros trikolórja. (A Wikipédia nyomán)
