Bár a tusványosi szabadegyetem után elhatároztam, hogy a parlamenti választásokig nem nyilvánítok véleményt napilapunkban az RMDSZ vezetőségéről, mégsem tudom szó nélkül megállni, hogy az RMDSZ visszautasította a Székelyföld autonómiájáról való népszavazást, amit a parlamenti választásokkal együtt le is lehetne bonyolítani. Ezek után az a kérdés, hogy magyarok vagyunk-e, vagy kannibálok?
Míg az RMDSZ vezetősége azt állítja, hogy a szövetség megalakulása óta ez a cél a programjukban szerepel (de csak választások előtt kerül elő), tizenhat évi kormányban való részvétellel sem sikerült semmit elérni. De ha visszatérünk a múltba, 1990-ben az igazi szövetség megalapítói — Domokos Géza, Sütő András, Király Károly és mások — már akkor programjukba vették az autonómiát, és ez is oka lehetett annak, hogy az 1992-es választások után, látva, milyen irányt vesznek a dolgok, lassan-lassan eltávolodtak az általuk létrehozott szervezettől.
Nagyon érdekes a szövetség elnökének a kijelentése, hogy Székelyföld önállósága csak a kormány, a parlament ,,rábólintásával" születhetne meg, a népszavazással nem lehet elérni semmit. Csodálkozom, hogy Markó Béla úr Székelyföld szülötte, mert ha tudja is, hogy ez a kezdeményezés csak egy csepp lenne egy kád vízben, akkor is támogatnia kellene, már csak azért is, mert tapasztalhatta, hogy ott, ahol tizenhat éve mindenféle ,,színezetű" kormányban részt vett, semmit sem ért el, pedig ő maga állítja, hogy csak onnan lehet várni a megoldást — legalább egy kormányhatározatot, amit majd a parlament jóváhagy vagy nem.
Az RMDSZ tizenhat évi kormányzásban való részvételét úgy látom, mint egy szobakutya hűségét, amelyik két lábon állva vár valamit a gazdájától, és amikor már türelmetlenebb lesz, hogy nem kap semmit, ugatni is kezd, mert hiába ,,szolgál" — így végül odadobnak neki egy koncot, máris négy lábra ereszkedik, s továbbra is hűséges marad gazdájához.
Nem tudom, Markó Béla fenti kijelentése kinek használ és kinek nem, de annyi bizonyos, hogy a székelyföldi választópolgárok még jobban meg fogják gondolni, kire is adják majd ,,voksukat", vagy ilyen körülmények közepette érdemes-e egyáltalán elfáradni a szavazóközpontba. A magyarság megosztásával Erdélyben elit politikusaink azt érték el, hogy tizenhat év után már az utolsó vagon utolsó lépcsőjére sem fogunk felkapaszkodni, mert nem fogjuk elérni az ötszázalékos bejutási küszöböt. Lehet, jobb lesz majd ellenzékben.
Lőrincz Béla, Sepsiszentgyörgy
