Egy napon arra járt a tigris, és megkérdezte tőle:

— Miért hivalkodsz a hangoddal? Minden este és reggel olyan lármát csapsz, mintha halálodra készülnél. Senkit sem hagysz nyugodtan aludni.

Erre a kakas azt válaszolta a tigrisnek:

— Semmit sem értesz. Azért kukorékolok, hogy mindig figyelmeztessem a falu alvó lakóit, hogy meddig kell aludniuk, mikor kell felébredniük, munkához fogniuk, hogy a betevő falatot megkeressék.

— Ugyan már, ne légy ilyen ostobán nagyképű és kérkedő! Mert mire jó a kukorékolás? Hitvány egy állat vagy, csak nyugtalanítod az embereket, megtöröd a csendet, a mély álomban alvók nyugalmát. Fülük, fejük fáj már a te idegesítő rikácsolásodtól. Most azonban nyomban szét is téplek!

— Tigris! Ne pusztíts el elhamarkodottan. Légy nagylelkű, és engedj szabadon. Hagyd meg az életemet, hogy a falu parasztjainak hasznára lehessek. Ha nem kukorékolok többet, honnan fogják megtudni, hogy mikor kell munkába állniuk? Mert jól figyelj: amikor először kukorékolok, a falusiak azt mondják egymásnak: ,,Ideje lefeküdni, nemsokára leszáll az este." Amikor másodszor kukorékolok, a parasztok felébrednek, felélesztik a tüzet, felteszik a rizst párolni, és a reggeli étkezéshez készülődnek. Harmadik kukorékolásomra pedig az emberek egyből tudják, hogy hamarosan egészen kivilágosodik, s ideje munkába menniük.

Az alvó falusiak, amikor meghallották a kakas hangját, amely a virradat közeledtét jelezte, felébredtek, felkeltek. Munkába igyekezve az erdő szélén megpillantották a tigrist, amint éppen arra készült, hogy megragadja a számukra annyira értékes kakast. A parasztok egymáshoz futottak segítségért, összefogtak, kihegyezett botokkal körbefogták, és megölték a tigrist.

Fordította: Takács László