Még akkor is így van, ha jól tudjuk, lényegében semmi sem változik majd, Sebastian Cucu az intézmény jogi osztályán folytatja majd valójában ugyanazt a tevékenységet, mint eddig, gyakorlatilag ugyanazokkal a következményekkel. Amiatt sem érdemes izgulnunk, hogy ki követi majd Cucut a tisztségben, hisz nagyon jól tudjuk, és már számtalanszor megtapasztaltuk: amint elődje, úgy utódja sem különbözik majd tőle, hiszen a székelyföldi megyékben nem a prefektus személye a fontos, hanem a tisztség maga. Az intézmény maga, mely a kormány – vagy inkább az ettől is független román államhatalom – mindenhova elérő, mindent uralni kívánó karja, afféle láthatatlan háló, mely besző mindent, és mely alatt vergődik törvény által előírt magyar felirat, anyanyelv-használati jog, senkit semmiben nem sértő regionális jelkép, vergődünk mi magunk, polgármestereinkkel, intézményvezetőinkkel, vergődik az önkormányzatiság Romániában soha kibontakozni nem tudó gondolata.

És arra sajnos, esély sem nagyon mutatkozik, hogy alkotmánymódosítás révén, az államszerkezet radikális újragondolása által egy valóban korszerű, hatékony, jól működő államigazgatási rendszert alakítsanak ki Romániában. Mert miként Székelyföldről nézve fölöslegesnek tűnik a prefektusi intézmény egésze, ugyanúgy számos más állami hivatal, hatóság működése is alapos újragondolásra szorulna. Jelenleg adólejeinkből busásan megfizetett, kiskirályokként viselkedő intézményvezetők, semmiből jött felügyelőcskék, beképzelt, arrogáns, kekeckedő, az állampolgárok szolgálata helyett azok semmibevételén, megleckéztetésén ügyködő hatóságok és felügyelőségek, sóhivatalok, papírtologatók hadseregei keserítik meg naponta a polgárok életét egy olyan az országban, amely kínosan arra az alapelvre rendezkedett be, hogy mindent és mindenkit ellenőrizni kell, mert mindenki hazudik, lop, csal, s ha netán egyiket sem teszi, akkor bizonyára szeparatista, terrorista és az országrész elcsatolásán dolgozik.

Ha nem a paranoia, az ellenőrzés lehetséges elvesztése miatt érzett páni félelem lenne az agyonközpontosított államot összetartó legfontosabb szövet, hanem a mindenkori kormányok a hatékony működést, az állampolgárokat szolgáló közigazgatást, a fejlődést, a jólétet tartanák legfőbb céljuknak, tucatszám találhatnának még átalakításra, karcsúsításra, összevonásra vagy éppen felszámolásra érdemes állami intézményeket, melyeknek hiányát senki nem érezné a zsíros állami állásokra ácsingózó pártklientúrán kívül.

Addig azonban minden prefektus- vagy intézményvezető-csere csak a Caragiale-hős mondatait idézi, hogy tudniillik változtatnak ők, de csak úgy, hogy lehetőleg ne változzék semmi…