Legutóbb éppen a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés mellett szállt síkra, noha hírlik, a liberálisok sem nagyon erőltetnék azt, már csak azon pragmatikus megfontolás miatt is, hogy a választási rendszer felelősségvállalással történő módosítása nagyon könnyen Orban és csapata bukásához vezethet egy bizalmatlansági indítvány esetén. Visszatérő témája Iohannisnak az előrehozott választások kikényszerítése, melyben van ugyan politikai logika, hiszen a liberálisok annál nagyobb győzelmet aratnának, minél hamarabb sikerülne azt megrendezni, csakhogy továbbra sincs túl sok esély arra, hogy 2020 ősze előtt szólítsák urnákhoz a választókat. De nyilatkozott az elnök a törvénytelen erdőirtásról is – mintha bizony új keletű probléma lenne ez Romániában –, ígért új nyugdíjtörvényt, mondván, az sokkal igazságosabb lesz majd, mint a mostani, amelynek alkalmazása még jóformán el sem kezdődött.

Sokoldalú érdeklődésről, nagyfokú kezdeményező kedvről tesz tehát tanúbizonyságot, mintha valósággal újjászületett volna. Önmagában persze ez nem probléma, hiszen bizonyos mozgásteret az alkotmány biztosít az államelnöknek, az pedig csak jó, ha befolyásával élve bizonyos ügyek, kezdeményezések élére állva próbálja azokat sikerre vinni. Némi visszafogottságra int azonban közelmúltbeli tapasztalatunk, hiszen jól emlékszünk azokra az időkre, amikor Iohannis elődje, Traian Băsescu gyakorlatilag egyszerre volt miniszterelnök és államfő is, meghonosítva a „játékos-elnök” tipikusan romániai fogalmát. Aztán meg azt is tudjuk, hogy a hatalom összpontosulása nem minden esetben vezet jóra, márpedig most Iohannis majdhogynem mindent ural: a titkosszolgálatok régi partnerei, az igazságszolgáltatásban a legfőbb tisztségekre ő nevesít jelölteket, a kormányt irányítja. Lássuk, miként él – vagy esetleg él vissza? – hatalmával a Cotroceni-palota régi-új lakója.