Nem tudom, hogy jó-e ez a javaslat, ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy a nagy egyesülés annak és csakis annak volt köszönhető, hogy a románok 1918. december 1-jén Gyulafehérváron összehívták nemzetgyűlésüket, és eldöntötték, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros (összesen 26 vármegye) csatlakozzon a Román Királysághoz.

Akkor bezzeg a magyar kormány jóindulatot tanúsított, mert a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított a Gyulafehérvárra utazóknak. Most meg nem hajlandóak megünnepelni a jelentős évfordulót. Mára oda jutottunk, hogy a budapesti román nagykövetség által december elsejére szervezett ünnepségen nem tették tiszteletüket a magyar hivatalosságok. Bár lehet, hogy nem annak adtak meghívót, akinek kellett volna. Mert ha Gyurcsány Ferencet vagy Fekete-Győr Andrást invitálták volna meg, ők bizony önfeledten koccintgattak volna.

Reméljük, hogy Corlățean úr legújabb ünnepi javaslatát a parlament megszavazza, és június 4-e újabb ünnepé válik. De akkor sajnos sokan rádöbbenhetnek arra, hogy a nagy össznépi akaraton kívül a nagy egyesüléshez még szükség lehetett az első világháború győzteseinek akaratára is. Ők azt az önrendelkezést tűzték zászlajukra, amit a vesztesektől vettek el.

És nem tudom, hogy az jó-e, ha itt mindenféle, Lucian Boia által is terjesztett eszmék kezdenek elharapózni... A történész el nem ítélhető módon rombolja a román mítoszokat, amiért egy volt szekus azt mondta, hogy golyót érdemelne. Aki a hivatalos verziótól eltérő véleményt nyilvánít, az megérdemli, hogy kinyírják, és bizony nemcsak nálunk, hanem Szlovákiában is.

A szlovák muzeológus Zuzana Falátovának, aki a történelmi igazságot kissé másképp látja, mint a szlovákok nagy része, és hazaáruló módon kiállt a felvidéki magyarok mellett, honfitársai azt mondták, hogy: „Agyon kellene lőni és a Dunába lökni, te magyar ügynök!” Egyelőre csak kirúgták állásából. Meg is érdemli, hisz a szlovákok is, akárcsak a románok, csakis az ezeréves elnyomásra emlékeznek.

Mivel Romániában az egyes számú közellenség Magyarország és a magyarok, minden felettük aratott győzelem nemzeti ünnepnap lehetne. A június 4-i ünnepen legalább akkora katonai díszszemlét kell tartani, mint a december elsejein. Valamelyik román hazafi azt is javasolhatná, hogy augusztus 4-ét is katonai díszszemlés, hivatalos ünneppé nyilvánítsuk, mert a román hadsereg 1919-ben azon a napon foglalta el Budapestet. De augusztus 27-ét is a listára tehetnénk, hiszen Románia 1916. augusztus 27-én lépett be az első világháborúba. De menjünk visszább. Ünnepelhetnénk november 9-ét, mert 1330-ban ezen a napon I. Basarab havasalföldi vajda megverte Károly Róbert magyar királyt Posadánál. De december 15-éről se feledkezzünk meg: akkor Mátyás magyar király és Ștefan cel Mare moldvai vajda csatázott 1467-ben Moldvabányánál, ahonnan Mátyás és serege visszavonult Erdélybe. Mátyás megérdemelte a vereséget, amiért Moldvába ment román testvérei ellen. De ünnepnappá lehetne nyilvánítani július 22-ét is, a nándorfehérvári (ma Belgrád) győzelem napját, hiszen 1456-ban ezen a napon a román Hunyadi János, Magyarország kormányzója győzedelmeskedett a törökök felett. (Nem is értem, hogy a románok magyarok általi elnyomása ellenére a román Hunyadi János és fia, Mátyás hogyan kaphatott ilyen jelentős tisztséget Magyarországon.) De vegyük a legújabb eseményt, amelyet szintén nemzeti ünnepnappá lehetne nyilvánítani: december 6-át, mert most egy hete a román kézilabda-válogatott aratott hatalmas győzelmet a magyar felett Japánban.

Szóval, ha jól megnézzük, majdnem minden napot ünnepnappá kiálthatunk ki, csak megfelelő okot kell (és lehet) találni rá. Így a végén több lesz az ünnepnap, mint a munkanap, és ha az állam a szabadnapokon biztosítana sört és miccset, akkor majd dolgozni sem kell, mert megélünk az ünneplésekből.