Nem alkotmányellenes, mégis ritka, mondhatni szokatlan a kormányzati felelősségvállalás, ugyanis egy kisebbségi kabinet esetében könnyen bukás lehet a vége. Ezt Orbanék most vélhetően megússzák, ám az állami költségvetésről szóló törvényt is hasonló módon – tehát parlamenti vita nélkül – kívánják elfogadtatni, akár még az is átcsúszhat, igaz, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila megállapította, erre még nem volt példa, és ennek nem is kellene szokássá válnia. De ha szintén felelősségvállalással próbálnák elfogadni a jobboldali pártok által szorgalmazott, kétfordulós önkormányzati választásokról szóló törvénymódosítást, abba akár bele is bukhatnának, ugyanis sem a szociáldemokratáknak, sem az RMDSZ-nek nem érdeke a két felvonás a jövő évi helyhatósági választásokon.

E nagy törvénykezési sietségben történnek furcsaságok is: egy nappal a felelősségvállalás előtt a szociáldemokraták jobbról előzték meg a liberálisokat és egy évvel elhalasztották a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló jogszabály életbelépését. Tegnap pedig Marcel Ciolacu pártelnök azt jelentette be, javasolják az állami gyermekpénz megkétszerezését, noha a parlament pulpitusáról a kormányfő szinte kétségbeesetten arról szónokolt, hogy az állami kiadások immár egy lejjel sem növelhetőek. Napnál világosabb, hogy az efféle gyors és váratlan döntések kizárólagosan pártérdekek szerinti rögtönzések, betartások, melyek ráadásul még populista jellegűek is. Hiszen egyértelmű, hogy miközben családok tízezreinek néhány lejnyi többlet is sokat jelent, valójában egy újabb pénzosztogatásnál radikálisabb intézkedésekre lenne szükség. Másképp, igényesebben és értelmesebben kellene cselekedni a gyermekekért, például át kellene alakítani, emberibbé kellene tenni a kommunista recept szerint fűszerezett oktatási rendszert.

A szociáldemokraták erőfitogtatására hasonlóan, izmait feszítve válaszolt a miniszterelnök. Az iskolások közszállítását célzó jogszabály módosítása azért sürgős, magyarázta, mert a szociáldemokraták vörös bárói egy sürgősségi rendelettel cserben hagyták a vidéki gyermekeket, így számukra nem biztosított az iskolába jutás. Egyszerű és érthető szavak, akár még igaza is lehet Orbannak, ám az is bizonyos, hogy az erőfitogtatás egyik fél részéről sem meggyőző, illetve elfogadható. Keménykedés helyett sokkal jobb lenne racionális érveket, civilizált vitát hallani, s bizony, harminc évvel 1989 decembere után ez nem is oly rémes nagy elvárás.