Lelke rajta, mondhatnánk, elvégre szíve joga elképzelni, hogy a Cotroceni-palota legmagasabb bársonyszékében a román nép anyuskájaként viselkedik-e majd, egyébként pedig kampányfogásként sem utolsó ezzel a képpel incselkedni a szavazatokért. Amiért viszont már nem árt aggódni, az az üzenet mögöttes tartalma, amit az államfőválasztás második fordulójában ismét a maximumra járattak egyes szocdem politikusok: az igaz és hamisítatlan román képe. Aminek állításuk szerint jelöltjük tökéletesen megfelel, elvégre hisz Istenben (egész pontosan hithű ortodox), ismeri és tiszteli az ősi román szokásokat, hagyományokat, szellemiséget, és ezáltal természetesen mély tisztelettel viszonyul a néphez, amelyből vétetett, csak és kizárólag annak felemelkedésén fáradozik. Szemben természetesen az idegen nevű, idegenszívű, idegen vallású, obskúrus idegen érdekeket kiszolgálókkal, akik éppen a teljes hatalom megszerzésén fáradoznak, hogy „idegen enklávét” hozzanak létre az ország élén.

A kilencvenes évek legsötétebb időszakának nacionalizmusát idéző kijelentések önmagunkban nem jelentenek újdonságot, az elvakult nemzeti büszkeség bőséges kihasználása eddig is bevett szokás volt választások tájékán. A félelmetes és elkeserítő viszont, hogy 2019 Romániájában sokak számára a rátermett vezető csak és kizárólag a „hagyományos” értékek mentén élő igaz román lehet. Vegyünk csak számba a teljesség igénye nélkül, melyek is lehetnek ezek az állítólag az ősök által rájuk testált értékek: a vallási és lelkiismereti szabadság tagadása (az ortodox vallás mint kizárólagos), a mélységes és zsigeri gyűlölet mindennel szemben, ami idegen (ideértve a különféle kisebbségek általában ködös és hiányos ismeretekre alapuló utálatát), a saját nemzetet övező mítoszok és legendák feltétel nélküli elfogadása, illetve ezek mentén irreális elvárások megfogalmazása és nem utolsósorban a kudarcok, bukások miatti felelősség állandó hárítása, „külső” bűnbakok keresése. Némileg lebutítva: a rátermettség, a hozzáértés, a tudás, a más értékek, eszmék iránti nyitottság, de akár olyan alapvető dolgok is, mint a beszédkészség, nyelvtudás, mind huszadrangú kérdések, fő, hogy a jelölt „keresztény ortodox román” legyen. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, nagyjából ellentéte mindannak, amit száz évvel ezelőtt Románia ajándékba kapott Erdéllyel egyetemben: vallási tolerancia, multikulturalitás, etnikai sokszínűség, európaiság, és amit azóta több rendben is szorgalmasan igyekeztek eltörölni vagy legalább a saját képükre formálni, „igaz románokkal” árasztva el a vidéket.

És még mielőtt illúziókba ringatnánk magunkat, nehogy azt gondoljuk, hogy a fentebb leírtak kizárólag a szocdem tábort jellemeznék. Amint arról a másik oldal is több rendben tanúságot tett, tőlük sem idegen az igaz román szerepében tetszelegni – ha csak részlegesen is. Gondoljunk csak a hivatalban lévő Klaus Iohannisra, aki most a kampány kedvéért a toleranciabajnok gúnyáját öltötte magára, de nemegyszer keményen megdolgozott azért, hogy románabb legyen a románoknál, amint az aktuális kormányfő, Ludovic Orban is. Igaz, ők már hendikeppel indultak, lévén hogy nem a görögkeleti egyház kebelén gyakorolják hitüket, de ezt bőségesen kiegyenlítették például a magyar közösség elleni fellépéseikkel.